2018. január 19-én délelőtt elindult a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika BőrŐrök Egészségprogramja. A tanteremben izgatottan gyülekezett a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, a BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnázium, a Lónyai Utcai Református Gimnázium, a Széchenyi Kereskedelmi Szakgimnázium, a Szinyei Merse Pál Gimnázium és a Weöres S. Általános Iskola és Gimnázium mintegy 190 diákja és kísérő pedagógusai. A regisztrációt követően a csoportok vezetői átvehették a program támogatói által felajánlott ajándékcsomagot.

A rendezvény első perceiben Dr. Sárdy Miklós, a klinika tanszékvezető professzora, a projekt ötletgazdája köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, az előadás sorozatot azért hozták létre, hogy bővítsék a fiatalok bőrük egészségével, a különböző bőrbetegségekkel kapcsolatos ismereteit. A program nagy előnye, hogy az ifjúság hiteles szakemberektől hall az egyes kórképekről, azok kialakulásáról és a megelőzés lehetőségeiről.

Az egyenként 20 perces előadások során a klinika öt munkatársa több témakört is érintett. Dr. Tamási Béla, klinikai szakorvos a nemi betegségekről és a szexuális úton terjedő fertőzésekről tartott előadást, Dr. Hodossy-Virágh Andor, rezidens a piercingekről és tetoválásokról tájékoztatta a hallgatóságot, Bencés Ilona, klinikai vezető ápoló egészségnevelő előadása pedig – többek között – a helyes bőrápolásról, alapvető higiénés szabályok betartásáról, a kézmosás fontosságáról és az izzadásról szólt. Ezt követően Dr. Kovács Anikó, klinikai szakorvos beszélt a tinédzserek életét gyakran megkeserítő pattanásos bőrbetegségről, annak gyógyításáról és a helyes arcápolásról, majd Dr. Kuroli Enikő, bőrpatológus tartott előadást a fényvédelemről, a különböző bőrtípusokról, az anyajegyekről és a melanomáról.  Az előadók interaktív, sokszor rendkívül szellemes, humoros bemutatóikat fényképekkel, ábrákkal gazdagon illusztrálták, hogy a témákra nyitott és fogékony fiatalok könnyebben felismerhessék és megértsék a különböző kórképeket. A pénteki rendezvény az elhangzott információk alapján összeállított kvíz kérdésekkel zárult, melyen a legjobb 10 résztvevő a támogató cég által felajánlott ajándékcsomagot vihette haza.

A BőrŐrök első előadás sorozatáról többek között a Semmelweis Egyetem,  Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága, az RTL Klub Híradója és a Józsefváros Újság munkatársa is tudósított.

2018-ban a rendezvénysorozat támogatói voltak:

 

 
 
 

A cikket írta: Dr. Kuroli Enikő

fotók: Kovács Attila és Mátrahegyi Rita