K/3/2023. (X.27.) számú kancellári utasítás
a közbeszerzési eljárásokban Ajánlattevőként való részvételről
A Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Szabályzatának I.1. rész 3. § (4) bekezdés d) pont da) alpontjában foglalt hatáskörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. §
(1) A közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírja, hogy a „közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kell lebonyolítani”. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR), az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően 2018. április 15. napjától az Ajánlatkérők mellett az Ajánlattevők számára is kötelezően alkalmazandó.
(2) A Semmelweis Egyetem közbeszerzési eljárásban ajánlattevő gazdasági szereplőként a mindenkori egyetemi szabályzatok, különösen a Kötelezettségvállalási Szabályzat előírásainak figyelembe vételével vehet részt.
(3) Az EKR rendszerben az Egyetem nevében eljáró személyek jogosultságait, hozzáféréseit a Beszerzési Igazgatóság szervezet szintű jogosultsággal rendelkező munkatársai kezelik.
2. §
Semmelweis Egyetem közbeszerzési eljárásban ajánlattevő gazdasági szereplőként való részvételének részletes szabályai
(1) A hirdetménnyel induló eljárások esetén, amennyiben az elérhető információk alapján az Egyetem ajánlattevő gazdasági szereplőként való részvétele felmerül a közbeszerzési eljárásban:
a) a Beszerzési Igazgatóság (a továbbiakban: BI) kijelölt munkatársainak értesítése e-mail-ben, mely tartalmazza az ajánlatkérő szervezet nevét, a beszerzés tárgyát, az eljárás EKR azonosítóját és az eljárás azon részét melyben az Egyetem érdekelt lehet;
b) ez alapján a BI érdeklődését jelzi az eljárás kapcsán, és a BI letölti a közbeszerzés rendelkezésre álló dokumentumait, és eljuttatja az érintetthez. (Az érdeklődés, és az ajánlattételre felkérés még semmilyen kötelezettséggel nem jár az Egyetem részéről.)
(2) A közbeszerzési dokumentumok alapján megítélhető, hogy az Egyetem részt kíván-e venni ajánlattevőként a közbeszerzési eljárásban.
(3) Amennyiben az eljárásban — a Kötelezettségvállalási Szabályzatával összhangban meghozott döntés értelmében az Egyetem indulni kíván ajánlattevő gazdasági szereplőként:
a) A kötelezettségvállaló és ellenjegyző által aláírt, névre szóló meghatalmazást kell elektronikus formában megküldeni a BI kijelölt munkatársai részére, amelyben megjelölésre kerül:
aa) az EKR rendszerben a Semmelweis Egyetemhez csatlakozási igényt benyújtó — az Egyetemmel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban álló — személy;
ab) az eljárást elindító, ajánlatkérő szervezet neve, az eljárás tárgya és az eljárás azon része, melyre az Egyetem ajánlatot kíván adni az előző pontban meghatározott személy közreműködésével.
b) az ajánlattételben közreműködésre kijelölt személynek a https://ekr.gov.hu/portal/felhasznalo/regisztracio felületen kell regisztrálnia, majd ezt követően a https://ekr.gov.hu/portal/felhasznalo/szervezethez-csatlakozas pontban a Semmelweis Egyetemhez való csatlakozási kérelmet kell elindítani.
(4) A meghatalmazás alapján a BI a csatlakozási kérelmet jóváhagyja és a megjelölt eljárásban „Ajánlat szerkesztő” hozzáférést állít be a kérelmezőnek. Az így beállított jogosultság kizárólag a meghatalmazás szerinti eljárásban való részvételre/ajánlattételre jogosít, de a szervezethez való csatlakozás visszavonásig érvényes. A jogosultságokban való változások, vagy visszavonások kezdeményezése a meghatalmazást adó szervezeti egység vezetőjének feladata és felelőssége.
3. §
(1) Az EKR rendszerben a jogosultság megadását a Beszerzési Igazgatóság igazgatóhelyettese és közbeszerzési osztályvezetője végzik az előző bekezdésekben foglalt dokumentumok kézhez vétele alapján. A regisztráció kapcsán esetlegesen felmerülő kérdések kapcsán is hozzájuk fordulhatnak.
4. §
(1) Jelen utasítás a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság alhonlapján való közzétételének napján lép hatályba és visszavonásig hatályos.
(2) Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezésre kerül:
a) a közbeszerzési eljárásokban Ajánlattevőként való részvételről szóló KKORL/6/2018. (VII. 20.) számú kancellári körlevél;
b) a közbeszerzési eljárásokban Ajánlattevőként való részvételről szóló 74353/KSGF1/2018 iktatószámú Gazdasági Főigazgatói Tájékoztató.
Budapest, 2023. október 27.
Dr. Pavlik Lívia
kancellár
K/3/2023. (X.27.) számú kancellári utasítás a közbeszerzési eljárásokban Ajánlattevőként való részvételről aláírt és lepecsételt, beszkennelt változata az alábbi linkre kattintva letölthető:
K/3/2023. (X.27.) számú kancellári utasítás