RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás

a Semmelweis Egyetem 2022. év végére és 2023. év elejére vonatkozó egyes működési renddel és a 2022/23-as tanévre irányadó egyes speciális intézkedésekkel összefüggő feladatokról  

 

 

A Kormány által az Alaptörvény 53. cikke szerint kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a vonatkozó jogszabályok, valamint az SZMSZ I.1 rész 133. § (3) – (4) bekezdésekben meghatározott, különleges jogrendben alkalmazható átmeneti szabályok szerint, az SZMSZ I.1. rész 3. § (4) d) da) alpontban meghatározott feladatkörünkben a következő utasítást adjuk ki:

 

1. Az utasítás hatálya

(1) Jelen utasítás személyi hatálya kiterjed a Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) valamennyi foglalkoztatottjára, hallgatójára, valamint az egyetemi létesítményekben működő jogi és nem jogi személy szervezetekre, azok valamennyi foglalkoztatottjára, továbbá az Egyetem által bérelt ingatlanokban működő szervezeti egységekre.

(2) A betegellátást biztosító egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységek vonatkozásában jelen utasítást kizárólag a 4. pont tekintetében kell alkalmazni.

(3) Jelen utasítás tárgyi hatálya az Egyetem létesítményeiben a jelen utasításban megjelölt időtartamok idejére vonatkozó speciális intézkedések meghatározására terjed ki.

 

2. Általános működési szabályok

(1) 2022. december 22. és 2023. január 8. között az Egyetemen – a Klinikai Központ irányítása alá tartozó betegellátást biztosító egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységek és az ezen szervezeti egységek közvetlen működtetéséhez szükséges funkcionális szervezeti egységek működésének kivételével – jelen pont (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott szervezeti egységek tekintetében általános működési szünetet rendelünk el.

(2) Az általános működési szünet ideje alatt a munkáltatói jogkör gyakorlója a 2022. évre és a 2023. évre irányadó szabadságok terhére a munkavállaló részére szabadságot ad ki.

(3) Az általános működési szünet ideje alatt a szervezeti egységek a következő formákban működhetnek:

a) teljes tevékenységet szüneteltető szervezeti egységek azok, amelyek nem tartoznak a b) és c) pont hatálya alá,

b) a normál működéstől eltérő szabályok szerinti ügyeleti rendben (a továbbiakban: ügyeleti rend) működő,

ba) Klinikai Központ központi szervezeti egységei közül a Klinikai Központ Elnökének Hivatala és az Orvosszakmai Főigazgatóság, (ide nem értve a betegellátást végző egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységeket),

bb) Gazdasági Főigazgatóság szervezeti egységei közül a Pénzügyi Igazgatóság, a Beszerzési Igazgatóság, a Kontrolling Igazgatóság, az Egészségügyi Hálózat-irányítási Igazgatóság, az Oktatási Hálózat-irányítási Igazgatóság és a Központi Gazdasági Hálózat-irányitási Igazgatóság (ideértve a tömb-, és kari gazdasági igazgatóságokat, gazdasági hivatalokat és gazdasági irodákat),

bc) Műszaki Főigazgatóság teljes szervezete,

bd) Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság teljes szervezete,

be) Jogi és Igazgatási Főigazgatóság – Központi Postázó, jogtanácsosi ügyelet,

bf) Informatikai Főigazgatóság – Informatikai Alapinfrastruktúra és Kiemelt Alkalmazások Igazgatósága, Informatikai Ügyféltámogatási Igazgatóság,

bg) Marketing és Kommunikációs Főigazgatóság – hírügyelet és social média ügyelet,

c) normál működési rendben működő szervezeti egységek a betegellátást végző szervezeti egységek.

 

3. Az ügyeleti rendben működő szervezeti egységekre – kivéve a betegellátást nyújtó szervezeti egységeket – vonatkozó szabályok

(1) Az ügyeleti rend biztosítása során a szervezeti egység vezetője meghatározza az ügyeleti rendben érintett munkavállalók körét. Az ügyeleti rendet úgy kell megszervezni, hogy az a biztonságos működéshez szükséges feladatok teljesítésére alkalmas legyen, továbbá a takarékosság elvének megfelelően az ügyelet biztosítása telefonos formában is megszervezhető. A szervezeti egység azon munkavállalóira, akik nem vesznek részt az ügyeleti rendben, továbbá az ügyeleti rendben érintettek esetében az ügyeleti renden kívüli időszakra vonatkozóan a 2. pont (2) bekezdés szerinti rendelkezés az irányadó.

(2) A központi igazgatási egységek ügyeleti feladatokat ellátó egyes szervezeti egységei részére a Baross u. 52. sz. alatti irodaházban összevont ügyeleti feladatellátásra szolgáló területet kell biztosítani. Az ügyeleti rend szerinti munkavégzés esetében az épületbe történő belépés és az informatikai feltételek biztosításáról a B52 Kft. ügyvezetője gondoskodik. Az ügyeleti munkaszervezésért a szervezeti egység vezetője a felelős.

(3) Az ügyeleti rendben működő szervezeti egységek jelen utasítás 1. sz. mellékletét képező sablon szerint ügyeleti beosztást készítenek, amelyet 2022. december 10-ig küldenek meg a rektornak, a kancellárnak vagy a Klinikai Központ elnökének, valamint közzéteszik a szervezeti egység alhonlapján. Amennyiben az ügyeleti munkavégzéssel összefüggő elhelyezési igény merül fel, azt a B52 Kft. ügyvezetője részére is megküldik 2022. december 10-ig azzal, hogy amennyiben az ügyeleti rend jóváhagyása módosítással történik meg, akkor erről haladéktalanul értesíti a B52 Kft. ügyvezetőjét a semmelweisb52.kft@outlook.hu email címen.

(4) A tömbigazgatóságok ügyeleti rendjét az Egészségügyi Hálózat-irányítási Igazgatóság és az Oktatási Hálózat-irányítási Igazgatóság igazgatója határozza meg.

(5) Az Egyetem Hivatali Kapujának érkeztetési tevékenysége 2022. december 24. és 2023. január 1. közötti időszakban – az ügyeleti rendben működő szervezeti egységekre vonatkozó kivétellel – a bejövő küldemények tekintetében szünetel. A küldemények Hivatali Kapun történő kiküldését a szervezeti egységek a felhatalmazásuk szerint ezen időszakban is végezhetik.

(6) 2022. december 22.-2023. január 8. között munkanapokon a Központi Postázó napi egy körjáratot biztosít, akként, hogy

a) a 2. pont (3) bekezdés a) pont szerinti teljes tevékenységet szüneteltető szervezeti egységek részére a postai küldemények kézbesítése 2022. január 9. napján történik,

b) a 2. pont (3) bekezdés b) pont szerinti ügyeleti rendben működő szervezeti egységek a postazo@semmelweis.hu e-mail címen folyamatosan egyeztetik a postai küldemény érkezését, az átvétel módját és idejét, azzal, hogy kézbesítés csak a megfelelő postázói kapacitás megléte esetén biztosított,

c) a 2. pont (3) bekezdés c) pont szerinti normál működési rendben működő szervezeti egységek részére a beérkező postai küldemények kézbesítésre kerülnek.

(7) Az Informatikai Főigazgatóság a normál működési rendben és az ügyeleti rendben működő szervezeti egységek részére a munkavégzéshez szükséges informatikai szolgáltatásokat – ügyeleti rendben – biztosítja.

(8) A gazdasági főigazgató a 2022.évi költségvetési év zárásával kapcsolatos, gazdálkodást érintő pénzügyi számviteli feladatokról – az átutalásos számlák kezelési rendjéről, a nyitott megrendelésállományról, a pénztári elszámolások rendjéről, a 2022. évi teljesítésű átutalásos vevői számlák kiállításáról és a bevételek kezeléséről, továbbá a leltárról – szóló tájékoztatót a jelen utasítás szerinti általános működési szünetre vonatkozó szabályok figyelembevételével 2022. december 1. napjáig kiadja.

(9) A Bér- és Munkaügyi Igazgatóság hatáskörébe tartozó főszámfejtésbe kerülő kifizetési intézkedéseknek – a 2023. január 6-ig történő végrehajtás, illetve kifizetés érdekében – 2022. december 15-ig kell beérkezniük a Bér- és Munkaügyi Igazgatóságra.

 

4. Egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó szabályok

Az egészségügyi szolgáltatás (betegellátás) nyújtásának működési rendjéről és az általános működési szünet idejére vonatkozó szervezési feladatairól a rektor és a Klinikai Központ elnöke dönt, amelyről a dolgozók, a betegek és a látogatók tájékoztatása céljából szükség esetén a Klinikai Központ elnöke önálló utasítást tesz közzé.

 

5. Létesítmények átmeneti bezárásával, kiürítésével kapcsolatos intézkedések

Az általános működési szünet időtartama alatt a munkavégzésre irányuló tevékenységgel nem érintett egyetemi épületeket – a fentiek értelmében ide nem értve a betegellátást végző egészségügyi szolgáltatást nyújtó szervezeti egységet és az ügyeleti rendben működő szervezeti egységek elhelyezésére szolgáló épületek munkavégzés céljára szolgáló részét – teljes mértékben le kell zárni, az energiafelhasználás mértékét az észszerűen legkisebb mértékre korlátozva. Az épület lezárásának ellenőrzését a Műszaki Főigazgatóság végzi.

 

6. Oktatásszervezéssel kapcsolatos szabályok

(1) A tanév rendje a jelen utasítás 2. sz. melléklete szerint módosul.

(2) 2022. december 22. és 2023. január 8. között teljes oktatási szünetet rendelünk el.

(3) A 2022/23-as tanév I. félévi vizsgaidőszakában a vizsgákat a következő épületekben kell megszervezni:

a) EOK (Tűzoltó utca),

b) Külső Klinikai Tömb épületei,

c) Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet,

d) PAK „A” épület,

e) GYTK Hőgyes utcai épületének lezárással nem érintett része,

f) Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika.

(4) Zárva tart

a) a NET 2022. december 10.-től 2023. február 13-ig,

b) a PAK Kútvölgyi út “B” épület 2022. december 10.-től 2023. február 6-ig,

c) a GYTK Hőgyes utcai épülete részlegesen 2022. december 10.-től 2023. február 6-ig,

d) EKK Kútvölgyi úti épülete 2022. december 17.-től 2023. február 6-ig és

e) az ETK Erkel utcai épülete 2022. december 10.-től 2023. február 6-ig.

(5) Az oktatási szünet ideje alatt az Egyetem kollégiumai közül a Balassa János Kollégium, a Markusovszky Lajos Kollégium és a Korányi Frigyes Szakkollégium teljesen, a Selye János Doktorandusz Szakkollégium és a Semmelweis Ignác Szakkollégium – az igazgató döntése szerint – részlegesen zárva tart.

(6) A Központi Könyvtár nyitvatartását az oktatási szünet nem érinti, az EOK könyvtár az épület bezárásával egyidejűleg zárva tart.

 

7. Fenntartott intézményekre vonatkozó szabályok

A Semmelweis Egyetem fenntartásában lévő köznevelési és szakképző intézmények téli működési szünetére vonatkozó irányadó időszakok a következőek:

a) Pető András Kar Gyakorló óvoda: 2022. december 22- 2023. január 8.

b) Pető András Kar EKPMI összes intézményegysége: 2022. december 16.-2023. január 8.

c) SE Napköziotthonos óvoda: 2022. december 22.-2023. január 8. (ebből részleges működés 2023. január 2.-2023. január 6. között, az épület meghatározott részének igénybevételével)

d) középfokú szakképző iskolák: 2022. december 16.-2023. január 8.

között.

 

8. Rendezvények tartására vonatkozó szabályok

(1) Az Egyetemen 2022. december 22.-2023. január 8. között rendezvény – a (2) bekezdésben meghatározott eseten kívül – nem kerül megtartásra.

(2) Az egyetemi szinten kiemelten fontos rendezvény rektori és kancellári engedéllyel tartható meg.

 

9. Záró rendelkezések

(1) A jelen utasítás a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság honlapján való közzététellel lép hatályba, azzal, hogy a 6. pont hatályba lépésének feltétele a Hallgatói Önkormányzat egyetértésének megadása.

(2) A jelen utasításban foglalt rendelkezések a 2022/23-as tanév végén hatályukat vesztik.

 

Budapest, 2022. november 23.

 

    Dr. Merkely Béla                              Dr. Pavlik Lívia                         Dr. Szabó Attila

              rektor                                              kancellár                          a Klinikai Központ elnöke

 

A 6. pont tekintetében a Hallgatói Önkormányzat egyetértését megadom:

 

             Tripolszky Bálint 

                    HÖK elnök


RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a Semmelweis Egyetem 2022. év végére és 2023. év elejére vonatkozó egyes működési renddel és a 2022/23-as tanévre irányadó egyes speciális intézkedésekkel összefüggő feladatokról aláírt és lepecsételt, beszkennelt változata az alábbi linkre kattintva letölthető:
RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás

RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a Semmelweis Egyetem 2022. év végére és 2023. év elejére vonatkozó egyes működési renddel és a 2022/23-as tanévre irányadó egyes speciális intézkedésekkel összefüggő feladatokról 1. sz. melléklete az alábbi linkre kattintva letölthető:
RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás 1. sz. melléklete

RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a Semmelweis Egyetem 2022. év végére és 2023. év elejére vonatkozó egyes működési renddel és a 2022/23-as tanévre irányadó egyes speciális intézkedésekkel összefüggő feladatokról 2. sz. melléklete az alábbi linkre kattintva letölthető:
RKE/11/2022. (XI.23.) sz. rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás 2. sz. melléklete