Brantner Antal Ifjúsági Nívódíj
publikációs pályázat, fiatal gyógyszerészeknek, gyógyszerészhallgatóknak és konzulenseiknek

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Gyógyszerészet folyóirat Szerkesztősége 2021 óta Brantner Antalról, a Semmelweis Egyetem neves oktatójáról, a múzeumalapítóról elnevezett Ifjúsági Nívódíj pályázat keretében évről évre, pályázatos formában publikációs lehetőséget hirdet tehetséges, fiatal gyógyszerészeknek, valamint gyógyszerészhallgatóknak.

Szerkesztőségünk minden, a BrAIN rovatban – de természetesen a Gyógyszerészet más hasábjain is – megjelenő cikk esetében elvárja, hogy az általunk közölt értekezéseknek legyen egy megfelelő kerete. Rendelkezzen a szükséges és elégséges bevezetéssel, világos célkitűzéssel, jól érthető módszertani leírással, majd az ott leírtak alapján kapható releváns eredményekkel, végül pedig megfelelő összegzéssel és egyértelműen megfogalmazott következtetésekkel.

A pályázat célja:

fiatal szakemberek (35 év alatti gyógyszerészek és a gyógyszerészhallgatók) magyar nyelvű publikációs aktivitásának növelése, valamint potenciális konzulensek ösztönzése a tehetséges fiatalok közleményírásba való bevezetéséreTeret adunk a publikációs készség elsajátítására és fejlesztésére a nagy létszámú bírálói körünk segítségével.

A pályázat benyújtásának folyamata:

2025. június 30-ig a cikkírásra vállalkozóknak egy online jelentkezési lapot kell kitölteni, amelyben alapvető személyes és elérhetőségi adatokat, valamint a tervezett pályamunka címét kell megadni. Fontos, hogy ezzel egy időben be kell küldeni a rövid, maximum egyoldalas cikkterv összefoglalóját is. (Lényeges, hogy ez az összefoglaló rövid, lényegre törő és a tudományos absztraktok kívánalmainak megfelelő legyen.)

Júliusban megtörténik a pályázók kiértesítése és pozitív elbírálásunk esetén a pályamunka elkészítésre való felkérése. A felkért pályázók pályamunkájának beküldési határideje: 2025. szeptember 30.

A beérkezett pályamunkákat több bíráló szakvéleményének vetjük alá. Majd ezt követi a belső (szerkesztőségi) bírálat. A bírálók véleményét és módosítási ajánlásainkat megküldjük a pályázóknak, amelyek megfontolásra és a kézirat javítására legkésőbb a következő év, 2026. január 15-ig adunk időt.

A BrAIN-pályázatra alkalmasnak tartott témák:

Szerkesztőségünk olyan témák felvetését várja, amely a mindennapi gyógyszerészi munka során előfordul és megoldásra szorul. Azt várjuk a pályamunkától, hogy egy érdekes felvetésre adjon releváns szakmai megoldástA gyakorlati szempontból kevésbé releváns pályamunkákat Szerkesztőségünknek nem áll módjában közölni, indokolt esetben átirányítjuk a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Acta Pharmaceutica Hungarica folyóiratába. A pályázatok elbírálásánál előnyt jelentenek az olyan összefoglalók, amelyek a közforgalmú, kórházi-klinikai (intézeti) gyógyszertárakban vagy az iparban tevékenykedő gyakorló gyógyszerészeknek hasznos és érdekes témákat dolgoznak fel. A kéziratok minden esetben segítő szándékú szakmai bírálaton esnek át, és – amennyiben publikálható minőségűek – oklevélben részesülnek, valamint megjelennek a Gyógyszerészetben. A megjelenésre kiválasztott pályamunkák közül kerül kiválasztásra a legkiválóbbnak ítélt két közlemény, amelynek első szerzője Brantner Antal Ifjúsági Nívódíjban, és pénzjutalomban részesül.

Határidők:

  1. A pályázónak 2025. június 30-ig online jelentkeznie kell és e-mailben beküldi rövid pályamunka összefoglalóját.
  2. Gyógyszerészet Szerkesztősége és BrAIN Bíráló Bizottsága előbírálja a pályázatokat, és felkéri a „megjelentetésre ajánlott” pályázatok szerzőit és konzulenseit, hogy a megadott formai szempontoknak megfelelően, szeptember 30-ig készítsék el és küldjék be kézirataikat.
  3. A kéziratok formai és szakmai bírálatát követően a kézirat szerzők általi javítására további 30 nap áll rendelkezésre.

Pályázati feltételek:

– Pályázhat bármely 35 év alatti MGYT-tag, illetve ifjúsági tag.

– Csak olyan munkával lehet pályázni, amely más folyóiratban, könyvben nem került publikálásra.

– A pályázat keretében készülő közlemények terjedelme legfeljebb 20 000 karakter. A közlemények nyelve a magyar.

– Egy első szerző több alkalommal, akár több pályaművel is pályázhat. Egy konzulens akár több pályázatban is részt vehet.

– Korábban Végh Antal Nívódíjat, illetve Brantner Antal Ifjúsági Nívódíjat nyert szerző a pályázaton versenyen kívül indulhat.

Díjazás: A pályázat keretében megjelent valamennyi közlemény első szerzője egy-egy éves Gyógyszerészet-előfizetésben és oklevélben részesül. A Brantner Antal Ifjúsági Nívódíjas közlemény első szerzője oklevelét és a pályázattal járó 100 000 Ft értékű pénzjutalmat (ösztöndíj) az MGYT megfelelő rendezvényén veheti át. Konzulense elismerő oklevelet kap.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy a pályázat és megjelentetés bármelyik fázisában a beküldött szerzői anyagok közlésétől eltekintsen. Bővebb információk, és a jelentkezési lap megtalálható az MGYT honlapján (www.mgyt.hu)

Prof. Szökő Éva
elnök – Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság

Dr. Gáspár Róbert
főszerkesztő – Gyógyszerészet

A pályázati felhívás itt található.