Idén Debrecen adott otthont a Magyar Dermatológiai Társulat évente megrendezésre kerülő Nagygyűlésének. Az elmúlt két év online rendezvényeit követően ez évben immár személyesen vehettek részt a bőrgyógyász szakemberek a nagyszabású eseményen, valamint a hozzá kapcsolódó Dermatológiai Továbbképző Tanfolyamon és Dermato-Pharma Szakkiállításon. Orvosaink és szakdolgozóink egyaránt megjelentek a 95. alkalommal megrendezett eseményen és számos színvonalas előadással és esetismertetéssel színesítették a konferencia tudományos programját.
A rendezvényen az előadások mellett a hagyományoknak megfelelően szakmai elismerések átadására is sor került. A Társulat érdekében kiemelkedő munkát végző vagy kiemelkedő tudományos tevékenységet folytató hazai és külföldi dermatológusoknak odaítélendő Kaposi-érmet 2022-ben klinikánk egyetemi tanára, prof. dr. Sárdy Miklós vehette át, míg Dr. Tóth Béla a Legjobb előadásért járó díjat kapta.
A Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle Szerkesztőbizottsága a lap 2021. évi Legjobb terápiás közlemény Nívódíját Pálházy Tímea Dr., Bennemann Stephan Dr., Fülöp András Dr., Gergely L. Hunor Dr., Holló Péter Dr., Szijártó Attila Dr.: „Kiterjedt gluteális lokalizációjú hidradenitis suppurativa negatív kombinált többlépcsős sebészi ellátása” (2021 97. évf. 1. szám 56-63. o.) című munkájának ítélte oda.
A Magyar Dermatológiai Társulat Szakdolgozói Munkacsoportja Kimpián Margaretta Enikő vezető asszisztensünket – a bőrgyógyászati szakmában elért, kimagaslóan magas színvonalú munkájának elismeréséül – Szakdolgozói Presztízsdíjban részesítette.
Mindenkinek szeretettel gratulálunk!