A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja idén júliusban új programot hirdetett meg egy nyári egyetem keretében, melynek címe „Az egészségügyi dolgozók digitális ismeretei” volt (L-ead – Leveraging e-health workforce by advanced skills).
Az egyhetes barcelonai, majd az egyhetes budapesti kurzus intenzív, interaktív képzése során nem csak saját digitális ismereteiket bővíthették a hallgatók, hanem megoldásokat kerestek – és találtak – az egészségügyi szektor dolgozóinak digitális ismereteinek fejlesztési lehetőségeire. Több eredménytermék között így született meg például az egészségügyi munkaerő digitális tudásának térképe, amely alapként szolgálhat a további fejlesztésekhez a legkülönbözőbb gazdasági és társadalmi szinteken.
A digitális egészségügy lehetőségei iránt érdeklődő BSc, MSc, PhD hallgatók, posztdoktorok és kutatók, gyakorló szakemberek jelentkezését várták a szervezők, közülük kerültek ki azok a szerencsések, akik részt vehettek az ingyenes kurzuson. A 37 résztvevő vegyes összetételű volt mind szakterületet és végzettséget tekintve, de a nemzetiségek alapján is igen színes volt a kép: a magyar résztvevőkön kívül volt amerikai, fehérorosz, görög, horvát, indiai, japán, kameruni, kínai, spanyol, mauritiusi, mexikói, olasz, román, svájci, és szíriai hallgató is.
A nyári egyetem a szakmai programon kívül kiváló lehetőséget jelentett a nemzetközi kapcsolatépítésre is.
A kurzus sikerét mi sem mutatja jobban – a résztvevők pozitív visszajelzésén túl -, hogy már most támogatást nyert a konzorcium a jövő évi, hasonló tematikájú eseményre. 

Rövid videó összefoglaló az idei nyári egyetemről

Az EIT Health CAMPUS program támogatásával zajló kezdeményezésben az IESE Business School, University de Navarra és az E-Group vett részt partnerként.

Részvételi szándékodat, érdeklődésedet a 2020-as program iránt már most is jelezheted honlapunkon: https://emk.semmelweis.hu/eithealth/registration/