Díjazták a rektori pályamunkákat

Több mint hatvan hallgató rektori pályamunkáját díjazták a Semmelweis Szalonban tartott ünnepségen.

RS49191_KA-20160613-IMG_2512-scrDr. Szél Ágoston rektor úgy fogalmazott: olyan hallgatókat díjaztak, akik átérzik az izgalmat, ami akkor jelentkezik, amikor valaki életében először lát meg valamit és ezt rögzíti is ösztönös kutatói kíváncsisággal. Hozzátette: amikor majd érett kutatók lesznek, akik a saját útjukat járják, akkor értik meg igazán, mit jelent az az érzés, hogy az ember meggyőzi a tudományos közvéleményt az igazáról. Ezért gyakran meg kell küzdeni – hangsúlyozta. Kiemelte: a pályázat egyben versenyhelyzet is, melyből a legjobbak kerülnek ki győztesen.

A rektor úgy látja, a pályázatra azok jelentkeztek, akiknek szorosabb a kapcsolatuk az egyetemmel. Szavai szerint ez azért is fontos, mert az egyetem oktatói tevékenységének a saját kutatómunkáján kell alapulnia. Saját magunk is közreműködünk az új tudás előállításában azzal, hogy valamennyien – élvezettel és szeretettel – kutatói tevékenységet végzünk – hangoztatta.

RS49140_KA-20160613-IMG_2631-scr

Dr. Szél Ágoston reményét fejezte ki, hogy a díjazott hallgatók később majd az egyetemen folytatják a pályafutásukat és azt kívánta nekik, hogy a lelkesedésüket, mint kutatók tartsák meg.

RS49181_KA-20160613-IMG_2537-scrDr. Tímár József, az értékelő bizottság elnöke úgy fogalmazott: a tanév egyik legfelemelőbb pillanata – a TDK eredmények átadása mellett – a rektori pályamunkák eredményeinek kihirdetése. A bizottságnak – mint mondta – idén is nehéz a dolga volt, mert nagyon jók voltak a pályázatok. Nyerni évek óta csak megjelent angol nyelvű, impakt faktoros cikkel lehet orvostanhallgatóként – emlékeztetett.

RS49189_KA-20160613-IMG_2520-scrA Doktori Iskola elnöke örvendetesnek tartja, hogy idén a Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói hat díjazott pályamunkát jegyeznek, ami évek óta nem fordult elő.  Kiemelte továbbá a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáról, az I. Sz. Sebészeti Klinikáról és a II. Sz. Belgyógyászati Klinikáról beérkezett hallgatói pályázatokat. A Semmelweis Egyetem híres a kutatómunkájáról, amit a rektori pályamunkák is bizonyítanak – vélekedett.

Dr. Tímár József felhívta a nyertesek figyelmét az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázataira, mert álláspontja szerint vélhetően közülük kerülhetnek ki az egyetem győztes pályázói.

Forrás: Semmelweis Egyetem, Tóth-Szabó Szilvia

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem