A Semmelweis Egyetem Pető András Kar idén is színes programot kínál a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat keretében. 2022. szeptember 30-án délután 14. órától interaktív foglalkozásokra, ismereteket nyújtó előadásokra, beszélgetésekre és workshopokra várjuk az érdeklődőket.

 

Programok bemutatása

  1. A csecsemőkori mozgásfejlődés mizériája

Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a csecsemők mozgásfejlődése, ennek minden előnyével és hátrányával: míg a mozgás fejlődéséből az idegrendszer komplexitása révén következtetni lehet más területek fejlődésére is, így hamarabb észlelhetők és korrigálhatók esetleges eltérések, ugyanakkor ez egy folyamatos aggodalmat, frusztrációt generál a szülőkben, akik megelőzés céljával viszik csecsemőiket különböző terápiákra, fejlesztésekre, akkor is, ha az a babának akár kellemetlen, csak baj ne legyen. Ráadásul teljesen ellentétes vélemények, javaslatok között kell eligazodnia a szülőknek. Az előadás/beszélgetés során ezzel a „mizériával” kapcsolatban a leggyakrabban előforduló kérdéseket, problémákat (például baj-e, ha kimarad a kúszás/mászás, mikor beszélünk valódi, és nem alkati hypotóniáról, mit tehet a szülő csecsemője fejlődése érdekében, hova fordulhat probléma gyanúja esetén, stb) vesszük górcső alá. A beszélgetést Bajnok Ildikó konduktor, alapozó terapeuta (SE PAK PAREEO gyermekrehabilitáció) tartja.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/a-csecsemokori-mozgasfejlodes-mizeriaja

  1. Kutyával asszisztált foglalkozások

Kedvenc kutyusaink már hat éve, heti rendszerességgel látogatnak el a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájának gyermekeihez. Bíztató jelenlétükkel segítik a gyermekek számára nehéz, kihívást jelentő „feladatok” megoldását.

Az elmúlt időszak közös munkája során számos pozitív tapasztalatot szereztünk a kutyával közös együttlét hatásairól, amelyet az előadás keretében mutatunk be.

Az interaktív bemutatónkon kedvenc kutyáink jelenlétével betekintést nyerhetnek a kutyával asszisztált foglalkozások játékaiba, feladataiba. A bemutatót Felszerné Csóh Etelka konduktor vezeti.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/kutyaval-asszisztalt-foglalkozasok

  1. Parasport – kerekesszékes vívás

Az úszás mellett a vívás is kiemelkedő sikersportága Magyarországnak a paralimpiákon. A futókerékpározás, az evezés – ergométer és a boccia mellett a Semmelweis Egyetem Pető András Kara rekreációs tevékenységként 5 éve oktatja vívásra a Pető intézet kis diákjait, és parasportolókat. A bemutatón az érdeklődők megismerkedhetnek a vívás alapjaival, a 3 fegyvernemmel és elegendő vállalkozó esetén a kerekesszékes vívás is kipróbálható szakember vezetésével.

A bemutatókat Makk Ádám intézményvezető, konduktor, vívó edző tartja.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/parasport-kerekesszekes-vivas-alapjai

  1. Infokommunikációs technológiai (IKT) eszközök a cerebrális paretikus gyermekek képességfejlesztésében- Padlórobotok és egyéb digitális lehetőségek

A program során az érdeklődők két helyszínen is részt vehetnek foglalkozásokon.

Első helyszínünkön az érdeklődők betekintést nyerhetnek a mikroszámítógépek világába, elkészíthetik első programjaikat és a virtuális világból átemelve a valóságba, ki is próbálhatják azokat, játékként használva a bemutatott mikrokontrollert, a micro:bitet. A workshopot Valentné dr. Albert Éva egyetemi oktató tartja.

A másik helyszínen Anton Éva konduktor és neveléstudományi bölcsész kollégánk várja Önöket, aki szívügyének tekinti a gyerekek tanulási környezetének alakítását, egyénre szabását. A többi foglalkozásra Anton Éva készül, ott a padlórobotok gyakorlati alkalmazására kaphatnak ötleteket a résztvevők.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/robotok-a-cerebralis-paretikus-gyermekek-kepessegfejleszteseben-oktatasaban

  1. Komplex fejlesztés művészettel

Alkotás? Fejlesztés? Öröm? Sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése a képzőművészeten keresztül is célzottan történik. A pontos mozgáskoordináció tanulása örömszerző alkotáson keresztül spontán valósul meg. Az elkészült kép, a hatékonyság tapasztalatát nyújtja. Megfigyeljük, rácsodálkozunk, beszélünk a képekről. Elindul a kommunikáció, a kapcsolatteremtés. Milyen vagyok, és mit mutatok. Játékos alkotás Vajda Lajos rajzán, gyermekrajzon, fotón vagy közös alkotáson keresztül. Preferált színeink világa. Hangulatok a képeken.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/komplex-fejlesztes-muveszettel

 

  1. Mikroszámítógépek az általános iskolában

A program során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a mikroszámítógépek világába, elkészíthetik első programjaikat és a virtuális világból átemelve a valóságba, ki is próbálhatják azokat, játékként használva a bemutatott mikrokontrollert, a micro:bitet.

https://app.kutatokejszakaja.hu/esemenyek/semmelweis-egyetem/mikroszamitogepek-az-altalanos-iskolaban

 

Időrend és terembeosztás

terem

program neve

program kezdési időpontja

programvezető neve

DÍSZTEREM

Kutyával asszisztált foglalkozások

14.00-15.00

15.00 – 16.00

Felszerné Csóh Etelka

Számítógépterem

Mikroszámítógépek az általános iskolában

14.00 – 14.45

15.00 – 15.45

16.00 – 16.45

17.00 – 17.45

18.00 – 18.45

Valentné Albert Éva

III. terem

A csecsemőkori mozgásfejlődés mizériája

 

14.00 – 14.45

15.00 – 15.45

16.00 – 16.45

17.00 – 17.45

18.00 – 18.45

Bajnok Ildikó

IV. terem

Parasport – kerekesszékes vívás

 

14.00 – 14.45

15.00 – 15.45

16.00 – 16.45

17.00 – 17.45

18.00 – 18.45

Makk Ádám

V. terem

filmvetítés

folyamatos

Juhos Gábor

VI. terem

Infokommunikációs technológiai (IKT) eszközök a cerebrális paretikus gyermekek képességfejlesztésében- Padlórobotok és egyéb digitális lehetőségek

 

14.00 – 14.45

15.00 – 15.45

16.00 – 16.45

17.00 – 17.45

18.00 – 18.45

19.00 – 19.45

Anton Éva

VII. terem

Komplex fejlesztés művészettel

 

14.00 – 14.45

15.00 – 15.45

16.00 – 16.45

17.00 – 17.45

18.00 – 18.45

Vadász Zsuzsanna