2014 júniusában kezdődött meg a Pető András Kar (akkori nevén Pető András Főiskola) és az erdélyi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) együttműködése a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával Az együttműködés eredményeképpen az elmúlt évtizedben 680 gyermek és 644 felnőtt nevelése, valamint hozzátartozóik támogatása valósulhatott meg a konduktív pedagógia módszerével, 2017-től pedig elindulhatott a kar kihelyezett konduktor alapképzése is. Az illyefalvi központ ünnepi rendezvényén az intézmény igazgatóját, Kató Ibolyát tíz éves elkötelezett munkájáért Pro Universitate díjjal tüntette ki a Semmelweis Egyetem vezetősége.

Az ünnepi program Kató Ibolya intézményvezető asszony köszöntőjével indult. Az esemény házigazdája beszédében köszönetet mondott a programban részt vevő valamennyi szervezet és szakember munkájáért és elhivatottságáért, valamint kiemelte az egymásra találás, a szolidaritás fontosságát, a segítő- és társszakmák fontos szerepét az együttműködésben. Szilágyi Domokos Bartók Amerikában c. versére utalva kiemelte „…Az élet (…) s az egymásra-utaltság legmagasabb fokon szervezett formája a szeretet”, amely közösséget teremt és esélyt a rászorulók számárára.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője beszédében személyes emlékein keresztül mutatott rá a konduktív pedagógiai határon túli jelenlétének fontosságára. Mint kiemelte, erkölcsi kötelességünk, hogy a társadalom legszélén lévő embertársainkat segítsük és megmutassuk, értékes tagjai lehetnek a társadalomnak. „A mai világban sokszor elfelejtünk egymásra figyelni, lehajolni embertársainkhoz, így a konduktív pedagógia Kárpát-medencei programja különleges érték, hiszen az elengedés helyett az odafigyelés, a feladás helyett az új esély teremtését, a teljesebb élethez való hozzáférés lehetőségét adja a rászorulóknak. Az elmúlt tíz évről való megemlékezés a következő tíz év feladatairól is szól, ezért különösen fontos megállni, visszaemlékezni és szem előtt tartani a konduktív nevelés alapelvét, a humánum tiszteletét.” – foglalta össze köszöntőjében.

A Semmelweis Egyetem részéről Dr. Pavlik Lívia kancellár asszony köszöntötte a résztvevőket. Az egyetem kancellárja kifejtette, a határon túli képzés összhangban áll az egyetem küldetésével, az oktatás, kutatás, betegellátás hármas egységének fokozásával, az egyetem társadalmi felelősségvállalásával, amely nemcsak az itt élők, hanem az egyetem érdeke is. A határon túli területeken végzett munka fokozza az egyetem nemzetközi láthatóságát, egyetemi rangsorokban elfoglalt helyét. „Ez a törekvés nem öncélú, célunk az, hogy ennek segítségével még jobb ellátást nyújthassunk, illetve oktatási tevékenységünk, kutatási eredményeink is tovább javulhassanak – azaz még többet tudjunk tenni a betegek gyógyításáért, az elesettek segítéséért.” – tette hozzá.

Galéria

10kép

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora videó üzenetben köszöntötte az esemény résztvevőit. Mint beszédében kiemelte, büszkeség, hogy már a közös munka első évében több mint 80 erdélyi honfitársunk részére nyújthattunk segítséget a mindennapi élet lehető legteljesebb megélésében a konduktív pedagógia módszerével, valamint alig 3 évvel a kezdetek után elindulhatott a kar kihelyezett konduktor képzése, amely a régió gyermek és felnőtt konduktív nevelési ellátásával együtt a Semmelweis Egyetem egyik legfontosabb harmadik missziós társadalmi szerepvállalását jelenti napjainkban is.

„Mindennél pedig talán még fontosabb az, hogy közös munkánk eredményeképpen 116 konduktor segítségével 680 gyermek és 644 felnőtt rászorulót láthattunk el, nyújthattunk támogatást hozzátartozóik számára, és segíthetjük életminőségük javulását.” – mutatott rá a Semmelweis Egyetem rektora.

A rendezvény következő részében a konduktív pedagógiai fejlesztésben résztvevő egykori neveltek, illetve érintett szülők szólaltak meg és osztották meg tapasztalataikat. Huza Viktor a sclerosis multiplexes betegek nevében mondott köszönetet a KIDA munkatársainak, valamint a konduktoroknak. Mint rámutatott, nehéz a diagnózis után megtalálni a legmegfelelőbb utat, amely esetükben nem egy rövid rehabilitációs program, hanem folyamatos és megfeszített munka, valamint reményét fejezte ki, hogy az itt végzett konduktorok egyre több sorstársának segítséget fognak tudni nyújtani betegségük szinten tartásában.  Az emlékek felidézését Farkas Zsófia folytatta, aki már a kezdetektől részt vett az illyefalvi konduktív fejlesztésben hármasikreivel. Mint elmondta, a fejlesztéstől gyermekei nem csupán azt kapták, hogy megtanultak helyesen ülni, felállni, hanem komoly segítséget nyújtott számukra az iskolai tanulási folyamatban is, illetve olyan kitartásra és tudatosságra ösztönözte őket, amivel nem csak célokat tudnak kitűzni maguk elé, hanem végig is tudják vinni azokat.  Orbán Szilvia érintettként osztotta meg élményeit az ünneplőkkel. mondta el tapasztalatait a konduktív fejlesztésről. Mint említette, az itt töltött idő nem csak a fejlesztésről szólt, hanem egyben egy különleges utazás, melyben fizikailag és lelkileg is fejlődött. Tudatosult  benne az önállóság erős vágya, hogy élete saját kezében van és felelős azért, hogy az alakul.

Nem kézzel kell segíteni, hanem szívvel” – idézte Pető András szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Tamás Sándor kiemelte, hogy bár az önkormányzatoknak, állami intézményeknek feladata a sérült, elesett emberek segítése, de sokszor nem tudnak mindent felvállalni, és ezt a hiátust pótolják a civil szervezetek, egyházak, amihez a háromszéki önkormányzat támogatást nyújt, mert érzi ennek súlyát, jelentőségét. „Összefogással még erősebb szociális háló szőhető” – fejezte ki reményét az elnök.

A rendezvény helyszínéül választott konferenciaterem szimbolikus, mivel tíz éve, 2014 tavaszán itt indultak el az első foglalkozások az akkori Pető András Főiskola szakembereinek segítségével. A foglalkozások három évvel később az új épületbe költöztek, és az év szeptemberében ott indította első, budapesti székhelyén kívüli Kárpát-medencei konduktorképzését a Semmelweis Egyetem Pető András Kara (PAK), ahol eddig harminckét hallgató végzett– ismertette Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Kar dékánja. Köszöntője végén a dékán a Pető András Kar legújabb szakmai kiadványait nyújtotta át Kató Ibolyának a Fejlesztőközpont könyvtára javára.

A köszöntők sorát a kar kihelyezett képzésében részt vevő hallgatók ünnepi zenés műsora után Kató Béla püspök beszéde zárta. Mint kifejtette, tíz évnyi közös munka után a legfontosabb feladat a hálaadás és az emlékezés. Kiemelte: „Több módon lehet emlékezni és törekedni a nemzeti összetartozásra, de ennél kézzelfoghatóbb példája, mint a mai tízéves évforduló, talán kevés van, mivel itt a Kárpát-medence minden képviselőjének jelenlétében ünnepelhetünk.”  Végül reményét fejezte ki, hogy a megkezdett munkának lesz folytatása és a fiatalok tovább viszik ezt a missziót.

Pro Universitate érdemrendet vehetett át Kató Ibolya
A konduktív pedagógia Erdélyben való meghonosításáért, illetve a konduktorképzés elindításáért a Semmelweis Egyetem Pro Universitate érdemrendjét vehette át Kató Ibolya, a Kárpát-medencei konduktív nevelési program elindulásának tíz éves évfordulója alkalmából megrendezett konferencián. A díjra Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, illetve Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea terjesztette fel a Semmelweis Egyetem Pető András Képző- és Fejlesztőközpontjának vezetőjét.
A Pető András Kar dékánja laudációjában ismertette a díjazott szakmai életútját, illetve kiemelte személyének hidat képező szerepét a döntéshozók, a szakmai résztvevők, a rászorultak, illetve a hallgatók között. „Kató Ibolya asszony szakmai életútja és fáradhatatlan munkája a konduktív nevelés megismertetése és elindítása érdekében Erdélyben az elmúlt tíz évben segítette a Semmelweis Egyetem célkitűzéseinek megvalósulását, hozzájárult az Egyetem fejlődéséhez és gyarapodásához.”- mutatott rá a kar vezetője.
Az érdemrendet Dr. Pavlik Lívia kancellár, illetve Feketéné dr. Szabó Éva stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese adták a díjazottnak. Kató Ibolya köszönőbeszédében a díjat minden, a programban résztvevő munkatársnak, intézménynek és hallgatónak ajánlotta, akik nap mint nap lehetővé teszik a program folytatását és kiteljesedését Erdély-szerte.

A jubileumi ünnepség délután szakmai programmal folytatódott, ahol az elmúlt tíz évben a Kárpát-medencei feladatellátásban résztvevők foglalták össze tapasztalataikat, élményeiket és tanulságaikat a konduktív nevelés és a határon túli konduktorképzés vonatkozásában Csuka Pál, a PAK Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központ, illetve Dr. Földesi Renáta, a PAK Konduktív Pedagógiai Intézet igazgatóinak vezetésével.

Az egész napos rendezvény közös kulturális programmal zárult az illyefalvi református templomban.

Vona Zsófia