A fiatal bőrgyógyász szakorvosok támogatására 2005-ben ismét életre hívott Prof. Földvári Ferenc alapítvány díja, a Földvári Ferenc-díj az alapító születésnapjára emlékezve minden év augusztusában kerül kiosztásra.

Földvári Professzor úr 1946-67. között volt a Budapesti Orvostudományi Egyetem Bőrklinikájának igazgatója. Munkája során mindvégig kiemelt figyelmet fordított az emberségre – mind a páciensek, mind a kollégák irányában -, és a fiatal orvosok képzésére.

A 2014. évi díjat Dr. Kuzmanovszki Daniella egyetemi tanársegéd, a klinika bőronkológiai osztályának megbízott vezetője kapta. A fiatal doktornő jelenleg második szakvizsgájára készül, emellett doktori képzésben vesz részt, a bőronkológiai ambulancia kiemelt munkatársa, magyar és angol nyelven vesz részt az orvostanhallgatók képzésben. Idei fő feladatai között kiemelkedő az Euromelanoma Nap, illetve a Szűrések Éjszakájának megszervezése és lebonyolítása.

Kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk!

Dr. Kuzmanovszki Daniella és Prof. Temesvári Erzsébet
Dr. Kuzmanovszki Daniella és Prof. Temesvári Erzsébet