A Kar vezető testülete a Kari Tanács, amely a Karhoz tartozó intézetek-, klinikák-, tanszékek vezetőinek, hallgatóinak, valamint a Kari Tanács más tagjainak közös önkormányzati testülete. A Kari Tanács a Kar döntési, javaslattételi, véleményező és ellenőrzési joggal felruházott vezető testülete, amely a Szenátus döntésének figyelembe vételével határozza meg a Kar képzési és kutatási feladatait. A Kari Tanács tagjainak megbízatása három évre szól. A Kari Tanács elnöke a dékán, akadályoztatása esetén az általa kijelölt dékánhelyettes.

A Kari Tanács szavazati joggal rendelkező tagjainak névsora:

Dr. Antal István egyetemi tanár, igazgató, dékán
Gyógyszerészeti Intézet

Dr. Zelkó Romána egyetemi tanár, igazgató, Etikai és Fegyelmi Bizottság elnöke
Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

Dr. Ludányi Krisztina egyetemi docens, igazgatóhelyettes, dékánhelyettes, Tudományos és Minőségbiztosítási Bizottság elnöke
Gyógyszerészeti Intézet

Dr. Tábi Tamás egyetemi docens, igazgató,  dékánhelyettes, Kreditátviteli Bizottság elnöke
Gyógyszerhatástani Intézet

Dr. Balogh György Tibor egyetemi tanár, igazgató
Gyógyszerészi Kémiai Intézet

Dr. Alberti-Dér Ágnes egyetemi docens, igazgató
Farmakognóziai Intézet

Dr. Mándity István egyetemi docens, igazgató
Szerves Vegytani Intézet

Dr. Benyó Zoltán egyetemi tanár, igazgató,
Transzlációs Medicina Intézet

Dr. Szökő Éva egyetemi tanár, a Doktori Tanács képviselője, a Programakkreditációs Bizottság elnöke
Gyógyszerhatástani Intézet

Dr. Tóthfalusi László egyetemi tanár,
Gyógyszerhatástani Intézet

Dr. Mazákné Dr. Kraszni Márta egyetemi docens, Tanulmányi és Vizsgabizottság elnöke
Gyógyszerészi Kémiai Intézet

Dr. Sebők Szilvia mb. főgyógyszerész
Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet

Dr. Deme Ruth egyetemi tanársegéd,
Szerves Vegytani Intézet

Dr. Kellermayer Miklós  egyetemi tanár, igazgató, 
Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet

Dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla egyetemi docens,
Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet

Dr. Buzás Edit egyetemi tanár, igazgató,
Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet

Dr. Hajdú Mária SÉSZ képviseletében

Dr. Basa Bálint PhD hallgató a Kari Ifjúsági Tanács elnöke, OMHV elnöke

Dr. Mándoki András  PhD hallgató, DÖK képviselő

Dobi Tamás IV. éves gyógyszerészhallgató

Lankovics Lilla III. éves gyógyszerészhallgató

Mihóky Anna Blanka V. éves gyógyszerészhallgató

Miklós Renáta Dalma IV. éves gyógyszerészhallgató

Nagy Imre Richárd II. éves gyógyszerészhallgató

Pálfi Fanni Klaudia IV. éves gyógyszerészhallgató

 

 

 


Kari Tanács ülésre Állandó meghívottak

(tanácskozási joggal, szavazati jog nélkül)

Dr. Merkely Béla egyetemi tanár, rektor

Dr. Pavlik Lívia kancellár

Ádám Éva pénzügyi és vagyongazdálkodási főigazgató

Dr. Reichert Péter emberierőforrás-gazdálkodási főigazgató

Mészáros István műszaki főigazgató

Falatovics Tünde ellenőrzési igazgató

Dr. Antóny Zsolt szenátusi főtitkár

Dr. Kovács Zsolt JIF főigazgató

Dr. Somogyi Orsolya egyetemi adjunktus a Szak- és Továbbképzési Bizottság elnöke

Dr. Kocsis Erika dékáni hivatalvezető

Gábriel Edina kari gazdasági vezető

Dr. Túri Ibolya igazgató Oktatásfejlesztési, -módszertani és- szervezési Központ

Szepesi Dóra főigazgató Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság

Czinderi Gábor főigazgató Informatikai Főigazgatóság

Dr. Ambrus Attila egyetemi docens

Csörgeiné Dr. Kurin Krisztina egyetemi docens, ELTE TTK

Dr. Szalai István egyetemi tanár, ELTE TTK

Valyon Beatrix  a Közalkalmazotti Tanács delegáltja