A Semmelweis Egyetem 2018. május 8-án egy pilot kurzussal az országban elsőként indított mesterszintű vezetőképzést a szociális ágazat szakemberei számára. Azóta is töretlen a hitünk abban, hogy a vezetéshez szükséges kompetenciák fejlesztése hatékonyabbá és eredményesebbé teszi a szociális ágazatban dolgozó vezetők munkáját és ezzel a szolgáltatások fejlődéséhez és az ellátottak elégedettségének növeléséhez is hozzájárul.
A tudatosság és a gyakorlatiasság a két legfontosabb célja a kidolgozott egységes oktatási programnak, ami alap- és mesterfokon a vezetői munka minden fontos részterületére kiterjed. Mára már több mint 2700 fő vett részt a képzéseinken, több intézményben valósítottunk meg intézménymenedzsment programot.

Most, hogy lassan zárul a projekt, beszámolunk az eredményeinkről, a résztvevők visszajelzéseiről és a végzett hallgatók bemutatják, hogy a képzés a gyakorlatban miként tud hasznosulni.

A konferencia online formában, a Zoom alkalmazás használatával kerül megrendezésre.

Időpont: 2021. június 3. 14.00 óra

Regisztráció

A konferencia elérésének linkjét a regisztrált résztvevőknek a rendezvény előtti napon, június 2-án küldjük meg. A kapcsolódás sikeressége érdekében egy rövid Zoom használati leírást is továbbítani fogunk.

Várunk minden érdeklődőt!