A Hír TV Paletta című műsorában a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló bőrtünetekről kérdezte Prof. Dr. Sárdy Miklóst, klinikánk igazgatóját Turda Adrienn műsorvezető. Sárdy professzor úr elmondta, hogy a COVID-19 által megjelenő bőrtüneteknek alapvetően két nagy csoportja van: a reaktív bőrtünetek, melyek az immunrendszer működését, adott esetben a túlműködését jelzik, illetve a fertőzés ún. vasculopathias hatása, mely során érfalkárosodás lép fel, apró trombusok képződnek, melyek zavarják, gátolják a vérkeringést.
A látható jelek az első csoportnál elsősorban testszerte jelentkező kiütések formájában mutatkoznak meg, míg az érkárosodással járó esetekben a kéz- vagy lábujjakon jellegzetes vörös, lilás foltok, vagy – főleg a lászárakon látható – hálózatos lila minták formájában jelennek meg. A tünetek egy része  – elsősorban a kiütések – a fertőzés elején, míg az érkárosodás következtében látható bőrjelenségek inkább a betegség végén jellemzőek, a fagyásra hasonlító elváltozások pedig tipikusan a fertőzés lezajlása után lépnek fel. A tüneti kezelés mellett, amennyiben a bőrtünet biztosan összefügg a vírusfertőzéssel, a vírusellenes kezelés is indokolttá válik.

A riport második részében a klinikánkon immár egy éve elérhető teledermatológiai applikáció eddigi tapasztalatairól, előnyeiről és a jövőbeli használat lehetőségeiről is szó esik.

A teljes interjú megtekinthető ide kattintva.