Összesen: 1 cikk

RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás

a dohányzással összefüggő szabályokról

 

A Szervezeti és Működési Szabályzat I. 1. rész Szervezeti és Működési Rend 3. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adjuk ki:

PREAMBULUM

A Semmelweis Egyetem vezetői, annak érdekében, hogy elősegítsük az egészségtudatos szemléletmód elterjedését, a nemdohányzók megfelelő védelmét, és kiemelt jelentőséggel a balesetek megelőzését – a méltányolható fogyasztási szokások figyelembe vételével – szükségesnek tartjuk a dohányzásra vonatkozó egyetemi szabályozás rendszeres felülvizsgálatát, melynek eredményeként a következő utasítást adjuk ki.

1. § 

Utasítás hatálya

(1) Jelen utasítás személyi hatálya kiterjed a Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) valamennyi munkavállalójára és egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottjára (a továbbiakban együttesen: Munkavállaló) és hallgatójára (Munkavállaló és hallgató a továbbiakban együtt: Egyetem polgára). Az utasítást alkalmazni kell az Egyetem területén tartózkodó további személyekre (pl. betegekre, látogatókra, vendégekre).

(2) Jelen utasítás tárgyi hatálya kiterjed a dohányzóhelyek kijelölésére, az Egyetem létesítményeinek területén a dohánytermék fogyasztás szabályainak meghatározására, az ellenőrzési kötelezettségek, valamint a dohányzásra vonatkozó szabályok megsértése jogkövetkezményeinek meghatározására.

(3) Jelen utasítás területi hatálya kiterjed a Semmelweis Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) tulajdonában, használatában lévő, továbbá az Egyetem által bérelt ingatlanokra.

2. § 

Dohánytermék fogyasztás szabályai az Egyetem létesítményei területén

(1) A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (a továbbiakban: törvény) 2.§ (1) bekezdése alapján az Egyetem egészségügyi szolgáltatást nyújtó teljes területén zárt légtérben – a törvény 2. § (5) c) pontjában foglaltak szerint a jelen utasítás 2. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel – tilos, nyílt légtérben csak a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás.

(2) A törvény értelmében nyílt légtérben dohányzóhely kijelölhető az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 3. § f) pontja szerinti egészségügyi szolgáltatónál, ideértve a többcélú intézményt is, ha abban egészségügyi szolgáltatást is nyújtanak.

(3) Zárt légterű dohányzóhely kijelölhető az Eütv. 188. § a) pontja szerinti pszichiátriai intézetben a pszichiátriai betegek számára. Amennyiben zárt légterű dohányzóhely kerül kijelölésre, a dohányzóhely nemdohányzó helyiséggel azonos helyiségben nem jelölhető ki. Zárt légterű dohányzóhely esetén a megfelelő légcsere feltételeit nyílászáró szerkezetekkel vagy egyéb műszaki berendezés felszerelésével biztosítani kell úgy, hogy dohányfüst a nemdohányzó helyiségekbe ne juthasson be. A légcsere abban az esetben megfelelő, ha a helyiségben legalább

a) a friss levegő befúvását, illetve az elhasznált levegő elszívását biztosító mechanikus szellőztető berendezés működik, és

b) a dohányzóhelyek kijelölése, valamint a helyiség légöblítése olyan módon került kialakításra, hogy a dohányfüst a keletkezése helyétől közvetlenül az elszívócsatornába áramlik anélkül, hogy a nemdohányzó helyek az áramlás irányába esnének.

(4) Az Egyetem területén a dohányzóhelyeket kijelölni a Biztonságtechnikai Igazgatóság (a továbbiakban: BTI) előzetes jóváhagyása esetén lehetséges.

(5) A dohányzóhely kijelölésénél a következő korlátozásokat kell figyelembe venni:

a) Dohányzóhely az intézmény bejáratától, valamint a közlekedési útvonaltól számított 10 méteres távolságon belül nem jelölhető ki, kivéve hatósági eltérési engedély birtokában.

b) Helyiségen kívüli dohányzóhely nem zárt légtérben is csak úgy jelölhető ki, ha a dohányzóhely az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevők szokásos vagy szükségszerű útvonalától megfelelően elkülönül, és a közlekedési útvonaltól számított 10 méteres távolságon kívül esik.

(6) Az (1) – (5) bekezdésben foglaltakon kívül be kell tartani a dohányzásra vonatkozó, a Munkahelyi biztonságszervezési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit.

3. § 

Dohányzási szabályok megtartásának külső és belső ellenőrzése

(1) A törvény rendelkezéseinek a betartását a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről  szóló 385/2016. (XII.2.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak alapján az egészségügyi államigazgatási szerv (Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) ellenőrzi.

(2) A dohányzásra vonatkozó jogszabályok, a Szabályzat, valamint jelen utasítás rendelkezéseinek érvényesülését valamennyi szervezeti egység vezetője kötelezettsége figyelemmel kísérni, aki e feladatot kijelölt munkavállaló útján látja el.

(3) A dohányzásra vonatkozó szabályok megtartását a Biztonságtechnikai Igazgatóság munkatársai folyamatosan kötelesek és jogosultak ellenőrizni, mely ellenőrzést az Egyetem valamennyi polgára, az Egyetem területén tartózkodó további személyek tűrni kötelesek. A Biztonságtechnikai Igazgatóság igazgatója köteles a szervezeti egység ügyrendjében, valamint a munkaköri leírásokban az ellenőrzési kötelezettség jogszabályoknak megfelelő tartalmát, rendszerességét rögzíteni.

(4) A szervezeti egységek vezetői kötelesek a szervezeti egységük valamennyi dolgozóját tájékoztatni a dohányzással kapcsolatos szabályokról, és felhívni a figyelmet a dohányzási szabályok megsértésének következményeire.

(5) A törvény által meghatározott dohányzási szabályok a betegek, látogatók és az Egyetem szervezeti egységének területén tartózkodó további személyek vonatkozásában is alkalmazandóak. Az Egyetem egészségügyi szolgáltatást nyújtó létesítményeiben a szervezeti egységek vezetői biztosítják, hogy a jelen utasítás 1. számú melléklete szerinti nyilatkozatot a fekvőbeteg felvételekor aláírja, továbbá 2. számú melléklete szerinti tájékoztatás kifüggesztésre kerüljön és azt, hogy fokozott ellenőrzés megvalósításával biztosítsák a törvényben, a Szabályzatban és jelen utasításban foglaltak betartását.

4. § 

Dohányzási szabályok megsértésének jogkövetkezményei

(1) Amennyiben 3. § (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során az egészségügyi államigazgatási szerv a törvény rendelkezéseinek megsértését észleli és egészségvédelmi bírságot szab ki – mely bírság összege 30 000 Ft-ig, vagy annak 30 napon belül történő meg nem fizetése esetén 50 000 Ft-ig terjedhet – annak hatóság felé történő megfizetését követően a BTI az érintett szervezeti egységre az összeget átterheli.

(2) A törvény szabályai alapján ellenőrzési kötelezettség elmulasztása esetén 250 000 Ft-ig terjedő bírság szabható ki az ezen kötelezettségek betartásáért felelős személy, illetve 2 500 000 Ft-ig terjedő bírság az Egyetem tekintetében. A bírság megfizetését követően a BTI a bírság összegét az érintett szervezeti egységre átterheli.

(3) A dohányzásra vonatkozó szabályok megsértése és/vagy az ellenőrzés során a szabálysértő magatartásra való figyelmeztetés figyelmen kívül hagyása esetén az Egyetem által alkalmazott intézkedés:

a) betegek, látogatók vagy egyéb jogcímen az Egyetem területén tartózkodó személyek esetén – amennyiben nem akut vagy fekvőbetegellátásról van szó – az egyetem területéről azonnali hatállyal való kiutasítás;

b) munkavállaló esetén írásbeli figyelmeztetésben részesítés, a többszöri kötelezettségszegés – annak súlyosságára és az emberi életet, egészséget vagy vagyont veszélyeztető vélt vagy valós következményekre tekintettel – megalapozhatja a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetését, tekintettel arra, hogy dohányzási szabályok megszegése jelentős tűzvédelmi kockázatot jelent, így e szabályok megsértése lényeges kötelezettség jelentős mértékű megszegésének minősül;

c) hallgatók esetén az SZMSZ III.5. rész Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzatban foglalt jogkövetkezmény alkalmazására kerülhet sor.

(4) Jelen utasítás hatálya alá tartozó személyek együttműködési kötelezettségének része, hogy a dohányzásra vonatkozó szabályokat betartsa, jelen utasításban megfogalmazott rendelkezésekkel ellentétes magatartásra visszavezethető károk tekintetében az Egyetem mindennemű felelősségét kizárja.

(5) A (3) a) pont szerinti intézkedés – az Egyetem területéről történő kiutasítás – megtételére a BTI igazgatója jogosult, aki az intézkedések megtételére további munkatársakat hatalmazhat fel. A (3) bekezdés b) pontja szerinti esetekben a BTI kijelölt munkatársa jegyzőkönyvet – indokolt esetben kép-, hang- vagy filmfelvételt – vesz fel a szabályszegésről, amelyet a biztonságtechnikai igazgató részére továbbít. A biztonságtechnikai igazgató a műszaki főigazgatón keresztül a jegyzőkönyvet megküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának a jogkövetkezmények alkalmazása érdekében. A jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemei: pontos helyszín, időpont, a szabálysértő személyes adatai, tanúk megnevezése, szabályszegés pontos leírása.

(6) Amennyiben a Munkavállalók a dohányzási szabályokat megszegik, és ezzel összefüggésben az Egyetemnek kára keletkezik, az Egyetem a kár megtérítését a Munkavállalótól a Munka törvénykönyve szerint követelheti. Hallgatói károkozás esetén az SZMSZ III.5. rész Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat rendelkezései szerint kell eljárni.

(7) Amennyiben a betegek, látogatók vagy egyéb jogcímen az Egyetem területén tartózkodó személyek a dohányzási szabályokat megszegik, és ezzel összefüggésben az Egyetemnek kára keletkezik, az Egyetem a kár megtérítését hatályos szerződés szabályai és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. szerződés alapján végzett tevékenységgel összefüggésben történt vagy szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint követelheti.

5. § 

(1) Jelen utasítás az Egyetem honlapján való közzétételt követő napon lép hatályba és visszavonásig érvényes.

(2) A jelen utasítás hatályba lépésével egyidejűleg a dohányzási tilalomról szóló KORL/1/2012. számú rektori körlevél hatályon kívül helyezésre kerül.

 

Budapest, 2024. január 28.

 

              Dr. Merkely Béla                      Dr. Pavlik Lívia                             Dr. Szabó Attila 

                        rektor                                    kancellár                            a Klinikai Központ elnöke


RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a dohányzással összefüggő szabályokról aláírt és lepecsételt, beszkennelt változata az alábbi linkre kattintva letölthető:
RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás

RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a dohányzással összefüggő szabályokról 1. sz. melléklete az alábbi linkről letölthető: RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás 1. számú melléklete

RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás a dohányzással összefüggő szabályokról 2. sz. melléklete az alábbi linkről letölthető: RKE/2/2024. (I.28.) számú rektori-kancellári-Klinikai Központ elnöki utasítás 2. számú melléklete

Összesen: 1 cikk