A Magyar Tudomány Ünnepe – 2019. november 29.
„Értékteremtő tudomány”

Kapcsolódva a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 „Értékteremtő tudomány” országos programsorozathoz, kerül megrendezésre az immár hagyományos szervezésű Pető András Tudományos Szakmai Szimpózium.

A konferencia során plenáris előadások keretében adunk áttekintést a konduktorképzést körülvevő szakmai, tudományos és társadalmi környezet feltérképezésének eredményeiről, a konduktív nevelési tevékenység aktuális feladatairól és kihívásairól, valamint a karok közötti kutatási együttműködések erősítése révén az Egészségtudományi Kar vendégelőadása is helyet kap. Szekció előadások során bemutatkoznak a Karon induló új, illetve folyamatban lévő PhD kutatások, továbbá, a kutatói tehetséggondozás támogatása keretében a hallgatói TDK munkák összefoglalói hangzanak el.

A rendezvény ingyenes, de – a PAK-on dolgozó konduktor kollégákon kívül, akiknek nem kell regisztrálniuk –  regisztrációköteles az alábbi linken:

REGISZTRÁCIÓ

Program (letölthető erről a linkről pdf formátumban)

Időpont Program
9.00 – 9.15 Ünnepélyes megnyitó
Dr. Ferdinándy Péter, tudományos és innovációs rektorhelyettes, SE
9.15 – 10.40 Plenáris előadások
 

Beköszöntő
Falus Iván, MTA dr., professor emeritus, EKE

 

Konduktori kompetenciák a konduktív pedagógia nevelés
szemléletének tükrében
Dr. Balogh Brigitta, egyetemi docens, PKE

 

Pető András életpályája: A konduktív pedagógiához vezető út
Földesi Renáta, mb. KPI igazgató helyettes, főiskolai tanársegéd, SE PAK

10.40

Kávészünet

11.00 – 11.20

Könyvbemutató

A konduktív pedagógia kézikönyve „ Több mint gyakorlat…”
Moderátor: Dr. Túri Ibolya, tudományos dékánhelyettes, SE PAK
Főszerkesztők: Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea, dékán, főiskolai tanár SE PAK
Feketéné Dr. Szabó Éva, ált. dékánhelyettes, főiskolai tanár SE PAK

11.20 – 11.30

Támogatók köszöntése
Év gyakorlatvezetője díj átadása

11.20 – 13.00

Plenáris előadások

 

Védőnők támogató szerepe a koraszülött gyermekek otthoni gondozásában, kiemelt jelentőséggel a fejlődésbeli elmaradások korai szűrésére és felismerésére”
Fogarasi-Grenczer Andrea PhD, főiskolai docens, Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, SE ETK

 

Korai intervenció / Konduktor a gyermekrehabilitációban
Bajnok Ildikó, konduktor, PAREEO, SE PAK

 

A zene megjelenése a konduktív nevelésben és a konduktív napirendben
Matos László DLA, oktatási dékánhelyettes, főiskolai docens, SE PAK

13.00 – 13.30

Ebédszünet

13.30 – 16.00

Szekcióülések

13.30 – 15.00

PhD szekció

 

Gamifikáció a matematika tanulásban
Simon Tünde PhD, főiskolai tanársegéd, Humántudományi Intézet, SE PAK

 

A konduktív nevelés hatásrendszerének fejlődése, különös tekintettel az aktivitást elősegítő nevelési tényezőkre
Horváthné Kállay Zsófia, főiskolai tanársegéd, Konduktív Pedagógiai Intézet, SE PAK

 

Az iskolai testi fenyíték reprezentációja a Horthy-korszak bulvársajtójában
Frank Tamás, főiskolai tanársegéd, Humántudományi Intézet, SE PAK

15.00 –  16.00

TDK szekció

 

Konduktorhallgatóink TDK kutatásainak bemutatkozása

16.00 – 

Svédasztalos fogadás