A 6/2022. (I.27.) számú szenátusi határozattal elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint a szervezeti egységek tekintetében történő, az igazgatóság szintjét elérő módosításokról a Szenátus, az igazgatóság szintet el nem érő módosítások tekintetében a szervezeti egység ügyrendjének jóváhagyására jogosult szerv dönt az ügyrend megállapítása keretében.

Az igazgatóság szintjét el nem érő szervezeti ügyrendi változásokról a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság előkészítése alapján a rektor a Szenátust évente két alkalommal – annak júniusi és decemberi szenátusi ülésén – tájékoztatja.

A Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezései alapján a Jogi és Igazgatási Főigazgatóság feladata az egyetemi szervezeti egységek nyilvántartásának vezetése, amelyben a változások átvezetése a Szenátus döntése alapján folyamatosan történik.

 
Rektori irányítás alá tartozó szervezeti egységek

Karok

Karok

Szervezeti
egység
neve -
I. szint
Szervezeti
egység
belső
tagozódása –
II. szint
Szervezeti
egység
belső
tagozódása –
III. szint
Szervezeti
egység
belső
tagozódása –
IV. szint
Szervezeti
egység
típusa
Szervezeti
egység
vezetője
1Általános Orvostudományi Karkardékán
2Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
3Anatómiai, Szövet- és
Fejlődéstani Intézet
intézetintézetigazgató
4Humán Agyszövet
Bank és Laboratórium
igazgató
5Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszéktanszéktanszékvezető
6Klinikai Szimulációs Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
7Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetintézetintézetigazgató
8Bioinformatika Tanszéktanszéktanszékvezető
9Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetintézetintézetigazgató
10Biokémiai Tanszéktanszéktanszékvezető
11Molekuláris
Biológiai Tanszék
tanszéktanszékvezető
12Családorvosi Tanszéktanszéktanszékvezető
13Integratív Medicina
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
14Élettani Intézetintézetintézetigazgató
15Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetintézetintézetigazgató
16Genetikai, Sejt és
Immunbiológiai Intézet
intézetintézetigazgató
17Klinikai Onkológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
18Neurotraumatológiai
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
19Orvosi Mikrobiológiai
Intézet
intézetintézetigazgató
20"Pasteur" Tanszéki
Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
21Reumatológiai és Klinikai Immunológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
22Sugárterápiás Tanszéktanszéktanszékvezető
23Transzfúziológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
24Transzlációs Medicina
Intézet
intézetintézetigazgató
25Nanomedicina
Kutatási és Oktatási
Központ (NET)
igazgató
26Belgyógyászati és Onkológiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
27Endokrinológiai
Tanszék
tanszéktanszékvezető
28Geriátriai Tanszéki
Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
29Belgyógyászati és Hematológiai Klinika *klinikaklinikaigazgató
30Csontvelő-transzplantációs
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
31Infektológiai Tanszéki
Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
32Reumatológiai és Mozgásszervi Prevenciós Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
33ACH Belgyógyászati
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
34Bőr-, Nemikórtani és
Bőronkológiai Klinika*
klinikaklinikaigazgató
35Fül-Orr-Gégészeti és
Fej-Nyaksebészeti Klinika*
klinikaklinikaigazgató
36Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete*intézetintézetigazgató
37Gyermekgyógyászati
Klinika*
klinikaklinikaigazgató
38Neonatológia
Tanszék
tanszéktanszékivezető
39Gyermekgyógyászati Hemato-onkológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
40Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika*klinikaklinikaigazgató
41Idegsebészeti Tanszéktanszéktanszékvezető
42Neurointervenció Tanszéktanszéktanszékvezető
43Laboratóriumi Medicina Intézet*intézetintézetigazgató
44Magatartástudományi Intézet*intézetintézetigazgató
45Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézet *intézetintézetigazgató
46Mellkassebészeti Klinika*klinikaklinikaigazgató
47Mellkassebészeti
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
48Tumorbiológia
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
49Neurológiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
50ACH Neurológiai
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
51Ortopédiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
52Mozgásszervi
Daganatok Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
53Gerincgyógyászati
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
54Orvosi Képalkotó Klinika*klinikaklinikaigazgató
55Radiológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
56Nukleáris Medicina
Tanszék
tanszéktanszékvezető
57Neuroradiológiai
Tanszék
tanszéktanszékvezető
58ACH Radiológiai Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
59Mozgásszervi Radiológiai Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
60Pankreász
Betegségek Intézete*
intézetintézetigazgató
61Patológiai és Kísérleti
Rákkutató Intézet*
intézetintézetigazgató
62Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet *intézetintézetigazgató
63Pszichiátriai és Pszichoterápiás
Klinika*
klinikaklinikaigazgató
64Neuropszichológiai
Szakpszichológia
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
65ACH Pszichiátriai Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
66Klinikai Pszichológia
Tanszék
tanszéktanszékvezető
67Pulmonológiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
68Rehabilitációs Klinika*klinikaklinikaigazgató
69Fizikális Medicina és Rehabilitáció Tanszéktanszéktanszékvezető
70Sebészeti, Transzplantációs és
Gasztroenterológiai Klinika*
klinikaklinikaigazgató
71Sebészeti Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
72ACH Sebészeti
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
73Plasztikai Sebészeti
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
74Intervenciós Gasztroenterológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
75Sürgősségi Orvostani
Klinika*
klinikaklinikaigazgató
76Sürgősségi
Orvostan -
Oxiológia Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
77Szemészeti Klinika*klinikaklinikaigazgató
78Szülészeti és Nőgyógyászati
Klinika*
klinikaklinikaigazgató
79I. sz. részleg*részlegrészlegvezető
80II. sz. részleg*részlegrészlegvezető
81ACH Nőgyógyászati Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
82Traumatológia Klinika*klinikaklinikaigazgató
83Urológiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
84Városmajori Szív- és
Érgyógyászati
Klinika*
klinikaklinikaigazgató
85Érsebészeti és
Endovaszkuláris
Tanszék
tanszéktanszékvezető
86Angiológiai Tanszéki
Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
87Intervenciós
Radiológiai Tanszék
tanszéktanszékvezető
88Kardiológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
89Vascularis
Neurológiai
Tanszéki Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
90Szívsebészeti
Tanszék Csoport
tanszéki csoporttanszéki csoportvezető
91Kísérletes Kardiológiai és Sebészeti Műtéttani Tanszéktanszéktanszékvezető
92Sportorvostan Tanszéktanszéktanszékvezető
93Obezitológiai Tanszéki Csoporttanszéki csoporttanszéki csoportvezető
94Repülő- és Űrorvostani Tanszéktanszéktanszékvezető
95Fogorvostudományi
Kar
kardékán
96Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
97Fogorvostudományi Oktatási Centrum Igazgatási és Betegellátó Egység*igazgatóságigazgató
98Propedeutikai Tanszék*tanszéktanszékvezető
99Orálbiológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
100Orális Morfológiai
Csoport
csoporta mindenkori
"Anatómia" tantárgy előadója
101Arc-, Állcsont-,
Szájsebészeti és Fogászati Klinika*
klinikaklinikaigazgató
102Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet*intézetintézetigazgató
103Fogpótlástani Klinika*klinikaklinikaigazgató
104Gyermekfogászati és
Fogszabályozási Klinika*
klinikaklinikaigazgató
105Helyreállító Fogászati és Endodonciai Klinika*klinikaklinikaigazgató
106Parodontológiai Klinika*klinikaklinikaigazgató
107Orális Diagnosztikai Klinika*klinikaklinikaigazgató
108Gyógyszerésztudományi
Kar
kardékán
109Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
110Farmakognóziai Intézetintézetintézetigazgató
111Gyógyszerészeti Intézetintézetintézetigazgató
112Gyógyszerhatástani Intézetintézetintézetigazgató
113Gyógyszerészi Kémiai Intézetintézetintézetigazgató
114Szerves Vegytani intézetintézetintézetigazgató
115Egyetemi Gyógyszertár,
Gyógyszerügyi Szervezési Intézet*
intézetintézetigazgató
116Egészségtudományi
Kar
kardékán
117Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
118Egészségtudományi
Programkoordinációs és Fejlesztési Iroda
irodairodavezető
119Addiktológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
120Alkalmazott Pszichológia Tanszéktanszéktanszékvezető
121Ápolástan Tanszéktanszéktanszékvezető
122Családgondozási Módszertani Tanszéktanszéktanszékvezető
123Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéktanszéktanszékvezető
124Egészségtudományi Klinikai Tanszéktanszéktanszékvezető
125Közegészségtudományi
Tanszék
tanszéktanszékvezető
126Fizioterápiai Tanszéktanszéktanszékvezető
127Testnevelési
Csoport
csoportcsoportvezető
128Hang-, beszéd- és
nyelésterapeuta
Tanszék
tanszéktanszékvezető
129Képalkotó Diagnosztikai
Analitikus és Orvostechnikai
Tanszék
tanszéktanszékvezető
130Morfológiai és Fiziológiai Tanszéktanszéktanszékvezető
131Oxiológia és Sürgősségi Ellátás Tanszéktanszéktanszékvezető
132Társadalomtudományi Tanszéktanszéktanszékvezető
133Szemészeti Klinikai
Ismeretek Tanszék
tanszéktanszékvezető
134Szülészeti és Nőgyógyászati
Klinikai Ismeretek Tanszék
tanszéktanszékvezető
135Egészségtámogatási
Módszertani Tanszék
tanszéktanszékvezető
136Egészségügyi Közszolgálati
Kar
kardékán
137Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
138Digitális Egészségtudományi
Intézet
intézetintézetigazgató
139Egészségügyi Menedzserképző
Központ
intézetintézetigazgató
140Betegbiztonsági Tanszéktanszéktanszékvezető
141Egészségpolitika, Finanszírozás és Rendszerfejlesztés Tanszéktanszéktanszékvezető
142Mentálhigiéné Intézetintézetintézetigazgató
143Pető András
Kar
kardékán
144PAK Dékáni Hivatalhivatalhivatalvezető
145Tanulmányi és Hallgatói Központ, Karrierirodaosztálytitkárságvezető koordinátor
146Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központközpontigazgató
147Humántudományi Intézetintézetigazgató
148Konduktív Pedagógiai Intézetintézetigazgató
149Hári Mária Kari Könyvtár és Forrásközpontkönyvtárigazgató
150Konduktív Pedagógiai
Központ
központigazgató
151Központi Titkárságtitkárságtitkárságvezető
152Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájaintézményóvodavezető
153Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiumaintézmény főigazgató
154Pedagógiai Szakszolgálatintézményegységintézményegység-vezető
155Utazó Konduktori Szolgálatintézményegységintézményegység-vezető
156Konduktív Gyakorló Általános Iskola intézményegységigazgató
157Konduktív Gyakorló Szakiskolaintézményegységigazgató
158Pető Kollégiumintézményegységigazgató
159Iskola-egészségügyi ellátáscsoportcsoportvezető
160Pető András Rehabilitációs és Egészségügyi Ellátási Osztály*osztályosztályvezetők(k)
161Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézeteintézetigazgató

*A kar szervezetébe tartozó oktatási szervezeti egység, amely a betegellátás feladatait a Klinikai Központ szervezetében látja el.

Egyetemi Doktori Tanács

Egyetemi Doktori Tanács

Szervezeti egység neve - I. szintSzervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti
egység
belső
tagozódása –
III. szint
Szervezeti
egység
belső
tagozódása –
IV. szint
Szervezeti
egység
típusa
Szervezeti egység
vezetője
162Doktori Hivatalhivatalhivatalvezető
163Semmelweis Egyetem Doktori Iskoladoktori iskoladoktori iskola vezető

A központi oktatási-kutatási szervezeti egységek

A központi oktatási-kutatási szervezeti egységek

Szervezeti
egység
neve -
I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
164Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központigazgatóságigazgató
165Szaknyelvi Intézet intézetigazgató
166Testnevelési és Sportközpontsportközpontigazgató
167Neumann János Adattudományi Intézetintézetigazgató
168Klinikai Adatszolgáltató Intézetintézetigazgató
169Richter Tanszéktanszéktanszékvezető
170Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem-Orvostan Tanszéktanszéktanszékvezető
171Biostatisztikai és Hálózattudományi Intézetintézetigazgató

Rektori Kabinet

Rektori Kabinet

Szervezeti egység neve -
I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
172Rektori Kabinetkabinetkabinetvezető
173Rektori Kabinetirodakabinetirodakabinetvezető
174Szenátusi Főtitkárságfőtitkárságfőtitkár
175Rektori Titkárságtitkárságtitkárságvezető
176Rektorhelyettesi TitkárságtitkárságRektori Titkárság titkárságvezetője
177Tudományos és Innovációs Rektorhelyettesi és Üzletfejlesztési Központközpontigazgató
178Szellemitulajdon-kezelési ügyviteli Csoportcsoportcsoportvezető
179Stratégiai és Fejlesztési Rektorhelyettesi Irodakabinetirodairodavezető
180Minőségbiztosítási Osztályosztályosztályvezető
181Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságaigazgatóságigazgató
182Stratégiai és Fejlesztési Kabinetkabinetoperatív igazgató

Központi funkcionális szervezeti egységek

Központi funkcionális szervezeti egységek

Szervezeti
egység
neve - I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
183Stratégiai Szervezetfejlesztési Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
184Stratégiai Adatelemző Igazgatóságigazgatóságigazgató
185Kompetencia Központigazgatóságigazgató
186Családbarát Egyetem Központigazgatóságigazgató
187Marketing és Kommunikációs Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
188Kommunikációs Igazgatóságigazgatóságigazgató
189Rendezvényszervezési Igazgatóságigazgatóságigazgató
190Semmelweis Brand és Marketing Igazgatóságigazgatóságigazgató
191Kollégiumok Igazgatóságaigazgatóságigazgató
192Balassa János Kollégiumkollégiumigazgató
193id. Bókay János Kollégiumkollégiumigazgató
194Kátai Gábor Kollégiumkollégiumigazgató
195Markusovszky Lajos Kollégiumkollégiumigazgató
196Korányi Frigyes Szakkollégiumkollégiumigazgató
197Semmelweis Ignác Szakkollégiumkollégiumigazgató
198Selye János Doktorandusz Szakkollégiumkollégiumigazgató
199Központi Nővérszállónővérszállóigazgató
200Merényi Nővérszállónővérszállóigazgató
201Központi Könyvtárkönyvtárigazgató
202Beszerzési és online feldolgozási osztályosztályosztályvezető
203Feldolgozási és olvasószolgálati osztályosztályosztályvezető
204Olvasószolgálati csoportcsoportcsoportvezető
205Informatikai csoportcsoportcsoportvezető
206Kutatástámogatási és szolgáltatási osztályosztályosztályvezető
207Egészségfejlesztési Központigazgatóságigazgató
208Tanárképző Központigazgatóságigazgató

Az oktatásszervezési igazgatás
központi szervezeti egysége

Az oktatásszervezési igazgatás központi szervezeti egysége

Szervezeti
egység
neve - I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
209Oktatásigazgatási Hivatalhivatalhivatalvezető
210Oktatás-szervezési Osztályosztályosztályvezető
211Tanulmányi Nyilvántartó Osztályosztályosztályvezető
212Hallgatói Juttatások Koordinációs Csoportosztályosztályvezető
213Doktori Hivatalhivatalhivatalvezető
214Oktatásfejlesztési, -módszertani és - szervezési Központigazgatóságigazgató
215Digitális Tartalomfejlesztési és Szolgáltató Osztályosztályosztályvezető
216Oktatásfejlesztési és -szervezési osztályosztályosztályvezető
217Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központjaközpontnemzetközi képzésekért felelős rektorhelyettes
218Nemzetközi Tanulmányi Igazgatóságigazgatóságigazgató
219Angol Nyelvű Tanulmányi Osztályosztályosztályvezető
220Német Nyelvű Tanulmányi Osztályosztályosztályvezető
221ETK Idegen Nyelvű Tanulmányi Osztályosztályosztályvezető
222Alumni Igazgatóságigazgatóságigazgató
223Szak- és Továbbképzési Központigazgatóságigazgató
224Országos Orvos, Fogorvos és Gyógyszerész Záróvizsga Bizottság Koordinációs IrodairodaOrszágos Záróvizsga Bizottság Titkára
225Hallgatói Szolgáltatások Igazgatóságaigazgatóságigazgató

A tudományos-kutatási-innovációs igazgatás
központi szervezeti egységei

A tudományos-kutatási-innovációs igazgatás központi szervezeti egységei

Szervezeti
egység
neve - I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
226Epidemiológiai és Surveillance Központközpontigazgató
227Biobank Hálózathálózattudományos rektorhelyettes
228Farmakológiai és Gyógyszerkutatás-fejlesztési Központhálózatelnök, társelnök
229Transzlációs Medicina Központközpontigazgató
230Laborállat-tudományi Koordinációs Központközpontigazgató
231Pályázati Menedzsment Központigazgatóságigazgató

Az egyetem által fenntartott köznevelési és szakképző intézményekés felettük fenntartói jogot gyakorló szervezeti egységek

Az egyetem által fenntartott köznevelési és szakképző intézmények és felettük fenntartói jogot gyakorló szervezeti egységek

Szervezeti
egység neve - I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső
tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső
tagozódása –
IV. szint
Szervezeti
egység típusa
Szervezeti
egység vezetője
232Semmelweis Egyetem Napköziotthonos Óvodaköznevelési intézményintézményvezető
233Konduktív Pedagógiai Központ**központigazgató
234Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodája**köznevelési intézményintézményvezető
235Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Konduktív Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma**köznevelési intézményintézményvezető
236Semmelweis Egyetem Pető András Pedagógiai Intézete**köznevelési intézményintézményvezető
237Szakképző Intézmények Igazgatóságaigazgatóságigazgató
238Semmelweis Országos Egészségügyi és Szociális Vizsgaközpontközpontigazgató
239SE Bókay János Többcélú Szakképző Intézményeszakképző intézményigazgató
240SE Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézményeszakképző intézményigazgató
241SE Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézményeszakképző intézményigazgató
242SE Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményeszakképző intézményigazgató 

** A Pető András Kar szervezetébe tartozó köznevelési feladatokat ellátó szervezeti egység.

Klinikai Központ

Szervezeti egység neve - I. szintSzervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
243Klinikai Központ Elnökének Hivatalahivatalhivatalvezető
244Orvosszakmai Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
245Egészségügyi Irányítási és Fejlesztési Igazgatóságigazgatóságigazgató
246Egészségügyi Engedélyezési Osztályosztályosztályvezető
247Finanszírozási Osztályosztályosztályvezető
248Klinikai Kutatások Központi Koordinációs Irodairodairodavezető
249Egészségügyi Ellátásfejlesztési Osztályosztályosztályvezető
250Műszernyilvántartási és Fejlesztési Osztályosztályosztályvezető
251Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóságigazgatóságápolási igazgató
252Központi Dietetikai Osztályosztályosztályvezető
253Korányi Központi Betegellátó Épület –Központi Betegfelvételi Osztályosztályosztályvezető
254Korányi Központi Betegellátó Épület –Központi Sterilizáló Osztályosztályosztályvezető
255Egészségügyi Szolgáltatási Igazgatóságigazgatóságigazgató
256Kórházhigiénés Osztályosztályosztályvezető
257Sugárvédelmi Szolgálatszolgálatszolgálatvezető
258Egészségügyi Ellátásszervezési Igazgatóságigazgatóságigazgató
259Akut Betegellátás és Betegút Szervezési Osztályosztályosztályvezető
260Mentés és Betegszállítás Koordinációs Osztályosztályosztályvezető
261Aneszteziológiai és Perioperatív Betegellátó Intézetintézetintézetigazgató
262Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikaklinikaklinikaigazgató
263Belgyógyászati és Hematológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
264Belgyógyászati és Onkológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
265Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
266Egyetemi Gyógyszertár, Gyógyszerügyi Szervezési Intézetintézetintézetigazgató
267Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézetintézetintézetigazgató
268Fogorvostudományi Oktatási Centrum Igazgatási és Betegellátó Egységigazgatóságigazgató
269Propedeutikai Tanszéktanszéktanszékvezető
270Fogpótlástani Klinikaklinikaklinikaigazgató
271Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikaklinikaklinikaigazgató
272Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézeteklinikaklinikaigazgató
273Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központklinikaklinikaigazgató
274Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika,klinikaklinikaigazgató
275Gyermekgyógyászati Klinikaklinikaklinikaigazgató
276Helyreállító Fogászati és Endodonciai Klinikaklinikaklinikaigazgató
277Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinikaklinikaklinikaigazgató
278Intenzív Terápiás Klinikaklinikaklinikaigazgató
279Laboratóriumi Medicina Intézetintézetintézetigazgató
280Magatartástudományi Intézetintézetintézetigazgató
281Mellkassebészeti Klinikaklinikaklinikaigazgató
282Multidiszciplináris Egynapos Sebészeti Klinikaklinikaklinikaigazgató
283Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézetintézetintézetigazgató
284Neurológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
285Orális Diagnosztikai Klinikaklinikaklinikaigazgató
286Ortopédiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
287Orvosi Képalkotó Klinikaklinikaklinikaigazgató
288Pankreász
Betegségek Intézete
intézetintézetigazgató
289Parodontológiai Klinika,klinikaklinikaigazgató
290Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetintézetintézetigazgató
291Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetintézetintézetigazgató
292Pető András Rehabilitációs és Egészségügyi Ellátási Osztályosztályosztályvezető
293Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikaklinikaklinikaigazgató
294Pulmonológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
295Rehabilitációs Klinikaklinikaklinikaigazgató
296Reumatológiai és Immunológiai Klinika
297Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
298Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetintézetintézetigazgató
299Sürgősségi Orvostani Klinikaklinikaklinikaigazgató
300Szemészeti Klinikaklinikaklinikaigazgató
301Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikaklinikaklinikaigazgató
302Traumatológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
303Urológiai Klinikaklinikaklinikaigazgató
304Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikaklinikaklinikaigazgató

Rektori és kancellári közös irányítás alá tartozó szervezeti egységek

Szervezeti egység neve
- I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
305Központi Levéltárlevéltárlevéltári igazgató
Kancellári irányítás alá tartozó szervezeti egységek

Szervezeti egység neve - I. szintSzervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
306Kancellári Kabinetkabinetkabinetvezető
307Kancellári Titkárságtitkárságtitkárságvezető
308Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
309Ügykezelési Csoportcsoportcsoportvezető
310Munkaügyi Menedzsment Igazgatóságigazgatóságigazgató
311Munkaügyi Osztályosztályosztályvezető
312Általános Munkaügyi Csoportcsoportcsoportvezető
313Kiemelt Munkaügyi Csoportcsoportcsoportvezető
314Munkaügyi Adattámogatási Osztályosztályosztályvezető
315Bérügyi és HR-folyamatmenedzsment Igazgatóságigazgatóságigazgató
316Bérszámfejtési Osztály
317Bérügyintézési Csoport
318Tb-ügyintézési Csoport
319Megbízási Csoport
320HR-koordinációs és Folyamattámogatási Osztály
321Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
322Pénzügyi Igazgatóságigazgatóságigazgató
323Pénzforgalmi Osztályosztályosztályvezető
324Bevételkezelési Osztályosztályosztályvezető
325Számviteli Osztályosztályosztályvezető
326Gazdálkodás Támogató Osztályosztályosztályvezető
327Vagyongazdálkodási Igazgatóságigazgatóságigazgató
328Vagyon- és helyiséggazdálkodási Osztályosztályosztályvezető
329Készletgazdálkodási Osztályosztályosztályvezető
330Központi Raktárellátó egységraktározási koordinátor
331Pályázati és KFI Hálózat-irányítási Igazgatóságigazgatósághálózat-irányítási igazgató
332KFI Pályázatok Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
333KFI Szervezetek Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
334Gazdálkodás-felügyeleti Osztályosztályosztályvezető
335Költségvetési és Kontrolling Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
336Kontrolling Igazgatóságigazgatóságigazgató
337Tervező-elemző Osztályosztályosztályvezető
338Keretgazdálkodási Osztályosztályosztályvezető
339AVIR Információs Központközpontosztályvezető
340Egészségügyi Hálózat-irányítási Igazgatóságigazgatósághálózat-irányítási igazgató
341Belső Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
342Külső Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
343Tömő Utcai Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
344Városmajori Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
345Corvin-negyedi Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
346Szent Rókus Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
347Merényi Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
348Amerikai Úti Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
349Orvosi Rehabilitációs Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
350Szent Lukács Klinikai Tömbigazgatóságtömbigazgatóságtömbigazgató
351Oktatási Hálózat-irányítási Igazgatóságigazgatósághálózat-irányítási igazgató
352ÁOK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
353EKK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
354ETK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
355GYTK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
356FOK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
357PAK Kari Gazdasági Igazgatóságakari gazdasági igazgatóságkari gazdasági igazgató
358Nemzetközi Hallgatók Képzéseinek Központja Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
359Központi Könyvtár Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
360Kollégiumok Igazgatóságának Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
361Szakképző Intézmények Igazgatóságának Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
362Doktori Iskola Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
363Testnevelési és Sportközpont Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
364Szak- és Továbbképzési Központ Gazdasági Hivatalagazdasági hivatalgazdasági hivatalvezető
365Szakképzési Koordinációs Osztályosztályosztályvezető
366Központi Gazdasági Hálózat-irányítási Igazgatóságigazgatósághálózat-irányítási igazgató
367Jogi és Igazgatási Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
368Jogi Igazgatóságigazgatóságigazgató
369Perképviseleti Igazgatóságigazgatóságigazgató
370Szervezési és Igazgatási Központigazgatóságigazgató
371Ügyviteli Főosztályfőosztályfőosztályvezető
372Központi Postázócsoportcsoportvezető
373Dokumentumtároló és Digitalizáló Műhelycsoport-
374Adatvédelmi és Betegjogi Központigazgatóságigazgató
375Műszaki Főigazgatóságfőigazgatóságműszaki főigazgató
376Létesítményfejlesztési és -üzemeltetési Igazgatóságigazgatóságigazgató
377Beruházási Főosztályfőosztályfőosztályvezető
378Mérnöki Főosztályfőosztályfőosztályvezető
379Létesítményüzemeltetési Főosztályfőosztályfőosztályvezető
380Energiamenedzsment Osztályosztályosztályvezető
381Műszaki-Hálózatirányítási Osztályosztályosztályvezető
382Gyorsszolgálati Osztályosztályosztályvezető
383Üzemeltetéstámogatási Osztályosztályosztályvezető
384Biztonságtechnikai Igazgatóságigazgatóságigazgató
385Biztonságszervezési Osztályosztályosztályvezető
386Környezetvédelmi Osztályosztályosztályvezető
387Vagyonvédelmi Osztályosztályosztályvezető
388Szolgáltatási Igazgatóságigazgatóságszolgáltatási igazgató
389Szolgáltatási Osztályosztályosztályvezető
390Szolgáltatás-menedzsment Csoportcsoportcsoportvezető
391Minőségellenőrzési Csoportcsoportcsoportvezető
392Textilellátási Osztályosztályosztályvezető
393Üdülő- és Ingatlangondnokolási Osztályosztályosztályvezető
394Operatív Irányító Központcsoportcsoportvezető
395Biztosítási Koordinációs Csoportcsoportcsoportvezető
396Gondnoksági Csoportcsoportcsoportvezető
397Parkfenntartási Osztályosztályosztályvezető
398Parkfenntartási Csoportcsoportcsoportvezető
399Faápolási Csoportcsoportcsoportvezető
400Logisztikai Osztályosztályosztályvezető
401Informatikai Főigazgatóságfőigazgatóságfőigazgató
402Informatikai Alapinfrastruktúra és Kiemelt Alkalmazások Igazgatóságaigazgatóságigazgató
403Infrastruktúra Üzemeltetési Osztályosztályosztályvezető
404MEDSOL Üzemeltetési Osztályosztályosztályvezető
405SAP Üzemeltetési Osztályosztályosztályvezető
406Távközlési Osztályosztályosztályvezető
407Informatikai Fejlesztési Igazgatóságigazgatóságigazgató
408Alkalmazásfejlesztési Osztályosztályosztályvezető
409Informatikai Ügyféltámogatási Igazgatóságigazgatóságigazgató
410Informatikai Rendszertámogató Osztályosztályosztályvezető
411Információbiztonsági Igazgatóságigazgatóságigazgató
412Amerikai Úti Területi Informatikai Igazgatóságigazgatóságigazgató
413Orvosi Rehabilitációs Területi Informatikai Igazgatóságigazgatóságigazgató
414Ellenőrzési Igazgatóságigazgatóságigazgató
415Beszerzési Igazgatóságigazgatóságigazgató
416Beszerzés-tervezési és minősítési Osztály osztályosztályvezető
417Beszerzési Osztályosztályosztályvezető
418Jogi Osztályosztályosztályvezető
419Közbeszerzési Osztályosztályosztályvezető

Egyéb szervezeti egységek

Szervezeti egység
neve - I. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
II. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
III. szint
Szervezeti egység
belső tagozódása –
IV. szint
Szervezeti egység típusaSzervezeti egység vezetője
420Tudományos Diákkör (TDK)elnök
421Semmelweis Egyetem Baráti Köreegyesületelnök
422Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozóprogramtanács
423SE Regionális Intézményi Tudományos és Kutatásetikai Bizottság (TUKEB)bizottságelnök
424MTA-SE Egyesült Kutatási Szervezet
425Alkalmazotti Tanácselnök
426Semmelweis Érdekvédelmi Szövetség Érdekképviseleti Irodairodairodavezető
427Hallgatói Önkormányzatelnök
428SE Doktorandusz Önkormányzatelnök