A résztvevők zöldbe öltözve gyülekeztek a Boráros téren, ezzel is kifejezve kiállásukat a CP-vel élők mellett. Innen közösen indultak el a Müpa felé. Sok különböző életút, sokféle tapasztalat és történet találkozott ezen a napon, de mindenkit ugyanaz a cél vezetett: együtt lépni az elfogadás, a megértés és az esélyegyenlőség felé.
A Müpa előtt Tasnády Rita, az Önálló Léptekért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Dr. Csohány Ágnes, a Bethesda Gyermekkorház gyermekrehabilitációs osztály osztályvezető főorvosa orvosi szemszögből beszélt a cerebrális parézisről, és arról, milyen sok gyermeknek van szüksége speciális segítségre ahhoz, hogy fejlődésük, tanulásuk és későbbi életük a lehető legteljesebbé válhasson. „Minden korosztályban körülbelül 800-1000 gyermek van, aki valamilyen speciális segítséget igényel ahhoz, hogy jól fejlődjön, tanuljon és a felnőttkort boldogan és a képességeinek megfelelően élje meg” – fogalmazott.
Kováts Laura Rozália, az alapítvány nagykövete arra hívta fel a figyelmet, hogy az agy és annak működése milyen összetett és sérülékeny, ezért különösen fontos, hogy tisztelettel és megértéssel forduljunk a CP-vel élők felé. Arról is beszélt, hogy miközben egy ép ember számára számos hétköznapi feladat szinte észrevétlenül, rutinszerűen zajlik, ugyanezek a tevékenységek egy CP-vel élő ember számára komoly kihívást jelenthetnek.
A rendezvényen felszólalt Dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere is, aki arról beszélt, hogy számára kiemelten fontos egy olyan közösség és környezet kialakítása, ahol az érintetteknek nem kell nap mint nap a közönnyel megküzdeniük.
„Én abban hiszek, hogy ember embernek társa, ez pedig azt jelenti, hogy nem azon kell gondolkodni, hogy mi az, ami szétválaszt bennünket, hanem azon kell gondolkodni, hogy hogyan tudunk egymásba kapaszkodni” – hangsúlyozta.
Ahogy a Müpa is zöldbe borult, az esemény a személyes történetek felé fordult. Beregszászi Kata volt Pető ovis, őszintén és megrendítően beszélt arról, mit jelent számára nap, mint nap cerebrális parézissel élni. Szavai olyan hétköznapi küzdelmekbe engedtek betekintést, amelyeket kívülről sokszor nem is érzékelünk. „Mindegy, mennyit alszunk, semmi se marad belőlünk a nap végére” – mondta.
Beszélt az iskolai nehézségekről is, amelyek sokszor láthatatlanok a környezet számára. „A matekfüzetben amikor mozognak a számok vagy a négyzetrácsok és körülötted senki sem érti, hogy hogy csúszhattál el ennyire a sorok között, de közben senki sem hallja azt a csatát, ami a fejedben folyik” – fogalmazott.
Kata a krónikus fájdalomról is beszélt, amely a mindennapjai része. „Ha egy egészséges ember az én testemben az én fájdalmaimmal ébred, akkor rögtön rohan be a sürgősségire, de én csak lenyelek egy gyógyszert és azzal a sikolyomat is elrejtem, hogy mások ne hallják meg és így már csak engem emészt tovább.” Szavai ugyanakkor nem a fájdalomról és a nehézségekről szóltak csupán, hanem arról is, hogy a szeretet, a család, a barátok és az őt körülvevő közösség milyen erőt adhat a mindennapokhoz. Mert a legnehezebb utakat sem kell egyedül végigjárni.
Beszédének végén pedig egy olyan mondattal adott új jelentést a CP rövidítésének, amely egyszerre volt játékos, erős és felemelő:
„A cerebral palsy agyi bénulást jelent, de szerintem inkább Cool People-t, azaz menő embereket. Ugyanis mi olyan menők vagyunk, hogy olyan sok minden nehéz és mi mégsem adjuk fel soha.”
A CP világnapja így nem csupán a figyelemfelhívásról szólt. Arról is, hogy észrevegyük egymás láthatatlan küzdelmeit, hogy ne azt keressük, mi választ el bennünket, hanem azt, hogyan tudunk egymásba kapaszkodni. A zöldbe borult Müpa előtt ezen a napon sokan együtt léptek egy befogadóbb, elfogadóbb világ felé – azokkal és azokért, akik nap mint nap bizonyítják: a legnagyobb nehézségek közepette is lehetünk igazán menő emberek.
Galéria
