Konduktor Alapképzés
Konduktor alapképzés (BA) Budapesten
Konduktorképzési tapasztalatunk több mint 50 éves, a gyakorlóterületeinken végzett konduktív fejlesztő munkánk pedig 70 éves múltra tekint vissza. Az elsősorban mozgássérült személyek konduktív fejlesztésében szerzett gyakorlati tapasztalataink, hazai és nemzetközi eredményeink lehetővé teszik számunkra a tradíciók őrzését és új fejlesztési irányok megfogalmazását. A Pető-módszer eredményes alkalmazása a központi idegrendszeri sérülés vagy velőcső-záródási zavar következtében kialakult dominánsan mozgásfunkció kieséssel vagy zavarral küzdő gyermekeknél és felnőtteknél bizonyítottan eredményes.
Konduktor alapszakunk tartalmi felépítése lehetővé teszi az elmélet és a gyakorlat párhuzamos elsajátítását. Akkreditált, gyakorlatközpontú képzésünk egyedülálló a pedagógusképzés palettáján, hallgatóink a Kar által fenntartott gyakorlóterületeken és partnerintézményeinkben diagnózis- és életkorspecifikus fejlesztésbe kapcsolódhatnak be szegregált és többségi környezetben egyaránt. A konduktor alapszakot négyéves, nappali tagozatos formában szervezzük, és hallgatóink óvodai, iskolai, valamint pedagógiai rehabilitáció specializáció közül választhatnak a képzés második félévének végén.
A konduktor BA elvégzését követően olyan versenyképes tudás birtokába jutnak hallgatóink, amely a munkaerőpiaci elvárásoknak megfelel, diplomaszerzést követően pedig mind hazánkban, mind nemzetközi színtéren megbecsült és keresett szakemberré válnak.
Kihelyezett képzéseink
Konduktor alapképzés (BA) Illyefalván
2018 őszén nyílt meg a lehetőség a budapesti konduktor képzéshez hasonló, nappali tagozatos, négyéves alapképzés indítására Illyefalván (Románia). A képzés szervezése háromhetes ciklusokban történik, az elméleti és gyakorlati blokkok váltakozásával. A sikeres felvételi egyik lépcsőfoka az alkalmassági vizsga letétele, amelynek aktuális időpontjairól, valamint további részleteiről a Felvételizőknek menüpontban tájékozódhatnak.
Konduktor alapképzés (BA) Szabadkán
2024 őszén nyílt meg a lehetőség a budapesti konduktor képzéshez hasonló, nappali tagozatos, négyéves alapképzésre Szabadkán (Szerbia). A képzés szervezése háromhetes ciklusokban történik, az elméleti és gyakorlati blokkok váltakozásával. A sikeres felvételi egyik lépcsőfoka az alkalmassági vizsga letétele, amelynek aktuális időpontjairól, valamint további részleteiről a Felvételizőknek menüpontban tájékozódhatnak.
MESTERKÉPZÉS
Neurorehabilitáció mesterképzés (MSc)
A 2024 őszén indított képzés célja olyan neurorehabilitációs szakemberek képzése, akik képesek a neurorehabilitáció lehetséges alkalmazási területén, így a rehabilitációs medicinán belül a neurorehabilitációs fekvő- és járóbeteg ellátásban, illetve a lakóhelyközeli ellátási hálózatban, valamint a neurorehabilitációs centrumokban az egészségügyi rehabilitáció gyakorlati megvalósításában, továbbá a neurorehabilitációs kutatómunkában részt venni. A megszerezhető szakképzettség: okleveles neurorehabilitációs szakember.
Szakképzettség: okleveles neurorehabilitációs szakember
Képzési terület: orvos- és egészségtudomány
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS
Pedagógus szakvizsga szakszolgálati területen
A szakirányú továbbképzési szak célja: a pedagógusi tevékenység ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megerősítése, elmélyítése, a legújabb ismeretekkel történő kiegészítése, megújítása.
Szakképzettség: szakvizsgázott pedagógus szakszolgálati területen
Képzési terület: pedagógusképzés
OKTATÁSFEJLESZTÉSI TERVEINK
Az akadémiai terület alapvető stratégiai célja a meglévő képzéseinek folyamatos fejlesztése a változó szakmai és társadalmi igények figyelembevételével, valamint új képzési formák és képzési tartalmak akkreditálása és elindítása. Szeretnénk, hogy intézményünk fegyelmezett, hatékony és fejlődni képes munkával, sokrétű hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatainak fenntartásával és fejlesztésével még sokáig méltó legyen arra a társadalmi megbecsülésre, valamint a konduktív fejlesztő munka és konduktorképzés iránti tiszteletre és érdeklődésre, amely az elmúlt évtizedekben körülvett minket.
Ennek jegyében indítottuk el mesterképzésünket is 2024 őszén, amely okleveles neurorehabilitációs szakképzettséget ad.