Egyetemünk, a magyar egészségügy napja és Semmelweis Ignác születésének 206. évfordulója alkalmából egésznapos ünnepségsorozat keretében köszöntötte az egészségügyben tevékenykedő szakembereket, emlékezett meg névadójáról és mintegy 200 elismerést osztott ki munkavállalói körében. A június 28-án megrendezett eseményen a Gyermekgyógyászati Klinika számos munkatársa vehetett át kinevezést vagy nyert el kitüntetést.
Dr. Merkely Béla, az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az intézmény legnagyobb kincse és értéke az emberi erőforrás, és célunk, hogy minden Semmelweis Polgár érezze a megbecsülést és elismerést munkája iránt. Ez a hozzáállás biztosítja, hogy minden munkatárs örömmel és tettre készen lépjen be az egyetem kapuin reggelente, és a nap végén az elvégzett eredményes munka élményével térjen haza.
Dr. Szabó Attila, az egyetem rektorhelyettese, a Klinikai Központ elnöke, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója július 1-i köszöntőjében a gyógyítók hivatását az egyik legszebb, legkülönlegesebb, de egyben a legnehezebb kihívásnak titulálta:
Az orvosok és szakdolgozók nap mint nap szembesülnek a betegek testi-lelki bajaival, és sokszor életük legkiszolgáltatottabb pillanataiban állnak mellettük. Ezért az a munka, amit Önök, az orvosok, szakdolgozók, valamint őket támogatók a nap 24 órájában, a hét minden napján és az év minden hetében végeznek, az egyik legnemesebb feladat. Nélkülünk nem létezne olyan társadalom, amely biztonságban érezhetné magát.
A Semmelweis-napi ünnepségen kollégáink a következő kategóriákban vettek át elismerést:
A 2023/2024-as tanévben habilitációs képesítést szerzett:
Dr. Tóth-Heyn Péter egyetemi docens, igazgatóhelyettes, osztályvezető
Rektori Dicséret:
Dr. Constantin Tamás igazgatóhelyettes, klinikai főorvos
Dr. Goschler Ádám, klinikai főorvos
Kiváló Dolgozó kitüntetés:
Dr. Jancsovics Ilona Sarolta, klinikai szakorvos
Kecskés Ferencné Mochnács Mónika, a betegfelvételi iroda vezetője
Varga Bernadett, oktatási ügyintéző
Kiváló Szakdolgozó kitüntetés:
Erős Viktória, szakápoló
Gulyás Kitti, szakápoló
Siménfalvi Enikő, egészségügyi asszisztens
Dékáni dicséretben részesült az Általános Orvostudományi Karon:
Dr. Lóth Szendile klinikai szakorvos, tanulmányi felelős
Külön említést érdemel a Semmelweis Egyetem Alapítvány dr. Márer Vera gyermekgyógyász emlékét őrző díja, amelyet évente legfeljebb két, az egyetemen dolgozó fiatal gyermekgyógyász vagy szakorvosjelölt nyerhet el pályázat útján. Idén a pályázat egyik kitüntetettje dr. Pinti Éva, a Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanársegéde és szakorvos jelölte.
Köszönetünket fejezzük ki a Gyermekklinika minden dolgozójának az elkötelezett és áldozatos munkájukért. Gratulálunk a kitüntetetteknek, és további sikert kívánunk mindannyiuknak! Az Önök fáradhatatlan elhivatottsága nélkülözhetetlen a Klinika és a magyar egészségügy számára.