Tisztelt Pályázó!

Tájékoztatni szeretnénk Önt arról, hogy a Medicina Projekthez kapcsolódó díjakat ebben az évben is kiadja a szervező bizottság. Így a zsűri meghirdeti a Kiváló fiatal gyógyszerész 2021 és a Kiváló PhD hallgató gyógyszerész 2021 című pályázatot is, amelyet a Medicina Projekthez kapcsolódva a Meditop Gyógyszeripari Kft. alapított. A cég támogatásának köszönhetően a két nyertes 500-500 ezer forint értékű díjban részesül.

A zsűri elnöke: Prof. Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke.  A zsűri tagjai: Prof. Dr. Kosztolányi György egyetemi tanár, az Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Prof. Dr. Szökő Éva, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke, Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség korábbi elnöke, Dr. Gaál Péter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnöke, Prof. Dr. Boncz Imre, a PTE tanszékvezetője, Nógrádi Tóth Erzsébet, a Medicina projekt igazgatója.

A legjobb helyezést elért pályázók díját tervezetten 2021. november 4-én, a 44. Medicina konferenciát követő gálaest keretében adjuk át.

Reméljük, hogy az idén is sokan tisztelnek meg bennünket pályamunkájukkal.

A pályázatokat kérjük, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság e-mail címére: titkarsag@mgyt.hu küldjék el 2021. október 10-ig, Word dokumentum formában.

MEDICINA 2021 Pályázat kérdőíve ösztöndíjas PhD hallgató GYÓGYSZERÉSZ részére innen tölthető le.

MEDICINA 2021 Pályázat kérdőíve FIATAL GYÓGYSZERÉSZ innen tölthető le.

Budapest, 2021. szeptember 13.

Üdvözlettel,     

Nógrádi  Tóth Erzsébet                                                            Prof. Dr. Szökő Éva
alapító főszerkesztő                                                                                     elnök     
Medicina évkönyv                                                        Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság