Egyetemünk egyik jogelődje, a pesti tudományegyetemi orvoskar, majd 1951-től önálló orvosegyetem tanárai között számos hírességet találni. Közülük emeltünk ki néhányat születési évük sorrendjében. Ez a névsor még jócskán bővíthető lenne, hiszen 1770 óta az orvosi és gyógyszerészi szakmák sok kiválósága működött a tanári karban. Többük nevét ma utcák viselik egyetemünk környékén (pl. Bókai, Hőgyes, Korányi, Lenhossék, Semmelweis, Mihálkovics).
Rácz Sámuel (1744-1807) 1783-tól egészen haláláig oktatott élettant, illetve hosszabb-rövidebb ideig egyéb tárgyakat is. Ő írta az első magyar nyelvű élettan tankönyvet, A physiológiának rövid sommája címmel, mely 1789-ben jelent meg Pesten. Munkáját elsősorban a sebészmesteri tanfolyam hallgatóinak szánta, akik nem tudtak latinul.
Tovább Rácz Sámuel életrajzára →
Kitaibel Pál (1757-1817) végzős orvostanhallgató korától, 1784-től oktatott botanikát egészen 1816-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Korának egyik legjelentősebb természettudósa, az egyetem botanikai gyűjteményének megalapítója volt. Módszeresen bejárta Magyarországot (az akkor még külön kormányzott Erdély kivételével) és tudományosan feldolgozta annak flóráját, ásványvizeit, sőt néprajzi gyűjtést is végzett.
Tovább Kitaibel Pál életrajzára (Wikipédia) →
Bene Ferenc (1775-1858) 1799-től oktatott az orvoskaron, kezdetben elméleti orvostant, később más tárgyakat is. 1801-ben ő végzett Magyarországon először himlőoltást, majd annak elterjesztésében is főszerepet játszott. Az 1831-es nagy kolerajárvány elleni intézkedések egyik megtervezője és végrehajtója volt. Az ő kezdeményezése nyomán indultak meg az első szakmai szerveződések, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlései 1841-ben.
Tovább Bene Ferenc életrajzára →
Fabini János Theophil (1791-1847) a szemészet első egyetemi tanára volt Magyarországon 1817-től. Ezzel vált rendkívüliből rendes tárggyá a szemészet egyetemünkön. 1823-ban kiadott tankönyvét (Doctrina de morbis oculorum) a magyarral együtt öt nyelvre fordították le és külföldi egyetemeken is használták.
Tovább Fabini János Theophil életrajzára →
Schöpf-Merei Ágost (1804-1858) 1836-tól oktatott orvostörténelmet az egyetemen, de valójában a gyermekgyógyászat meghonosításával vált nevezetessé. 1836-ban ortopédiai intézetet alapított Pesten, amit két évvel később elmosott a nagy jeges árvíz. Ezután 1839-ben létrehozta a Szegénysorsú Gyermekek Kórházát. 1847-ben ő írta az első magyar gyermekgyógyászati tankönyvet. Az 1848/49-es szabadságharcban katonaorvosként szolgált, ezért annak leverése után emigrációba kényszerült. Végül Manchesterben telepedett le, ahol szintén alapított egy gyermekkórházat.
Tovább Schöpf-Merei Ágost életrajzára (Wikipédia) →
Arányi Lajos (1812-1887) nevéhez fűződik a kórbonctan oktatásának bevezetése a pesti egyetemen. 1844-től a tárgy első előadója, egyben az első magyar kórbonctani tankönyv szerzője is volt. Egyetemi intézetét 1854-ben, saját költségén alapította. Szűken vett szakmáján túl foglalkozott műemlékvédelemmel (pl. Vajdahunyad várának leírása), népi gyógymódokat gyűjtött, nyelvészeti és néprajzi megfigyeléseket tett.
Tovább Arányi Lajos életrajzára →
Balassa Jánost (1814-1868) korának legnagyobb sebészeként tartották számon. Az úgynevezett második bécsi orvosi iskola (Hebra, Skoda, Rokitansky) növendéke volt, de a francia sebészeti iskola is hatott rá. Az 1840-es években baráti köréből formálódott ki az ún. pesti orvosi iskola (Korányi Frigyes, Markusovszky, Lumniczer, Semmelweis, Bókai), mely a későbbiekben vezető szerepet játszott az ország egészségügyének fejlesztésében. Magyarországon elsők között alkalmazta az éteres altatást és a plasztikai sebészetnek is egyik első művelője volt. 1857-ben egyik megalapítója volt az Orvosi Hetilapnak.
Tovább Balassa János életrajzára →
Semmelweis Ignác (1818-1865) az „anyák megmentője” néven vonult be a kultúrtörténetbe, máig ő a legismertebb magyar orvos. Pályája kezdetén Bécsben működött. Itt ismerte fel az akkoriban súlyos áldozatokat szedő gyermekágyi láz mibenlétét és dolgozta ki az ellene való védekezést. 1855. és 1865. között volt a pesti orvoskar tanára. Az asepsissel kapcsolatos elvei elfogadtatása érdekében súlyos konfliktusokat is vállalt. A méltó elismerést csak az utókortól kapta meg.
Tovább Semmelweis Ignác életrajzára →
Bókai János (1822-1884) már medikus korától Schoepf-Merei mellett működött a pesti Szegény-gyermek Kórházban, majd mestere emigrálása után ő vette át az intézmény irányítását. A kórház ekkor még nem tartozott az egyetemhez, de itt folyt a gyermekgyógyászat oktatása. Balassa János köréhez tartozott, így a kiegyezés után ő is részt vállalt az ország egészségügyének modernizálásában. 1873-ban ő lett a gyermekgyógyászat első egyetemi tanára Magyarországon. A szérumgyógykezelés meghonosításával nagyban hozzájárult a diftéria okozta gyermekhalandóság visszaszorításához.
Tovább Bókai János életrajzára →
Fodor József (1843-1901) nemzetközi viszonylatban is a közegészségtan egyik megalapozójának számít. 1874-től haláláig volt a budapesti egyetemen a közegészségtani tanszék vezetője. 1885-ben az ő javaslata alapján vezették be az iskolaorvosi és egészségtan-tanári intézményt. Nemzetközi elismeréssel kísért munkássága során sokat tett az akkoriban nagyvárossá fejlődő Budapest közegészségügyéért. Ez magyarázza, hogy szokatlan módon, már nyolc évvel halála után szobrot kapott a fővárosban.
Tovább Fodor József életrajzára →
Hőgyes Endre (1847-1906) leginkább a veszettség elleni Pasteur-féle védőoltás magyarországi bevezetéséről és az oltóanyag továbbfejlesztéséről ismert. Pályáját 1870-ben egyetemünkön kezdte, majd Kolozsvárott folytatta, ahonnan 1883-ban tért vissza az általános kór- és gyógytani tanszék élére. 1890-ben első igazgatója lett az orvoskaron belül létrehozott Pasteur-intézetnek. A kísérletes kórtan egyik hazai megalapozójaként tisztelik.
Tovább Hőgyes Endre életrajzára →
Árkövy József (1851-1922) a fogászat első nyilvános rendes egyetemi tanára Magyarországon. A tárgyat már a 18. századtól oktatták az orvoskaron, de az első fogászati klinika megalapítása (1890) Árkövy nevéhez fűződik. Elismertségét jelzi, hogy az Association Stomatologique Internationale kongresszusa örökös tiszteletbeli elnökének választotta.
Tovább Árkövy József életrajzára →
Lenhossék Mihály (1863-1937) a magyar anatómia első nemzetközi hírnevű képviselőjének számít. Édesapja és nagyapja is ezt a tárgyat oktatta egyetemünkön. A Nobel-díjas Santiago Ramón y Cajal társának tekintette a neurontan megalapozásában. Az anatómia mellett barlangkutatással és ősrégészettel is foglalkozott.
Tovább Lenhossék Mihály életrajzára →
Winkler Lajos (1863-1939) a korszerű gyógyszerészképzés egyik hazai megteremtője. Than Károly tanítványa volt. Az analitikai kémia területén új utakat nyitott, a Winkler-féle jodometriás meghatározás módszere klasszikusnak számít. Jód-brómszámmeghatározási módszerét ma is általánosan használják. Tiszteletére egyetemünkön 1964-ben emlékérmet alapítottak.
Tovább Winkler Lajos életrajzára → (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának honlapján)
Korányi Sándor (1866-1944) korának legendás hírű belgyógyásza volt. Édesapja, Korányi Frigyes szintén belgyógyász professzor volt egyetemünkön. Alapvető kutatásokat végzett a vesebetegségek terén, az 1920-as években ő kezdeményezte a BCG-oltásokat Magyarországon. Iskolateremtő tanáregyéniségként olyan tanítványokat nevelt, mint Bálint Rezső, Haynal Imre vagy Hetényi Géza.
Tovább Korányi Sándor életrajzára →
Krompecher Ödön (1870-1926) a kórbonctan tanára volt a budapesti orvoskaron. Nevét leginkább a basalsejtes rák, mai nevén basaliomának nevezett daganatról ismerik. Nagyobb munkáit általában németül írta. Hivatása mellett magas szinten foglalkozott filozófiával, ornitológiával is.
Tovább Krompecher Ödön életrajzára →
Haynal Imre (1892-1979) korának talán legnevesebb belgyógyásza volt, hasonlóan mesteréhez, Korányi Sándorhoz. Az őt övező tisztelet szakmai felkészültsége mellett a kommunista diktatúrával szembeni morális kiállásának is köszönhető volt. Tudományos munkássága elsősorban a kardiológia és az endokrinológia területeit érintette. Nagy hatású, iskolateremtő tanár volt, amit az is jelez, hogy nevét 1993-ban felvette az Orvostovábbképző Egyetem.
Tovább Haynal Imre életrajzára →
Szent-Györgyi Albert (1893-1986) az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki Magyarországon végzett kutatásaiért kapta az elismerést. A budapesti orvoskaron végzett, majd 1931-1945 között a szegedi orvoskaron dolgozott. Itt sikerült izolálnia a C-vitamint, melynek a szegedi paprikából történő ipari méretű előállítását is kidolgozták. A háború után visszatért a budapesti orvoskarra, de 1947-ben a kialakuló kommunista diktatúra elől az USA-ba emigrált.
Tovább Szent-Györgyi Albert életrajzára (Wikipédia) →
Beznák Aladár (1901-1959) a debreceni orvoskaron tanult és pályáját is ott kezdte. 1932-ben került a budapesti orvoskarra, ahol később az élettan professzora lett. Elsősorban az anyagcsere élettani kérdéseivel foglalkozott, eredményei nemzetközileg is elismertek voltak. A kommunisták hatalomátvétele után 1948-ban emigrált, és Kanadában telepedett le.
Tovább Beznák Aladár életrajzára →
Szentágothai János (1912-1994) anatómus, agykutató. Pályáját Budapesten kezdte 1936-ban. Évtizedekkel az elektronmikroszkóp kifejlesztése előtt igazolta a Ramón y Cajal – Hiss – Lenhossék-féle neurontan érvényességét. A háború után Pécsre került, majd 1963-tól ismét a Budapesti Orvosegyetemen oktatott. Az általa irányított neurohisztológiai kutatásokból elsősorban a gerincvelővel, a kisaggyal, a thalamus magjaival és az agykéreggel kapcsolatos eredményei váltak nemzetközileg ismertté. Aktívan részt vett a tudományos és a politikai közéletben is. Szakmája mellett történelemmel és a különböző művészeti ágakkal (irodalom, zene, festészet) is foglalkozó igazi reneszánsz egyéniség volt. Először 1971-ben megjelent tankönyvét ma is használjuk.
Tovább Szentágothai János életrajzára →
szerkesztette: dr. Molnár László
A Semmelweis Egyetem Baráti Körének honlapján további életrajzok tekinthetők meg.