1.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: 276/2022. (VII. 29.) Korm. rendelete a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendeletnek a hallgatói átsorolást érintő módosításáról
Megjelent: MK. 128.szám
Hatály:  (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel − a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A 3. § 2022. szeptember 1-jén lép hatályba.

1. § (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 61. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(9) Át kell sorolni az  Nftv. 48.  §-a szerint azt a  hallgatót, aki nem szerzett az  Nftv. 48.  § (2)  bekezdése alapján meghatározott kreditet, vagy nem érte el a  képzési területenként meghatározott súlyozott tanulmányi átlagot. Megszerzett kredit a hallgató által az adott képzésben és tanévben megszerzett kredit és az adott tanévben a 41. § (3) bekezdés 9. pontja szerint beszámított kredit.” (2) A Korm. rendelet 61. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki: „(10) A felsőoktatási intézmény az önköltséges képzésre történő átsorolásról szóló döntéseinek számáról július 15-éig képzési területenként tájékoztatja a Hivatalt.”

2. § A Korm. rendelet a következő 77. §-sal egészül ki: „77.  § A  2021/2022. tanév tekintetében a  felsőoktatási intézmény a  61.  § (8)  bekezdése szerinti döntését az  Nftv. 117/H.  § (2)  bekezdése szerinti fenntartói döntést követően haladéktalanul, de legkésőbb 2022. augusztus 31-éig hozza meg.”

3. § Hatályát veszti a Korm. rendelet 10. melléklete.

2.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A külgazdasági és külügyminiszter 8/2022. (VI. 7.) KKM rendelete az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 74/J. § (2) bekezdése szerinti országok megjelöléséről
Megjelent: MK. 94.szám
Hatály: a rendelet a kihirdetését követő napon (06.08-án) lép hatályba 

A  kiállító szerv a  védettségi igazolványt azon külföldön beoltott magyar állampolgár részére, valamint azon Magyarország területén 180 napon belül 90 napot meghaladóan jogszerűen tartózkodó nem magyar állampolgár részére 15 napon belül díjmentesen állítja ki, aki az  Európai Unióban, illetve a  Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID–19 elleni védőoltást az alábbi országok valamelyikében kapta meg:

a) az Európai Unió valamely tagállama vagy valamelyik európai uniós tagjelölt ország,

b) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet valamely tagállama,

c) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete valamely tagállama,

d) Oroszországi Föderáció,

e) Kínai Népköztársaság,

f) Egyesült Arab Emírségek,

g) Bahreini Királyság,

h) a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsa tagállamai: Azerbajdzsáni Köztársaság, Kazah Köztársaság, Kirgiz Köztársaság, Török Köztársaság, Üzbég Köztársaság,

i) Ukrajna.

3.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A külgazdasági és külügyminiszter 9/2022. (VI. 7.) KKM rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló 2022. évi V. törvény 5. § (7) bekezdése szerinti országok megjelöléséről
Megjelent: MK. 94.szám
Hatály: a rendelet a kihirdetését követő napon (06.08-án) lép hatályba

A  kiállító szerv a  Covid19-világjárvány idején a  szabad mozgás megkönnyítése érdekében az  interoperábilis, Covid19-oltásra, tesztre és gyógyultságra vonatkozó igazolványok (uniós digitális Covid-igazolvány) kiállításának, ellenőrzésének és elfogadásának keretéről szóló, 2021. június 14-i (EU) 2021/953 európai parlamenti és tanácsi rendelet 8.  cikk (1)  bekezdése szerinti, az  oltottságot igazoló digitális Covid-igazolványt azon az  uniós digitális Covid-igazolvány kiállításának, az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID–19 oltóanyaggal külföldön történt oltás bejelentésének részletes szabályairól 189/2022. (V.  26.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésében meghatározott személy részére állítja ki, aki az  Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált COVID–19 elleni védőoltást az alábbi országok valamelyikében kapta meg:

a) az Európai Unió valamely tagállama vagy valamelyik európai uniós tagjelölt ország,

b) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet valamely tagállama,

c) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete valamely tagállama,

d) az Oroszországi Föderáció,

e) a Kínai Népköztársaság,

f) az Egyesült Arab Emírségek,

g) a Bahreini Királyság,

h) a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsa tagállamai: Azerbajdzsáni Köztársaság, Kazah Köztársaság, Kirgiz Köztársaság, Török Köztársaság, Üzbég Köztársaság,

i) Ukrajna.

4.  

Státusz: új
Jogszabály címe: A miniszterelnök 30/2022. (VI. 7.) ME határozata a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény egyes rendelkezései, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló 2022. évi V. törvény hatálybalépéséről
Megjelent: MK. 94.szám
Hatály: 2022.06.07.

A  veszélyhelyzet kihirdetéséről és a  veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.  (I.  29.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnésének időpontja mint hatálybalépési feltétel 2022. június 1. napján következett be, ezáltal

a) a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény 3–11. alcíme, 16. alcíme, 19–21. alcíme, 23–25. alcíme, 30–34. alcíme, 36. alcíme, 37. alcíme, 39–41. alcíme, 79. §-a, 80. §-a, 87–94. §-a, 96–103. §-a és 1. melléklete, valamint

b) a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő szabályozási kérdésekről szóló 2022. évi V. törvény hatálybalépésének naptári napja 2022. június 1., azaz kettőezerhuszonkettő június első napja.