Összesen: 1 cikk

1.  

Státusz: módosítás
Jogszabály címe: 2023. évi I. törvény az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról
Megjelent: MK 31.szám 2023.03.01.
Hatály: 2023. március 2.

1. Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény módosítása

A törvény módosítás arról rendelkezik, hogy az orvosok, fogorvosok, továbbá a nem orvos- és egészségtudományi képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozók egészségügyi tevékenységet akkor is végezhetnek, ha nem tagjai a szakképesítésük szerint illetékes szakmai kamarának. A fenti végzettséggel rendelkezők a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak tagsága a törvény erejénél fogva szűnik meg.

A kamarai tagok, akik tagsági viszonyukat megtartani nem kívánják, azok személyes adatait a kamarai tagsági nyilvántartásokból haladéktalanul törölni kell. Aki tagsági viszonyát nem kívánja fenntartani, annak az éves tagdíj arányosan fennmaradó részét a tagsági viszony megszűnését követő 8 napon belül vissza kell térítenie a kamarának.

A  fenti végzettséggel rendelkezőkkel  szemben – tekintet nélkül arra, hogy az  érintett kamarai tag vagy sem – a folyamatban lévő etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanács folytatja le. Az érintett taggal szemben folyamatban lévő etikai eljárások iratait és az  etikai eljárással kapcsolatos adatokat – az  etikai eljárás lefolytatása érdekében – a  Magyar Orvosi Kamara a  Módtv. hatálybalépését követő 15 napon belül átadja az  Egészségügyi Tudományos Tanács részére.”

2. Az az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítása

Az Eütv. VI. Fejezete a  140/A.  §-t követően a következő alcímmel egészül ki:

„Egyes egészségügyi dolgozókra vonatkozó etikai felelősségi szabályok”

A szabályozás összefoglalása:

140/B.  § (1) Az  orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá a  nem orvosi- és egészségtudományi képzési területen szerzett alap szakképesítéssel rendelkező, de egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal (e § alkalmazásában a  továbbiakban együtt: orvos) szemben szakmai-etikai eljárás (e § alkalmazásában a továbbiakban: etikai eljárás) lefolytatására az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Ekt.) VI. Fejezetében foglaltakat e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Etikai vétség a (4) bekezdés szerinti szakmai-etikai szabályzatban foglalt szabályok vagy kötelezettségek vétkes megszegése.

(2) Az etikai eljárást – közfeladatként – az  ETT folytatja le, első fokon az  ETT-nek a  Kormány rendeletében meghatározott testülete, másodfokon az  ETT elnöksége jár el. Az etikai eljárásra – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy

a) nem alkalmazhatók a törvénynek

aa) az eljárási költség viselésére,

ab) a költségmentességre,

vonatkozó rendelkezései, továbbá

b) az ügyintézési határidő negyvenöt nap.

(…)

(6) Az ETT-nek az  etikai eljárás során hozott végleges döntésével szemben bírósági jogorvoslatnak van helye. A kereset a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül terjeszthető elő.

(7) Az orvosok tekintetében kiszabható etikai büntetések:

a) a figyelmeztetés,

b) a megrovás,

c) a mindenkori legkisebb kötelező munkabér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírság.

(8) Az ETT a  (7) bekezdés szerinti büntetések mellett vagy azok helyett megállapíthatja, hogy az  orvos számára vezetői megbízás a határozat véglegessé válásától számított legfeljebb két évig nem adható.

(9) Az egészségügyi intézmény munkáltatója nem adhat vezetői megbízást az orvosnak, ha az a (8) bekezdés szerinti büntetés hatálya alatt áll, erről a  tényről az  egészségügyi intézmény a  működési nyilvántartást vezető szervtől – az érintett orvos természetes személyazonosító adatainak megjelölésével – adatot igényelhet.

(10) Az ETT a (7) és (8) bekezdés szerinti büntetésekről azok véglegessé válását követően haladéktalanul tájékoztatja a működési nyilvántartást vezető szervet.

(11) Az orvosokkal szembeni etikai eljárás részletszabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

Összesen: 1 cikk