Diplomaosztó ünnepség a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékén

A 2022. december 9-én megtartott diplomaosztó ünnepségen 24 klinikai szakpszichológus vette át oklevelét. A Klinikai Pszichológiai Tanszék Üllői úti épületének előadótermében megrendezett eseményen dr. Perczel-Forintos Dóra tanszékvezető személyes gondolatokat, tanácsokat osztott meg a végzettekkel. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy a most végzettek komplex képzésen vettek részt, az elméleti tudás mellett széleskörű szakmai tapasztalatra tettek szert, és korszerű, evidence-based tudással lépnek most a betegellátásba.

Dr. Perczel-Forintos Dóra hozzátette: a mai diplomaosztó nemcsak a célba érést jelenti, hanem az út folytatását is, mely során adódhatnak nehézségek, ahol szükség van a belső iránytűre a helyes döntés meghozatalához. Mint fogalmazott, ilyen iránytűként szolgálhatnak Hippokratész szavai: a beteg java a legfőbb törvény.

Az egyetemi tanár beszélt a példaképek fontosságáról is, akik életükkel utat tudnak mutatni, ilyen példakép a 100 éve született Polcz Alaine, aki pszichológusként szemléletváltást hozott a betegellátásba. Nevéhez kötődik a gyermekosztályokon meghonosított pszichológiai munka elindítása, játékterápiát, művészetterápiát vezetett be a kórházi környezetbe, segítette a gyermekek jobb alkalmazkodását a kórházhoz, a kezelésekhez. „Legyen példa az ő kitartása, bátorsága az újításhoz; szelídséggel, odaadással, kitartással és gondoskodással haladjatok ti is a pályátokon!” – szólt a végzettekhez.

 

Galéria

4kép