A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja (EMK) idén újra meghirdeti L-ead programját. A kéthetes nyári egyetem az egészségügyi dolgozók digitális ismereteivel foglalkozik, „L-ead – Leveraging e-health workforce by advanced skills” címmel. A projekt partnerei a barcelonai IESE Business School és az E-group.
A program célja, hogy felhívja a figyelmet a digitalizáció térnyerésére, illetve felkészítse az egészségügyi dolgozókat azokra a változásokra, melyeket a digitalizáció fejlődése hoz az egészségügy világába.
A programon való részvétel az EIT Health jóvoltából ingyenes. A Semmelweis hallgatói utazási támogatásra pályázhatnak. Ezen felül a RIS program keretében korlátozott számban ösztöndíjas helyeket is tudunk biztosítani, amely fedezi az utazás és a szállás költségeit is. Bővebb információ elérhető a honlapunkon, továbbá a summerschool@emk.sote.hu címen is állunk az érdeklődők rendelkezésére.
A nyári egyetemre elsősorban olyan BSc, MSc, PhD és posztdoktori hallgatókat várunk, akik érdeklődnek a digitális egészségügy, az egészségügyi menedzsment és a népegészségügyi témakörök iránt.

A két egymásra épülő hét időpontja: 2020. július 6-10.  és 2020. július 13-17.

Regisztrációkat 2020. május 24-i határidőig fogadunk.

Bővebb információ: https://emk.semmelweis.hu/eithealth/

Minden jelentkezőt szeretettel várunk! Légy Te is részese a digitális boom-nak!