Képzés célja
Olyan innovatív készségekkel rendelkező szakembergárda képzése, akik az emberi egészség megőrzésével és annak helyreállításával vagy egy krónikus állapot romlásának megelőzésével kapcsolatos problémák megoldásában korszerű adattudományi megközelítéssel képesek részt venni. Szakértő csapatunk célja, hogy az adatvezérelt egészségügyi és mesterséges intelligencia megoldások rendszerképességgé fejlődjenek Magyarországon.
Képzési program
A mesterképzési program megnevezése: egészségügyi adattudomány (Data Science in Health).
Képzési forma: részidős, levelező.
Megszerezhető szakképzettség megnevezése: okleveles egészségügyi adattudós (data scientist in health).
Finanszírozási forma: állami ösztöndíjas és önköltséges formában is indul a képzés.
Önköltséges képzés díja: 520 000 Ft/félév
Képzés hossza: négy félév.
Oktatási napok rendje: Az oktatás tantárgyi blokkokban, előre meghatározott oktatási napokon (hétköznapokon) zajlik, 9.00-16.00 óra között.
Helyszín: Az oktatások az Egészségügyi Menedzserképző Központ épületében zajlanak: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 2.
Program leírása
A szakon végzettek olyan, a piaci és a közfinanszírozott egészségügyi szférában is hasznosítható innovatív készségekkel rendelkeznek, amelyek szükségesek egészségügyi beavatkozások, egészségügyi programok, egészségügyi szolgáltatások, egészségügyi gyakorlatok adatalapú elemzéséhez, értelmezéséhez, tervezéséhez és értékeléséhez, illetve az ezeken a területeken születő döntések adatalapú módszerekkel, eszközökkel való támogatásához, képesek az adott egészségügyi problémára célzott adatfeldolgozási, elemző és döntéshozó rendszerek tervezését, kivitelezését, működtetését megvalósítani.
Fenti készségek és kompetenciák elsajátítását segíti a döntően gyakorlatorientált tanterv, amely adat- vezérelt egészségügyi, valamint informatikai és matematikai szakismeretekből tevődik össze.
A képzés hangsúlyos részét képezi a szakmai gyakorlat, a laborgyakorlatok során végrehajtott projektek, amelynek során a képzés résztvevői egy komplex egészségügyi probléma adatvezérelt módszerekkel támogatott megoldási lehetőségeit vizsgálják.
CÉLCSOPORT
Orvosokat, gyógyszerészeket, egészségügyi szakdolgozókat, informatikusokat, adattudósokat várunk, akik szeretnének részt venni az adatvezérelt egészségügy alakításában. A mesterképzés egészségtudományi, matematikai és informatikai ismereteket integrál, elsősorban az orvos- és egészségtudomány, valamint az informatika és a természettudomány képzési területeken végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk, de más tudományterületeken – jogtudomány, gazdaságtudomány – végzettek számára is kiváló lehetőséget biztosít a program ismereteik bővítésére.
Képzési céljaink:
- Egészségügyre specializált adattudományi képzés keretében az adatvezérelt egészségügy kialakításához szakmai kompetencia és humán kapacitás kiépítése.
- Az orvosi/egészségügyi és az informatikai/adattudományos szakma silóinak lebontása, a szakértők közös munkájának elősegítése.
- Az adattudományok és a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásának támogatása az egészségügyben.
- Valós problémák megoldásának lehetővé tétele a képzés során
- A szakon végzettek felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.
Bizalmi szempontok:
Az oktatás eredményességének egyik fontos kritériuma, hogy a Központ munkatársai, a képzést végző oktató és a résztvevők között bizalmi viszony alakuljon ki. Az oktatás során, a képzési forma jellegéből adódóan számos bizalmas információ kerül az oktató és a hallgatók birtokába.
Ezek bizalmas kezelése alapvető fontosságú a program sikeréhez, ezért minden hallgatónktól elvárjuk, hogy ilyen típusú információkat osztálytermen kívülre ne vigyenek. Természetesen oktatóink és a Központ munkatársai számára egyaránt kötelező a tudomásukra jutott információk bizalmas kezelése.
Az EMK a bizalmi szempontok mellett, elkötelezett az eredeti gondolatok megfogalmazása és az önálló munka iránt.
Tanterv
Mintatanterv – levelező munkarendű képzés
A képzés során elsajátítható kompetenciák
- Ismeri az egészségügyi adatok adatkezelésének, adat felhasználásának egészségtudományi kutatásokban és az egészségügyben betöltött szerepét, alkalmazási lehetőségeit.
- Ismeri az adatok hozzáférhetőségével és az adatgyűjtésből származó problémákat, a torzítások és ezek kezelésére alkalmas módszereket, valamint a feldolgozásban, elemzésben használt statisztikai és gépi tanulási módszereket és egyéb kapcsolódó szoftvereket és technológiákat.
- Érti a betegközpontú egészségügy fogalmának az ellátás értékeléshez kapcsolódó lehetőségeit.
- Ismeri az egészségügyi adatelemzéshez kapcsolódó fő etikai, jogi és biztonsági problémákat.
- Ismeri az egészségügyi rendszer szempontjából legfontosabb adatvizualizációs technikákat.
- Ismeri az adattudományi projektekben való részvételhez, valamint azok vezetéséhez, illetve megvalósításához szükséges legfontosabb menedzsment eszközöket.
- Képes a kutatási tervek kritikus értékelésére módszertani, etikai, biztonsági és az informatikai irányítási vonatkozások szempontjából.
- Képes egy egészségügyi adattudományi projekthez, adattudományi elemzéseken alapuló kutatáshoz kapcsolódóan megfelelő, statisztikai és gépi tanulási módszereken alapuló elemzési módszerek megtervezésére, kidolgozására és az adatelemzés végrehajtására.
- Képes egy egészségügyi adattudományi projekthez, adattudományi elemzéseken alapuló kutatáshoz kapcsolódóan az eredmények kritikus értékelésére a potenciális torzító tényezők és azok eredményekre gyakorolt valószínű hatásainak figyelembevételével az egészségügyi adattudományi projektekben használt adatok kontextusának ismeretében.
- Képes egy egészségügyi adattudományi projekthez, adattudományi elemzéseken alapuló kutatáshoz kapcsolódóan az elemzések eredményeiből levont következtetések indoklására, az elemzési korlátok és bizonytalanságok megfelelő kezelése mellett az elemzési eredmények vizualizációjára javaslatot tenni.
- Képes a különböző adatforrásokból az egészségügyi adatok kinyerésére, az elemzésekhez szükséges adatkészlet, adatbázis összeállítására, tisztítására és kezelésére, elemzésére reprodukálható munkafolyamaton belül.
- Képes hatékonyan dolgozni multidiszciplináris környezetben, beleértve a projekt megrendelővel, résztvevőivel való eredményes kommunikációt.
- Képes az elemzések módszereinek és eredményeinek közlésére, szakmai jelentések és publikációk összeállítására, valamint az eredmények prezentációjára szakmai és laikus célcsoportok számára is.
- Képes eredményesen tervezni és hatékonyan menedzselni egy egészségügyi adattudományi projektet, képes a projektcélok megfogalmazására, a projekt megvalósításához szükséges csapat összeállítására, a projekt végrehajtására, akár a projekt vezetőjeként, akár önálló és hatékony csapattagként.
- Elkötelezett a precíz, igényes, önálló és megbízható munkavégzés iránt.
- Rendelkezik az egészségügyi adattudományi munka végzéséhez szükséges felelősségtudatos szemléletmóddal.
- Vállalja az adattudományi szakma gyakorlásához szükséges kitartó hozzállást.
- Elkötelezett a hatékonyságot egyaránt szolgáló igényes kommunikációra és a személyközi kapcsolatok építésére.
- Tiszteli az adattudomány szakmai és etikai szabályait.
- Nyitott a szakmai és módszertani fejlesztésekre, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkavégzést.
- Rendelkezik az egészségügyi adattudományi munka munkavégzéséhez szükséges szervezőkészséggel.
- Munkája során az etikai alapelveket és erkölcsi normákat betartja.
- A munkájában előforduló biztonsági és minőségi kockázatokat minimalizálja.
- Követi az adatkezeléssel, az adatfeldolgozással és az egészségüggyel kapcsolatos jogszabályi változásokat, munkája során a jogi szabályokat betartja.
- A szakma szabályainak megfelelő, magas színvonalú munkát végez, az általa nyújtott munkát teljes körűen és pontosan adminisztrálja, dokumentálja.
- Az adatgyűjtési, adattárolási, adatfeldolgozási és adatelemzési technológiák és módszerek fejlődését követi és törekszik arra, hogy az ezekkel kapcsolatos ismeretei és képességei mindig naprakészek legyenek
Felvételi információk
A 2025 szeptemberében induló évfolyamra jelentkezni – 2024. december 15. és 2025. február között – kizárólag az országos felsőoktatási felvételi rendszeren, az E-felvételin keresztül lehet. A felvi.hu használatához első lépésként regisztrálni kell a felvi.hu oldalon.
Önéletrajz és motivációs levél
A jelentkezés során a felvi.hu rendszerébe kell feltölteni az önéletrajzot és a motivációs levelet.
Kérjük, hogy a motivációs levélben adjon tájékoztatást arról, hogy miért jelentkezett erre a képzésre és milyen céljai vannak a megszerzett ismeretekkel, végzettséggel.
A motivációs levél terjedelme ne haladja meg az 1 oldalt!
Felvételi beszélgetés
Az egészségügyi adattudomány mesterképzésen a felvételi beszélgetés legalább két főből álló felvételi bizottság előtt zajlik, amely a jelentkező eddigi szakmai életútját, érdeklődését, szemléletét és gondolkodásmódját, kommunikációs és a képzéshez szükséges idegennyelvi készségeit, fejlődési lehetőségeit, jövőképét, motivációját vizsgálja.
A felvételi beszélgetés témái a következő témakörökben kerülnek meghatározásra:
- a digitális egészségügy lehetőségei,
- az egészségügyi ellátás fejlesztési lehetőségei.
A felvételi bizottság a beszélgetésre az előzetesen benyújtott dokumentumok (önéletrajz és motivációs levél) alapján készül fel, így azok időben történő feltöltése a felvi.hu rendszerébe fontos feltétele a jelentkezésnek.
Előzetes kreditbefogadás
Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az orvos- és egészségtudomány, az informatika és a természettudomány képzési területek alapképzési szakjai, valamint a gazdaságtudományok képzési területen az üzleti adattudomány alapképzési szak.
Amennyiben a jelentkező nem orvos- és egészségtudományi, informatikai, természettudományi alapképzésen vagy üzleti adattudomány területen szerzett oklevéllel jelentkezik a képzésre, annak előzetes kreditelismerési eljárásban kell részt vennie.
A mesterképzésbe való belépéshez a korábbi tanulmányokból szükséges minimális kreditek száma összesen legalább 15 kredit – vagy ezzel egyenértékű nem formális, informális tanulás során megszerzett tudás, illetve munkatapasztalat – teljesítése az alábbi ismeretkörök valamelyikéből:
- egészségtudományi alapismeretek (egészségügyi rendszerek, egészségbiztonság, betegbiztonság, népegészségügy, élettan, egészségügyi jog, egészségügyi vezetés és gazdálkodás, egészségügyi kiberbiztonság),
- informatikai és matematikai alapismeretek (programozás, adatbázisok, valószínűségszámítás, statisztika, lineáris algebra, gépi tanulás)
Az eljáráshoz az előzetes ismeretek meglétét igazoló dokumentumokat (korábban tanult tantárgyak tematikáját bélyegzővel ellátva vagy a szakmai tapasztalatot igazoló hiteles dokumentumokat) kell benyújtani.
Benyújtási határidő: A felvételi aktuális dátuma és a benyújtással kapcsolatos részletek itt olvashatók.
Programvezető:
Oktatóink:
Dr. Csabai István
Dr. Joó Tamás szakfelelős
Dr. Palla Gergely
Dr. Pollner Péter
Dr. Szabados Levente
Dr. Tamus Ádám
Programkoordinátor:
Kóródi Rita
1125 Budapest, Kútvölgyi út 2.
E-mail: korodi.rita@emk.semmelweis.hu
Telefon: +36 20 825 8373
Képzésünkről mondták
Gyakran ismételt kérdések
Állami ösztöndíjas képzésre is jelentkezhetek?
A képzést állami ösztöndíjas és önköltséges formában indítjuk. Javasoljuk, hogy az ügyfélkapu portálján keresztül ellenőrizze a saját, aktuális nyilvántartás szerinti jogosultságát.
A felvi.hu-n a “képzési szint – munkarend – finanszírozási formát” meghatározó jelölések:
MLA (Mesterképzés – Levelező – Állami ösztöndíjjal támogatott)
MLK (Mesterképzés – Levelező – Önköltséges)
Van idegennyelvi felvételi követelmény?
A jelentkezéshez és bemenethez nincs idegennyelvi követelmény (nyelvvizsga, aktív nyelvtudás) előírva. Ugyanakkor az angol nyelv ismerete a képzés sikeres elvégzéséhez féltetetlenül szükséges a szakirodalmak értő olvasása és a programozás nyelvezete miatt.
Milyen információk alapján születik döntés a felvételről?
A képzésre való jelentkezéshez önéletrajz és motivációs levél feltöltése szükséges a felvi.hu jelentkezési felületére. A felvételi eljárás része egy szakmai és motivációs beszélgetés, amelyhez alapvető bemeneti információ az előzetesen megküldött két dokumentum. A felvételi beszélgetés során a feltett kérdésekre adott válaszok tartalma, a gondolkodásmód, szemlélet, korábbi szakmai és vezetői tapasztalatok, kommunikációs készségek és a motiváció egyaránt értékelési szempontok.
Mi történik, ha nem veszek részt az előzetes kreditbefogadásban?
Az a jelentkező, aki nem rendelkezik orvos- és egészségtudományi vagy természettudomány területen szerzett oklevéllel és nem küldi meg az előzetes kreditbefogadáshoz szükséges dokumentumokat, az nem teljesíti a felvételhez szükséges feltételeket, ezért kizárásra kerül a felvételi eljárásból.
Mikor kerülnek feltöltésre a pontszámok a felvi.hu-ra?
Hozzávetőlegesen a ponthatár hirdetés előtt legkésőbb egy héttel.
Hogyan értesülök a felvételi hivatalos eredményéről?
Az elért eredményről és a felvételi ponthatárról a központi eljárásnak megfelelően a felvi.hu rendszerén keresztül történik az értesítés.
Mikor válik ismertté, hogy mely napokon lesz oktatás?
Igyekszünk minél előbb közzétenni a képzési időpontokat. Amint ismertté válnak az időpontok, személyre szóló e-mailben kiküldjük az oktatással kapcsolatos tudnivalókat a felvételt nyert hallgatók részére.
Mennyire egyeztethetők össze az oktatási napok a munkahelyi elvárásokkal?
A képzést tömbösítve szervezzük, hogy hallgatóink munka mellett is tudják vállalni a tanulmányokkal járó kötelezettségeket. Ugyanakkor javasoljuk a képzéssel kapcsolatos terveket a munkáltatóval is egyeztetni.
A Tanulmányi és vizsgaszabályzat (tvsz) tantárgyanként 25% hiányzást engedélyez. A konkrét és további szabályokat a tantárgyak kurzusvezetői határozzák meg.
Van-e lehetőség passzív félévre?
Igen, 2 passzív félévre van lehetőség a képzés alatt.