A Pető András Főiskola: MSI, MPANNI, PAF története (1947–2017)

 

A Pető András Kar története szorosan összefügg a névadó alapító munkásságával, aki nemzetközi hírnevet szerzett egyedi fejlesztési módszerével. Pető András 1893-ban született, orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte el. A mozgásos betegségek komplex fejlesztésével 1922-ben, egy semmeringi gyógyintézetben kezdett el foglalkozni, majd az ezt követő több mint másfél évtizedben több Bécs melletti klinikán és szanatóriumban is dolgozott. 1931-től megjelent szakmai publikációiban már felismerhetők a konduktív pedagógia alapelvei.

1938-ban tért haza Magyarországra és elkezdte részletesen is kidolgozni konduktív pedagógiai rendszerét. Pető a fogyatékosságot nem biológiai hiányosságnak, hanem tanítással korrigálható problémának tekintette. Egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A módszer ezért is kapta a konduktív nevet a latin conducere (összegyűjt, valahová elvezet) szó alapján.

1945-ben Pető András a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanszékvezetője lett. Ugyanennek az évnek a végén egy Alkotás utcai pincehelyiségben indította el az ún.  Gyógypedagógiai Nevelőintézet Mozgásterápiai Osztályát, ami „Pestalozzi-ambulancia” néven vált ismertté. Itt mindössze két szobában, 14 súlyos mozgássérült gyermekkel kezdődött meg a fejlesztő tevékenység Pető közvetlen irányítása mellett, munkáját a hozzá beosztott orvostanhallgatók segítették. Az eredményekre tekintettel 1947-ben Pető András felkérést kapott az akkori Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola megbízott előadó tanári státuszának betöltésére is. A főiskolán belül röviddel ezután megalakult a Mozgásterápiai Tanszék és 1948-tól a gyógypedagógus-képzés a konduktív pedagógia képzéstartalmával, mozgásterápiai képzéssel gazdagodott.

1950. február elsején a magyar állam hivatalosan megalapította az Országos Mozgásterápiai Intézetet egy Villányi úti földszintes épületben, ahol Pető vezetésével, országos hatáskörrel, kizárólag a konduktív pedagógia nevelési elvei és programja alapján folyt a nevelő-fejlesztő tevékenység. Ekkor a bentlakó páciensek száma már mintegy 80 főre nőtt, és folyamatosan emelkedett az ambulánsan kezeltek száma is. Eleinte iskoláskorúakkal, fiatal felnőttekkel és felnőttekkel foglalkoztak, azonban a sérülések megismerése, az alkalmazott feladatok és a módszer komplexitásának folyamatos kialakulásával, valamint az elméleti és a gyakorlati tapasztalatok növekedésével fokozatosan elindult a legfiatalabb korosztályok fejlesztése is a szülők bevonása mellett.

A helyreállító munkát ebben az időszakban ún. mozgásterápia-kezelők látták el, szakmai képzésüket Pető személyesen irányította. A fejlesztést már a kezdetektől kiegészítette szoros és rendszeres orvosi konzultáció: ortopédus, bőrgyógyász, urológus, neurológus, gyermekgyógyász szakemberek segítették a munkát. Amikor az 1950-60-as években a gyermekparalízis-járvány következtében a fiatal korosztályból sokan megnyomorodtak, őket is a Villányi úton lévő „Pető Intézetben” kezelték. Az egyre bővülő csoportok, majd a felsőoktatási képzés beindulása nyomán elengedhetetlenné vált az épület bővítése és kiegészítése konyhával, mosodával, könyvtárral.

A konduktorképzés első hivatalos formája az 1963-1987 közötti időszakhoz köthető, amikor felsőfokú végzettséget adó képzésként, önálló intézményi és képzési keretben, Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete elnevezés alatt elindult a felsőfokú konduktorképzés. A képzés a kezdeti szakaszban irreguláris (az állami felsőoktatástól független) felsőfokú képzésként folyt, amelyet rövidített, kétéves képzési idő alatt végezhettek el az addig nevelői munkakörben többéves konduktív tapasztaltra szert tett hallgatók. Jean Piaget 1963-as magyarországi látogatása nyomán felélénkült a nemzetközi érdeklődés is a módszer iránt, illetve a hatvanas években rövidebb kurzusok is indultak a módszer megismerésére, ahol hazai szakemberek mellett külföldi érdeklődőket is képeztek. A hetvenes évektől rendszeresen érkeztek külföldi mozgássérült gyerekek és felnőttek is a Pető Intézetbe a fejlődés reményében.

Pető András 1967-ben hunyt el, 1968-tól Hári Mária vette át az Intézet vezetését igazgatóként, ezzel egy időben vált a képzés reguláris, négyéves felsőfokú képzéssé.  1987-től a Budai Tanítóképző Főiskolával képzési együttműködésben főiskolai végzettséget adó, konduktor-tanító szakpár indult el, a képzés pedig már diploma kiadásával zárult. A hallgatók ebben az időszakban mind a két szakon magas elméleti és gyakorlati óraszámban tanultak, megőrizve a szakma gyakorlatorientált jellegét.

1985-ben épült meg a Kútvölgyi úti intézet, melynek tervezésében még korábban Pető András is részt vett. Ez az épület adott méltó otthont a főiskolai képzésnek, az akkori Gyermekambulanciának, Felnőtt ambulanciának, az Óvoda Tagozatnak, a Nemzetközi Tagozatnak, az Utógondozó Állomásnak és a Szülők Iskolájának.

A konduktív nevelés hírének terjedése és az intézet kapcsolatrendszerének bővülése a hetvenes évek végétől kezdődően képzési együttműködéseket eredményezett, amelyek keretében új struktúrájú képzési variánsok indultak. 1978-tól kezdődően japán, brit, orosz, spanyol, izraeli és egyesült államokbeli szakemberek vettek részt a teljes 4 éves képzésen Magyarországon.  A Pető Intézet nemzetközi ismertségét és elismertségét jelezte, hogy 1991-ben budapesti útja során Diana hercegnő ellátogatott az intézetbe, hogy találkozzon ott ellátott angol gyerekekkel, és a brit kormány 5 millió font támogatást ajánlott fel a Villányi úti épület akadálymentesítésére, modernizálására és bővítésére.

Hári Mária munkáját az 1990-es évektől Kozma Ildikó főigazgató vette át, vezetése 1989 és 2006 között a konduktorképzés szakmai autonómiáját eredményezte. Önálló, nem állami főiskolaként, Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete néven 2000-től konduktor-tanító, majd 2003-tól konduktor-óvodapedagógus szakon vált elérhetővé a főiskolai képzés. A konduktorképzés jelenlegi formáját a 2006-os akkreditációt követően nyerte el. A 2006/2007-es tanévtől konduktor alapszak (BA) végzettség szerezhető, tanító vagy óvodapedagógus specializációval.

A képzések elméleti és strukturális kérdéseinek megvitatása, kidolgozása és megvalósítása a bilaterális intézményközi kapcsolatok mellett a sokoldalú nemzetközi együttműködésben is jelen van. A hetvenes évek végétől kezdődően számos nemzetközi képzési variáns valósult meg 3 kontinensen, partnerintézmények bevonásával pedig Izraelben és az Egyesült Államokban is kihelyezett képzéseken vehetnek részt hallgatók, míg 2017-ben Erdélyben indított a kar új képzési programot.  Emellett a kar erős hangsúlyt helyez a szakma mind mélyebb bevonására: neurológusok, gyerekorvosok, védőnők szakmai továbbképzése is folyamatos.

A Pető-módszer és az intézmény 1983-ban Állami Díjat vehetett át a konduktorképzésért, a Hungaricum Klub minősítésében 2006-ban elnyerte az első szellemi hungarikum címet, eredetisége és egyedisége miatt pedig 2013-ban Magyar Örökség Díjat és a Prima Primissima gálán Prima díjat kapott.

2014 szeptemberétől a főiskola közalapítványi fenntartású felsőoktatási intézményből állami fenntartásba került, a képzési feladatokat Pető András Főiskola néven vitte tovább. A képzés a felsőoktatási törvény legújabb módosítását hozó kormánydöntés értelmében, 2017. augusztus 1. napjától szervezetileg a Semmelweis Egyetembe integrálódva Pető András Kar néven működik tovább. A két intézmény az integrációt megelőzően már hosszútávra visszatekintő tudományos és szakmai kapcsolattal bírt több hazai és nemzetközi projekt kapcsán. Az intézmények tevékenységei nemcsak kiegészítik egymást, hanem szervezetileg együttműködve új, magasabb szintű oktatási-, nevelési-, kutatási-, fejlesztési feladatok ellátására nyílik lehetőség az ortopédia, az idegtudományok, a mozgásfejlesztés, a komplex rehabilitáció és a gyermekgyógyászat terén csecsemőkortól egészen a felnőttkorig.

Összeállította: Földesi Renáta és Sági Zenina