A Semmelweis Egyetem Pető András Karának Villányi úti Campus-án búcsúzott nemrég elhunyt, szeretett kollégájától az intézmény vezetősége, kollégái, barátai, február 12-én.
Az épület díszterme teljesen megtelt gyászolókkal, az ünnepi pódiumon pedig egymást követték a megható beszédek, visszaemlékezések. Klein Annára emlékezett Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar Dékánja; Dr. Feketéné Szabó Éva, a Semmelweis Egyetem Stratégiai és Fejlesztési Rektorhelyettese; Makk Ádám, a Pető András Kar Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézményének Főigazgatója; Dr. Földesi Renáta, a Pető András Kar Konduktív Pedagógiai Intézetének Igazgatója; Dr. Benyovszkí Andrea, a Pető András Kar oktatója, Kovács Erzsébet, a Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány – Illyefalva munkatársa.
Ezek közül néhányat most szeretnénk megosztani:
Dr. Tenk Miklósné Dr. Zsebe Andrea:
Tisztelt gyászoló Közösség!
Mély megrendüléssel és őszinte részvéttel állunk itt, hogy megbecsült és tisztelt kollégánkra emlékezzünk együtt, a Pető András Kar Közössége.
Klein Anna közel 50 évig volt intézményünk tagja. Gyakorlatilag 18 éves korától itt volt velünk, a 47 év alatt hallgatóként, konduktorként, oktatóként egyaránt megismerhettük őt. Konduktori tanulmányai alatt Hári doktornőtől tanulhatott, csoportvezetői pedig mind Pető tanítványai voltak. Az akkori időkben szervezett munkarend szerint gyakorlatilag az intézet volt az otthona, munkahelye. Ahogy ő maga mondta: „ellestük a szakmát a konduktoroktól és a gyerekekkel együtt tanultunk, szimbiózisban voltunk velük, mert ha ők nem segítenek hamarabb elvéreztünk volna…”
Kitartása, teherbírása, lendülete és munkaszeretete mindannyiunk számára példaértékű volt. Az itt álló munkatársak közül sokan dolgozhattunk vele közösen, és tapasztalhattuk meg, hogy a rászoruló gyermekek és felnőttek megsegítésében nem ismert lehetetlent. Bármilyen feladatot kapott konduktív csoportban, nemzetközi projektben vagy vezető konduktív munkában olyan lendülettel és tervekkel vetette bele magát, hogy a körülötte lévőket is magával ragadta. 15 éven át konduktorként és csoportvezetőként dolgozott, ami ő maga a vele készült interjúban „aranykornak” nevezett. Sosem riadt vissza a súlyos állapotú gyermekek fejlesztésének kihívásaitól, az athetotikus csoport megszervezésétől és vezetésétől itt a Villányi úton, vagy az illyefalvai csoportokba járó gyermekek programjainak összeállításától egészen azok felügyeletéig. Az ELTE-n szerzett mesterfokozatot pedagógia szakon, majd a felsőoktatás oszlopos tagja lett. A gyakorlati feladatokban benne maradva oktatói feladatokat vállalt. Az oktatás -konduktív fejlesztés egyaránt fontos volt számára. Az izraeli projekt motorja, a Grand Rapids-i projekt állandó vezető konduktora volt éveken át.
A Pető módszer elkötelezett híve volt, hűen őrizte és gyakorolta az alapelvekben rögzített rendszerszemléletet, csoportszemléletet, tevékenység-centrikusságot. 2018-tól, bár nyugdíjba vonult, örömmel vállalta el az erdélyi kihelyezett konduktor alapképzésünk teljes konduktív szakmai gyakorlatának vezetését. Nagy lendülettel vetette bele magát ebbe a kihívásba. Szoros kapcsolatot alakított ki az illyefalvai hallgatókkal, folyamatosan oktatta, tájékoztatta, és segítette őket miközben példát mutatott, feladatsort szervezett és vezetett, megfigyelte munkájukat és követelt tőlük. Erről így beszélt: „… Azt gondolom, hogy a hallgatónak is jobb, hogy akkor látja a különbséget, azonnal megerősítést kap a tevékenysége vagy épp módosíthatja azt. Részese lesz a tanulási folyamatnak…”
A nevelt, ellátott iránti tisztelet, felelősség elsődlegessége sosem volt kérdéses az ő munkájában, legyen az konduktori vagy oktatói szerep. „ A felelősségnek súlya van, az, hogy valaki hallgató az nem felmentés a felelősség alól, mert a gyermeknek minden megélt pillanat tanulás, tapasztalatszerzés nem mindegy hogyan és mit közvetítünk feléjük.”- olvashatjuk a vele készült interjúban. A súlyos betegsége ellenére mindvégig közösségünk tagja maradt, akart részt venni az intézményünk életében, kapcsolatban maradni szeretett kollégáival, akik közül többekkel baráti viszonyt ápolt.Annát Karunk saját halottjának tekinti, temetésére ezen a héten pénteken sor kerül.
Dr. Földesi Renáta:
Annáról…
Anna olyan volt, hogy kellett rá az idő. Arra, hogy megismerd, hogy értsd, hogy szeresd, hogy tiszteld, hogy elfogadd. Olyannak amilyen. Nyersnek, természetesnek, képmutatástól és ítélkezéstől mentesnek. Amilyenek néha mi is szeretnénk lenni. Végtelenül laza volt abban, ami szerinte lényegtelen. Nyilvántartások, beszámolók, igazolások, valójában bármilyen adminisztratív kötelezettség. De végtelenül figyelmes volt azok felé, akik fontosak voltak a számára, ők kapták a szeretetét. Sok gyermek, sok állat és néhány felnőtt. Nagyon jó volt nézni munka közben. Tudta az ember, hogy csak figyelnie kell, és ha jól figyel, kap valamit a kondukció tudományából. Valami olyat, amit csak kevesen tudnak. Sokszor láttam, hogy a gyerekek is figyelik, bizonyítani akartak neki, a visszajelzésére vártak. És akkor hiába dicsért más, Anna néni dicsérete kellett. Olyankor kinézett a szemüvege mögül és a szája szegletében ott volt a várva várt félmosoly.
Sokszor kértünk tőle és sokszor adott. Talán egy kicsit vissza is éltünk ezzel. Csak még egy félévet, Anna, te tudod a legjobban, fontos vagy a családoknak, a gyerekeknek a hallgatóknak! Mentségünk, hogy őszintén mondtuk, mert valóban fontos volt. Tudtuk, hogy mennyit ér.Az utolsó közös szemeszter elején nagyon határozottan beszélt: elég volt, ez az utolsó, befejeztem. És akkor fel sem merült, hogy győzködjem. Inkább megkérdeztem, mit tervez. „Kidobálok minden kacatot és kecskét fogok tartani!”
Sokat tett a képzésért, sokat az „Ügyért”, de soha nem akarta magát előtérbe helyezni. Tette a dolgát. Nem az elismerésért, nem egy magasabb pozícióért, hanem azért, mert az volt a feladat. Mikor megosztottuk a halálhírét, pillanatok alatt érkezett többszáz reakció, és nem csak azért, mert hirtelen és nem csak azért, mert túl korán. Azért, mert nyomot hagyott. A tudása, a szakértelme, a rekedtes őszintesége. Sok az emlék, sok van nekem is…
Ha szín lenne, ezüst lenne,
ha anyag, lenvászon,
ha állat, akkor tudjuk mind, de nem pórázon.
Ha könyv lenne, Ajtó lenne,
ha növény, akkor dohány,
napszakként a hajnal, kávéval kotyogóssal.
Emberként csak ember, az elején nagy E-vel.
Makk Ádám:
Tisztelt Gyászolók, Kedves Kollégák, Barátok!
Összegyűltünk, hogy búcsút vegyünk Klein Annától, a Konduktív Gyakorló Általános Iskola és Kollégium egykori szeretett igazgató asszonyától, kollégánktól.
Anna szakmai öröksége: Anna több éven át vezette köznevelési intézményünket, és ez idő alatt a Pető András által megalkotott és Hári Mária doktornő által továbbfejlesztett konduktív pedagógia elkötelezett őrzője és tovább vivője volt. Szakmai hagyatékához szorosan kapcsolódik a konduktív pedagógia néhány kulcsfontosságú eleme. Kiemelkedő munkássága során nagy hangsúlyt fektetett a ritmusra mint egyik legfőbb facilitáló tényezőre, a rávezető facilitációra és az együtt tanulás jelentőségére, különösen az athetotikus gyermekekkel való foglalkozás során.
Vezetői kvalitásai: Igazgatóként Anna mindig a konduktív pedagógiát és a gyermekek életre nevelését helyezte előtérbe. Számára ez volt az elsődleges, és csak ezután következtek a tanmenetek és oktatási anyagok. Kreativitása és motiváltsága hajtotta előre, és nem tűrt ellentmondást szakmai elképzeléseinek megvalósításában. Ugyanakkor rendkívül szigorú szakmai elvei mellett képes volt elfogadni, ha a gyakorlat és az élet nem feltétlenül abba az irányba terelte az intézmény munkáját, mint amit ő eredetileg elképzelt. Ez a rugalmasság tette őt igazán nagyszerű vezetővé. Anna vezetési stílusa egyedülálló volt. Sajátos személyiségével közelített az iskola irányításához, mindig szem előtt tartva a mozgássérült gyermekeink érdekeit. Humorával és alázatával nem csak a gyermekek, de a kollégák felé is szeretettel és tisztelettel fordult.
Nyitottsága és rugalmassága: Szerettük és becsültük Annát azért, hogy bár többször hangsúlyozta, a konduktív pedagógia nem egy életen át tartó forma kell hogy legyen az intézmény profiljában, hanem relatíve rövidebb idő alatt le kell zárulnia, mégis tisztelettel fogadta és elismerte szakiskolánk indulását és működését. Anna nyitottsága a parasportok területén is megmutatkozott. Bár gyakran hangoztatta, hogy bizonyos helyzetek „rettenetes”, „borzasztó” vagy „tűrhetetlen”, mert szembe megy az ortofunkcióval, – mint például a frame running esetében, ahol a sportolók lábujjhegyen hajtják magukat – végül mindig hozzátette, hogy a diákjaink élvezik, és a sport mindenkié. Képes volt különválasztani az orthofunkció célját az ilyen szélsőséges helyzetektől, ami szakmai bölcsességét tükrözte.
Munkatársi kapcsolatai: Különösen nagyra értékelte a szorgalmas, tenni akaró munkatársakat. Őszinteségében és kritikáiban mindig lehetett bízni. Ez az egyenes kommunikáció tette őt hiteles vezetővé és tisztelt kollégává. Anna vigyázó tekintete, pontos instrukciói és sokrétű, mély tudása tette őt a Pető Intézet megbecsült munkatársává. Személy szerint rendkívül hálás vagyok Annának a munkatársai felé gyakorolt megbecsüléséért és tiszteletéért, valamint szeretetteljes közvetlenségéért. Ez a hozzáállás tette őt nem csak kiváló szakemberré, de szeretett kollégává és vezetővé is.
Öröksége: Bár Anna már nincs közöttünk, szellemisége és tanításai tovább élnek iskolánk falai között. Ez a tudás és tapasztalat most már örökre velünk marad, hiszen nemzedékek tanulták és tanulják ma is a szakmát az ő útmutatásai alapján. Emlékezzünk rá úgy, mint aki életét a konduktív pedagógiának és a rábízott gyermekek fejlődésének szentelte, miközben képes volt alkalmazkodni a változó körülményekhez. Példája inspiráció marad mindannyiunk számára, hogy folytassuk azt a nemes munkát, amelynek ő oly elkötelezett híve volt. Pető András, Hári doktornő és Anna szakmai elhivatottságát és hagyatékát őrizzük!
Nyugodj békében, Anna! Emléked örökké élni fog szívünkben és iskolánk mindennapjaiban.
Galéria
Végül ezzel a filmmel búcsúzunk Klein Annától.