Tisztelt Munkatársak!
Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a következő szabályzat elfogadásra/módosításra és közzétételre került:
Rövid összefoglaló:
Létrehozásra került Az Egyetemi Polgárokért díj, amely egy hiánypótló elismerés, amely kifejezetten a dolgozói jóllét terén kiemelkedő teljesítményt méltányolja. Azon egyetemi munkavállalók elismerésére szolgál, akik különösen sokat tesznek a dolgozói jóllétért, valamint a családbarát és támogató munkahelyi környezet kialakításáért. A díj évente kerül odaítélésre, meghatározott kritériumok alapján. A díjat az a munkaviszonyban vagy egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló, nem vezetői pozícióban lévő egyetemi dolgozó kaphatja, aki
a) több éven át eredményesen támogatja az egyetemen a család- és dolgozóbarát szemlélet megvalósulását;
b) aktívan részt vesz egészségmegőrző, sport-, rekreációs, mentálhigiénés és gyermekprogramok megvalósításában;
c) kiemelkedő empátiával és figyelemmel fordul munkatársai felé.
A nem vezetői pozícióban lévő dolgozók aktív közösségi és jóléti munkájának hivatalos elismerése hozzájárul a motiváció növeléséhez és a munkatársi elkötelezettség erősítéséhez.
Továbbá az egyetemi kitüntetésekben részesíthetők számának bővítését is elfogadta a Szenátus. Az elmúlt években a Semmelweis Egyetem létszáma jelentősen bővült – különösen az utóbbi két évben történt szervezeti integrációk hatására –, így indokolt az egyes kitüntetésekben részesíthetők számának növelése.
Elfogadó/módosító szenátusi határozat száma: 108/2025. (XI. 03.)
Hatálybalépés napja: 2025. november 06.
Megtekintem a Szabályzattárat!
Semmelweis Egyetem Jogi és Igazgatási Főigazgatóság