2025. november 25-én rendezték meg az V. Hungarikum Díjátadó Gála estet a Budapesti Operettszínházban, melynek keretében 9 elemmel bővült a hungarikumok köre. Az eseményre Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar dékánja, valamint Feketéné dr. Szabó Éva, stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, a Konduktív Pedagógiai Központ igazgatója is meghívást kapott. A rendezvény különleges jelentőséggel bírt a Kar életében, hiszen hivatalosan is átvehették azt az elismerést, amely szerint a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszere az „egészség és életmód” kategóriában hungarikummá vált.
A minősítéssel a módszer immár Magyarország kiemelt nemzeti értékei között szerepel, ami nemcsak jelentős szakmai elismerést jelent, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy szélesebb körben ismertté és elérhetővé váljon. A cím a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét is felkeltheti, és még vonzóbbá teheti a konduktori hivatást.
A díjátadóhoz kapcsolódó dékáni interjú az alábbi linken olvasható:
Az elismerés egy hosszú, alapos szakmai előkészítő munka, elhivatottság és széles körű összefogás eredménye.


