Az egyetem az arra érdemes bel- és külföldi személyeket tiszteletbeli doktorrá (doctor honoris causa) avathatja. A kitüntető cím nemzetközileg elismert tudományos munkásság és az egyetem érdekében kifejtett tevékenység alapján adományozható abban a tudományágban, amelyben a Semmelweis Egyetem doktori fokozat odaítélésére jogosult.

Az egyetemen a díszdoktorok, vagy másképp tiszteleti doktorok avatásának kezdetei nem ismertek, mert az erre vonatkozó iratanyag megsemmisült. Az orvoskaron az első díszdoktorok az 1895/96. tanévből ismertek. Ebben az időszakban a címadományozásnál nem volt feltétel az egyetemi végzettség, így az orvosi, gyógyszerészi szakmákhoz való kötődés sem, sőt tudósok mellett államférfiak, üzletemberek is megkapták a kitüntetést. A 20. század közepétől azonban szinte kizárólag az egyetemmel szoros munkakapcsolatban álló egyetemi tanárokat, kutatókat tüntetnek ki. 

A Semmelweis Egyetemen „Doctor Honoris Causa” címmel kitüntetettek névsora

2019 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Michel Komajda (Franciaország)
Jeroen Bax (Hollandia)
Derek John Hausenloy (Szingapúr)
Pancras Hogendoorn (Hollandia)
Rosalinda Madonna (Olaszország-USA)
Peter Schirmacher (Németország)
Stefan Mühlebach (Svájc)
Tóth István (Ausztrália)

2018 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Piotr L. Chlosta (Lengyelország)
Daan J. A. Crommelin (Hollandia)
Stefan Offermanns (Németország)
Miklós Sahin-Tóth (USA)
Scott David Solomon (USA)
Maria Antonietta Stazi (Olaszország)
Olavi Pelkonen (Finnország)
Jianguang Xu (Kína)

2017 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Christine Baylis (USA)
Mikael Björnstedt (Svédország)
Gerhard Hindricks (Németország)
Keiichi Maruyama (Japán)
George Kunos (USA)
Rainer Schulz (Németország)
Josef Smolen (Ausztria)
Clive G. Wilson (Egyesült Királyság)

2016 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
László Bögre (Egyesült Királyság)
Walter Klepetko (Ausztria)
Okolicsányi Lajos (Olaszország)
Josep Figueras (Spanyolország)
Henning H. Blume (Németország)
Gábor J. Tigyi (USA)

2015 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Leena Karina Bruckner-Tuderman (Németország)
Pál Pacher (USA)
Fausto J. Pinto (Portugália)
Shigeru Saito (Japán)
Stephan Züchner (USA)
A. Attila Hincal (Törökország)
Panos Macheras (Görögország)
György Kálmán Sándor (Finnország)
Jacques Marescaux (Franciaország)

2014 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Herbert Ehringer (Ausztria)
Peter Gloviczki (USA)
René Sylvain Kahn (Hollandia)
Richard Satava (USA)

2013 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Tibor Juhász (USA)
Gerhard M. Kostner (Ausztria)
Peter G. Medvecky (USA)
Arthur J. Moss (USA)
Marie T. O’Toole (USA)
Peep Veski (Észtország)
Paul G. M. Luiten (Hollandia)

2012 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Pierre Corvol (Franciaország)
George Berci (USA)
Axel Ullrich (Németország)
Csizmadia Imre G. (Kanada)
Gyéresi Árpád (Románia)
Vinod P. Shah (India)
Joseph Kutzin (Svájc)
Jozef Corveleyn (Belgium)
Jürgen Michael Steinacker (Németország)

2011 (az avatásról szóló cikk erre a linkre kattintva érhető el)
Ferenczi Péter (Ausztria)
Dirk Pickuth (Németország)
Andrzej Wiecek (Lengyelország)
Renato V. Iozzo (USA)
Nagy Örs (Románia)
Bocskai István (Románia)
James S. Skinner (USA)

2010
Roger Y. Tsien (USA)
Masaki Kitajima (Japán)
Hartmut P.H Neumann (Németország)
Boldogh István (USA)
Constantin COPOTOIU (Marosvásárhely)

2009
Maynard R. Case (Anglia)
Christopher R. Chapple (Anglia)
Endrényi László (Kanada)
Fábry Zsuzsanna (Magyarország – USA)
Bruno Grandi (Olaszország)
Jerzy Kosiewicz (Lengyelország)
Karl-Heinz Kuck (Németország)
Peter Malfertheiner (Németország)
Franco Mantero (Olaszország)
Mezey Éva (Magyarország – USA)
Georg Petroianu (Németország – USA)
Sótonyi Péter Tamás (Magyarország)

2008
Olaf Bodamer (Ausztria)
Péter Pál Bucsky (Németország)
Kelvin Davies (USA)
Gabor Kaley (USA)
Anton Sculean (Hollandia)

2007
John Raymond Garrett (Anglia)
Michael Landthaler (Németország)
Kamal K. Midha (Kanada)
Gertrud Pfister (Dánia)
Roberto Romero (USA)
Heinz Schilcher (Németország)
Jörg Schubert (Németország)
Clemens Sorg (Ausztria)

2006
Uwe Wilhelm Joseph Heemann (Németország)
Philippe Morel (Svájc)
Rolf Christian Gaillard (Svájc)
Sándor Mátyás (USA)
Hideki Ohno (Japán)

2005
Vécsei Vilmos (Ausztria)
Louis Ignarro (USA)
Szabó Gyöngyi (USA)
Heinrich Schmidt-Gayk (Németország)
Jos Hendrik Willem Hoogmartens (Belgium)
Cynthia K. Larive (USA)
Hortobágyi Tibor (USA)
Vladimir Brusic (Ausztrália)

2004
Stephen Katz (USA)
Sebastian G.B. Amyes (Anglia)
Sir George Radda (Anglia)
Michael Marberger (Ausztria)
Seri István (USA)
Peter Gängler (Németország)
Osmo Hänninen (Finnország)
Albert William Taylor (USA)
Barry D. Kahan (USA)

2003
Thomas E. Andreoli (USA)
Georgieff Michael (Németország)
Víg László (Magyarország)
Gosztonyi György (Németország)
Martin Black (Anglia)
Helmut Hahn (Németország)
Thomas Detre (USA)
Carl Hermann Lücking (Németország)
David B. Ferguson (Anglia)
Marteen J.H. Slooff (Hollandia)

2002
Jacques Rogge (Belgium, Svájc)
Sataro Goto (Japán)
Matthias Brandis (Németország)
John Holloszy (USA)
Alpár János (USA)
Denys Wheatley (Anglia)
Angelo Benedetti (Olaszország)
Jolesz Ferenc (USA)
Tatsuo Nagai (Japán)

2001
Pekka Juhani Saukko (Finnország)
Leo M. Sreebny (USA)
N. Joan Abbott (Anglia)
Christopher Squier (USA)
Tegzess Ádám (Hollandia)
Gottfried Heinisch (Ausztria)
Herbert Rübben (Németország)
Han C.G. Kemper (Hollandia)

2000
Allen Cowley (USA)
Illés Péter (Németország)
Kiss Iván (Németország)
Ryszard Jerzy Gryglewski (Lengyelország)
Emmanuel van Praagh (Franciaország)
Claes B. Wollheim (Svájc)
Gottfried O.H. Naumann (Németország)
Gabriel P. Haas (USA)
Gerd Schmitz (Németország)
Zsigmond Elemér (USA)

1999
Per Olof Åstrand (Svédország)
Luis Gabriel Navar (USA)
Nikolaus Freudenberg (Németország)
Stefan Pollak (Németország)
Hacki Tamás (Németország)
Norbert Schwenzer (Németország)
Thomas D. Kerényi (USA)
Georg Stingl (Ausztria)
Thomas Michael Krieg (Németország)
Michael Wahl (Németország)
Juhani Leppäluoto (Finnország)
Klaus Wolff (Ausztria)
H.E. Kéba Mbaye (Szenegál)

1998
Bernd Brinkmann (Németország)
Barbara H. Heawth-Roll (USA)
Frank A. Chervenak (USA)
Asim Kurjak (Horvátország)
J. E. Lindsay Carter (USA, Új-Zéland)
Robicsek Ferenc (USA)
George Eisen (USA)
Werner Schmidt (Németország)
André Haynal (Svájc)
Michael S. Yuhasz (Kanada)

1997
Theodor Hellbrügge (Németország)
Hans-Günter Sonntag (Németország)
Thomas Kenner (Ausztria)
Moussa B.H.  Youdim (Izrael)
Edward R. Perl (USA)

1996
Balogh Károly (USA)
Thomas Rabe (Németország)
Horst Cotta (Németország)
Eberhard Ritz (Németország)
Viktor E. Frankl (Ausztria)
Heikki Ruskoaho (Finnország)
John A. Hobkirk (Anglia)
Thomas Schiff (USA)
Dieter Ernst Lange (Németország)
Volkmar Schneider (Németország)

1995
Takao Yamauro (Japán)
H. W.  Wouters (Hollandia)

1994
Robert N. Aeborsold (USA)
Ursula Lachnit-Fixon (Németország)
Carmelo Bosco (Olaszország)
Mester Joachim (Németország)
Milan Chalabala (Szlovákia)
Felix Unger (Ausztria)
Ulrich Joos (Németország)
Isaac van der Wald (Hollandia)
Sergio Ferri (Olaszország)

1993
Ács György (USA)
Iffy László (USA)
Marcel Hebbelinck (Belgium)

1992
Paavo V. Komi (Finnország)
Merton Sandler (Anglia)
Primo Nebiolo (Olaszország)
Hans Weidinger (Németország)
William D. Ross (Kanada)

1991
Friedrich Wilhelm Ahnefeld (Németország)
Róbert László (Franciaország)
Balázs A. Endre (USA)
Benno Runnebaum (Németország)
Herbert Braunsteiner (Ausztria)
Charles D. Spielberger (USA)
Heitaroh Iwata (Japán)

1990
Kenneth H. Cooper (USA)
Yoshinori Nozawa (Japán)
Walter Künzel (Németország)
Herbert Oelschläger (Németország)
Jerzy Maj (Lengyelország)
Martin Reivich (USA)

1989
Douve D. Breimer (Hollandia)
Joao Havelange (Brazília)

1988
Ernster László (Svédország)
Jan Solich (Csehszlovákia)
Dieter Schlegel (Németország)
Szilágyi Emeric (USA)
Thomas P. Singer (USA)
George B. Udvarhelyi (USA)

1987
John Gergely (USA)
Juan Antonio Samaranch (Spanyolország)
Halfdan I. Mahler (Dánia)
Shogo Sasaki (Japán)
Ludwig Mecklinger (Németország)
Gotthard F. Schettler  (Németország)
Pálfai János (Magyarország)

1986
Hans Altmann (Ausztria)
Mithropan Studenikin (Szovjetunió)
Hansjürgen Matthies (Németország)

1985
Vlagyimir Agajevec (Szovjetunió)
Gerhard Lukas (Németország)
Burka Endre (Magyarország)
Jens J. Pintborg (Dánia)
Armand Hammer (USA)
Klaus Thurau (Németország)
Zbigniew Krawczyk (Lengyelország)

1984
Walter Birkmayer (Ausztria)
Arje Scheinen (Finnország)

1983

Philip Gerald Mechanick (USA)
Viking Olov Björk (Svédország)

1982
George Weder (USA)

1981
Koltai Jenő (Magyarország)
Kleantis Paleologos (Görögország)
Szymiczek Ottó (Görögország)

1980
Blohin, N.N. (Szovjetunió)

1978
Uktam Aripov (Szovjetunió)

1976
Britton Chance (USA)
Leonid Semionovich Persianilov (Szovjetunió)
Tadeus Krwawicz (Lengyelország)
Vasil Vasilievich Zakusov (Szovjetunió)

1972
Marcelino G. Candau (Svájc)

1969 
Piotr Kuzmich Anochin (Szovjetunió)
Assen Hadjioloff (Bulgária)
Békéssy György (USA)
Vasilij Vasilievich Parin (Szovjetunió)
Daniel Bovet (Olaszország)
Stefan Milcu (Románia)
Karl Fellinger (Ausztria)
Samuel Rapaport (Németország)
Jules Francois (Belgium)
Piotr Grigorevich Sergiev (Szovjetunió)

1967
Boris Vasilievich Petrovskij (Szovjetunió)

A budapesti orvoskar díszdoktorai a tudományegyetemi korszakban

1942/43 Szendy Károly, Budapest polgármestere

1935/36
Ferdinand-Jean Darier, a francia Dermatológiai Társulat elnöke
Anton Freiherr von Eiselsberg, bécsi egyetemi tanár
Karl Albert Ludwig Aschoff, freiburgi egyetemi tanár
August Krogh, koppenhágai egyetemi tanár
Granville Harrison Ross, a Yale Egyetem tanára
Charles Scott Sherrington, oxfordi egyetemi tanár
Frederick Gowland Hopkins, cambridge-i egyetemi tanár
Gustave Roussy, párizsi egyetemi tanár

1934/35
Sipőcz Jenő, Budapest főpolgármestere

1930/31
Harvey Williams Cushing, a cambridge-i Harvard egyetemi tanára

1928/29
Friedrich Schmidt-Ott, porosz államminiszter

1914/15
Otto Karl Wilhelm von Schjerning, berlini egyetemi tanár

1911/12
Heinrich Wilhelm Gottfried von Waldeyer-Hartz, berlini egyetemi tanár, 50 éves doktori jubileuma alkalmából

1909/10
Apponyi Albert, kultuszminiszter, a Budapesten tartott XVI. Nemzetközi Orvosi Kongresszus alkalmából

1899/1900
Duka Tivadar, az angol kir. bengáli hadsereg nyug. ezredes főorvosa,
működésének 50. évfordulója alkalmából

1895/96
Károly Tivadar, bajor királyi herceg
John Shaw Billings, philadelphiai egyetemi tanár
Rudolf Virchow, berlini egyetemi tanár
Joseph Lister, londoni egyetemi tanár
Adolf Anders Retzius, stockholmi egyetemi tanár
Guido Bacelli, római egyetemi tanár
Pierre-Paul-Émile Roux, párizsi egyetemi tanár
Than Károly, budapesti egyetemi tanár