2022. október 12. és 14. között Budapesten rendezték meg a
PanCare nemzetközi konferenciát, a gyermekkori daganatot túlélők gondozásáért és életminőségük javításáért. A félévente megrendezésre kerülő konferencián orvosok, nővérek, segítők, szülők és gyógyult fiatalok osztották meg egymással tapasztalataikat, ismertették kutatási eredményeiket.
A PanCare szervezet egyik fő célja, hogy minden európai túlélő számára egyenlő hozzáférést biztosítson az optimális utógondozáshoz, valamint annak áttekintése, hogy hogyan segíthetik és támogathatják egymást a különböző európai országok annak érdekében, hogy az utógondozás minden európai országban tovább fejlődjön. A nagyszabású rendezvény 152 regisztrált résztvevővőt vonzott, mely stratégiai partnerségben, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, a Magyar Gyermekhematológusok és Gyermekonkológusok Társasága, és az Érintettek Szülői Egyesület közös szervezésében valósult meg. Külön öröm, hogy a regisztráltak között számos újonnan jelentkező érdeklődő is jelezte részvételi szándékát. A rendezvényen számos ország képviseltette magát: Ukrajna, Izland, Szlovákia, a volt Jugoszláv utódállamokból az idei konferencián a legtöbben, 27-en vettek részt.
A program szakmai részének első napi négy párhuzamos workshopja további érdeklődőket vonzott:
- Gyógyultak hibrid eseményét a helyszínen és online módon csatlakozva, sokan követték,
- Nővérek és szakdolgozók alakuló ülésén is szép számú jelenlévő vett részt,
- Szülői csoport 15 fővel megtartotta alakuló ülését,
- Oktató szekcióban (3 francia, 1 holland előadóval) a gyógyultak hosszútávú gondozásának kérdései, egészségügyi kockázatai álltak a középpontban.
A konferencia első napjának délutánján a magyar szakmai résztvevők bemutatkozása mellett, a betegek és családok támogatására koncentráló segítő szervezetek képviselőinek példaértékű előadásai (magyar, román, horvát, ír, lengyel előadóktól) hangzottak el. Az esti levezető program a vezetőség részére tartott board vacsora volt, mely remek alkalmat biztosított a személyes ismerkedésre.
A következő napi program az egészséges életmód és sport szerepével foglalkozó holland résztvevő vezetésével, kora reggeli jóga foglalkozással indult. A délelőtt folyamán kerekasztal beszélgetéseken a Kelet-Európai országok mutatták be a hosszútávú gondozás jelenlegi gyakorlatát (szlovén, horvát, magyar, szerb, boszniai, lengyel), valamint az előrelépés lehetőségeit, twinning projektek lehetőségét felvázolva. Ezen a napon plenáris ülést is tartottunk, melyen a Tranzíció a gondozás felnőtt ellátásba átadásáról hallhattak kitűnő előadásokat a konferencia három vendék előadójától (Prof Wörman Berlin, Katrin Scheinemann Pancare vezető és Cathrine Lie Oslo). Délután és következő nap, a beküldött absztraktok alapján, szerte Európából hozott tapasztalatok elemzése zajlott.
A konferencia záróprogramján a magyar konyha különlegességeit felvonultató vacsorával egybekötött Dunai hajózás varázsolta el a külföldi résztvevőket, akik valamennyien elismerően nyilatkoztak a szakmai programokról, Budapestről, hazánkról.
Ha érdekesnek találta, ossza meg!