BETEGTÁJÉKOZTATÓ-HÁZIREND
A Semmelweis Egyetem kiemelten fontos feladatának tartja a betegek és hozzátartozóik (a továbbiakban: Beteg) tájékoztatáshoz fűződő jogának teljeskörű gyakorlását, az orvos-beteg kapcsolatban az eredményes betegellátáshoz szükséges információ áramlásának biztosítását. A betegtájékoztatóval széleskörű ismereteket szeretnénk nyújtani a betegtájékoztatási gyakorlatról a betegek jogairól és kötelességeiről illetve a Házirendről.
A tájékoztató célja, hogy hasznos információkkal segítsük az Önt és gyermekét intézménybeli ellátását, csökkentsük az Önben és gyermekében rejlő esetleges bizonytalanságot és kiszolgáltatottság érzését. Az ellátáshoz szükséges tudnivalók rendelkezésre állása egyaránt fontos a beteg (hozzátartozó) és az intézmény munkatársai számára is, az ellátás így valósítható meg eredményesen, hatékonyan és biztonságosan.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY/KLINIKA BELSŐ MŰKÖDÉSI RENDJÉRŐL
- Az egészségügyi intézmény megközelítése, az infrastruktúrához kötődő információk
1.1. Az intézmény megközelíthetősége
Intézményünk címe: 1094 Budapest, Tűzoltó utca 7.-9., Főbejárat: Angyal utca 39.
Intézményünk levelezési címe: 1085 Budapest, Üllői út 26., 1428 Budapest, Pf. 2.
Intézményünk honlapja: semmelweis.hu/tuzoltoklinika
Intézményünk e-mail címe: titkarsag.tuzoltoklinika@semmelweis.hu
Intézményünk telefonszámai:
- Központi telefon: +36-1-215-1380
- Igazgatói titkárság: +36-1-218-6844
Intézményünk megközelítése:
- Tömegközlekedéssel: M3-as Metro Corvin-negyed megálló, 4-6 villamos Corvin-negyed megálló
- Gépkocsival: GPS koordináta, tömb megközelíthetősége: É47.48428, K19.07038
Parkolási lehetőségek:
A Klinika épülete előtt, környező utcákban csak fizető parkoló található. A Liliom Parkoló 1094 Budapest, Liliom utca 43-45. kedvezményes áron a Klinika betegei részére nyújt lehetőséget a parkolásra
1.2. Intézményen belüli tájékozódás
Intézményünk (fő)bejáratánál megtalálja az útbaigazító feliratokat, melyek alapján megtalálja a felkeresni kívánt részleget/osztályt.
Intézményünkben portaszolgálat működik, melyet megtalál az intézmény főbejáratánál, akiktől szintén tájékoztatást kaphatnak.
A Klinika főbejárata mozgáskorlátozottak részére akadálymentesített.
A mozgáskorlátozottak részére kialakított WC az 7. épület I. em Onkológia 1/B és a II. emelet Neurológia osztályokon található.
1.3. Liftek használata
Intézményünkben több lift található. A 7. épületben két lifttel a Pulmonológiai, Neurológiai, Endokrinológiai, Onkológia 2/A, Hematológiai és Onkológia 1/B osztályok közelíthetőek meg. A 9. épületben 1 db lift található, amellyel a Sebészeti, Immunológiai-Nephrológiai, Intenzív osztály közelíthető meg.
- Az egészségügyi intézménybe való felvétellel, illetve az ott történő ellátással kapcsolatos tudnivalók
2.1. A felvétel menete
Intézményünkben történő megjelenéskor a betegfelvételi irodán/ablaknál a földszinten kell jelentkezni, ahol az okiratok ellenőrzése és a számítógépes nyilvántartásba vétele történik.
Járóbeteg-ellátás előzetes időpont egyeztetéssel vagy sürgősséggel történik. Az előjegyzés személyesen vagy telefonon történhet az adott ambulancián/szakrendelőben.
Felvételre az alábbi iratokkal kell jelentkezni:
- beutaló,
- személyazonosságot-hitelt érdemlően tanúsító igazolvány,
- társadalombiztosítási kártya (TAJ kártya) vagy azt helyettesítő okmány,
- lakcím igazoló kártya
A számítógépes rendszerben való rögzítés és személyes dokumentumok visszaadása után a felvételt intéző kolléga tájékoztatja a beteget, hogy az ambulancia, osztály hol található az épületben.
A fekvőbeteg-ellátás esetén az osztály nővérpultjánál kell jelentkezni és az osztályon szolgálatot teljesítő ápoló bekíséri Önt és gyermekét a kórterembe. A kórtermekben ápoló, osztályos orvos és osztályvezető orvos végzi az ellátást.
Kérjük a felvétel előtt gondolja át az alábbiakat:
- korábbi betegségek, műtéti beavatkozások
- fertőző betegségek
- kapott-e már valaha vérkészítményt, volt-e ezzel kapcsolatos szövődménye
- rendszeresen szedett gyógyszerek neve, adagja
- szed-e rendszeresen speciális gyógyszert, ezt elhozta-e magával (egyedi méltányosságú készítmények, inzulin)
- allergia (gyógyszer, étel, pollen)
- gyógyászati segédeszköz (szemüveg, hallókészülék, bot, mankó, saját kerekes szék, stb.)
- diéta
Tájékoztatni szeretnénk, hogy bizonyos szempontok módosíthatják a felvételi sorrendet, illetve azt, hogy bizonyos esetekben a várakozási idő hosszú lehet. Pl. sürgősségi esetek, professzori vizit stb.
A klinikán történő benntartózkodás alatt a higiénés szabályok betartása mellett, saját ruházat (pizsama, hálóing, hálókabát, papucs) használható.
Kérjük, ha Betegnek speciális problémája van, jelezze!
2.2. Behozandó személyes tárgyak, egészségügyi és személyes dokumentumok
Intézményünkbe történő felvételekor kérjük, hozza magával az alábbi
saját ruházat:
A klinikán történő benntartózkodás alatt a higiénés szabályok betartása mellett, (pizsama, hálóing, hálókabát, papucs) használható.
személyes tárgyak:,
- tisztálkodáshoz szükséges eszközök (szappan vagy tusfürdő, fogkefe, fogkrém, borotva, törölköző, mosdószivacs vagy kendő, pelenka)
- étkezéshez szükséges eszközök (kanál, villa, kés, bögre vagy pohár), speciális tápszer 1 napi adag
- ruházat (fehérnemű, pizsama vagy hálóruha, köntös, papucs vagy biztonságos lábbeli)
a gyermeke kötelező azonosításához szükséges személyes iratokat:
- személyi azonosító igazolvány, ennek hiányában jogosítvány, útlevél
- lakcímkártya
- TAJ kártya vagy Európai Egészségbiztosítási Kártya
ellátásának biztonságos megtervezéséhez szükséges egészségügyi dokumentációt:
- beutaló,
- korábbi zárójelentések, ambuláns lapok,
- leletek, vizsgálati eredmények (laboratóriumi leletek, röntgen lelet, CT, MR vizsgálat lelete és CD képanyaga)
szedett gyógyszereinek listáját, adagolását (szemcsepp, orrcsepp, tapasz stb. is).
Amennyiben releváns, az egyes betegséghez vagy gyógyszerszedéshez kapcsolódóan vezetett naplót is be kell mutatni a felvételt végző orvosnak.
Lehetőség szerint ne hozzon magával
- nagy értékű műszaki eszközöket
- nagy mennyiségű készpénzt
- értéktárgyakat
- olyan iratokat, melyre a kezelés alkalmával nincs szüksége
- nagy mennyiségű élelmiszert
Tilos behozni
- alkohol vagy alkohol tartalmú italokat
- tudatmódosító szereket (drogok)
- dohány termékeket
2.3. Gyógyszerelés
Intézményünkben a gyermeke által szedendő gyógyszereket a kezelőorvos rendeli el, a gyógyszerek osztását ápolók, beadását orvos vagy ápoló végzi és térítésmentesen a beteg számára biztosítja.
Amennyiben a beteg (hozzátartozó/szülő) ragaszkodik a kiegészítő gyógyszerekhez, erről írásban a beteget kezelő orvostól engedélyt kell, hogy kérjen, aki vagy engedélyezi vagy elutasítja.
Betegbiztonsági szempontból felhívjuk a figyelmet arra, hogy az intézmény által osztott gyógyszereken kívül egyebet (akár az otthonában addig szedett, akár olyan kiegészítőket is, mint a vitaminok, pezsgőtabletták, homeopátiás szerek) önmagától semmiképpen sem, kizárólag a kezelőorvos arról való tájékoztatását és jóváhagyását követően szedjen be.
Gyermek saját gyógyszereinek szedéséhez, kérjük, hogy külön feliratozott (név, TAJ szám, születési idő) zacskóban gyógyszereit eredeti csomagolásban helyezze el, a dobozokon is feltüntetve a szedett mennyiséget. Külön helyezze a zacskóba az Ön által elkészített listát. A felvétel során az osztályos ápoló részére adja át az összekészített csomagot, aki gondoskodik a zárható körülmények közötti tárolásról. A gyógyszer osztása a kezelőorvos jóváhagyása, és a gyógyszerek elrendelését követően az Ön által leadott csomagból kerül kiadásra, de kizárólag az osztályra beosztott szakápoló adja ki az Ön és gyermeke részére. Távozásakor a csomagot visszaadjuk.
- A Klinika eszközeinek, rendszereinek használata, behozható tárgyak és használatuk
Ágyak
A klinikán többféle ágy van jelenleg használatban. A klinika fekvőbeteg ágyainak egy része modern és távirányítóval működik, de vannak ágyaink, melyek magassága nem állítható. A fejrész és a lábrész emelhető, az ágy oldalán, és elején található karok segítségével. Kérjük, ha a beállításon szeretne változtatni az osztályos ápolótól kérjen segítséget. Csecsemők – kisdedek elhelyezése kiságyban történik, melynek használatához az ápolók segítséget nyújtanak.
Szekrények
Minden kórházi ágyhoz tartozik zárható öltöző szekrény, amelyben a személyes ruháit, behozott tárgyait, a táskáját, bőröndjét el tudja helyezni. A szekrények kulcsára kérjük, nagyon vigyázzanak. Kérjük, hogy személyes tárgyaikat, holmijukat a szekrényben vagy éjjeli szekrényben tárolják. Az ágy mellett a papucsaikon kívül semmit ne tároljanak, mert zavarja a takarítást.
Hűtőszekrény
A betegek számára minden osztályon van az élelmiszerek tárolására hűtőszekrény. Azt, hogy Ön melyik hűtőszekrényt használhatja az ápoló fogja Önnek megmutatni. Kérjük, hogy csak névvel, kórteremszámmal ellátott élelmiszereket tároljanak a hűtőszekrényben. Higiénés okok miatt a felirat nélküli élelmiszereket a napi ellenőrzések alkalmával ki kell dobnunk. Kérjük, hogy távozáskor ne felejtsék itt az élelmiszereiket.
A hűtőszekrényben tárolt ételek számára kérjük, hozzanak 1 db nagyobb műanyag dobozt, melyben csak a saját élelmiszerét tudja elkülönítve tárolni névvel ellátva.
Mikrohullámú sütő
Osztályainkon a betegek számára mikrohullámú sütő is elérhető. Használatukról kérésre a személyzet ad felvilágosítást.
Ha a beteg számára osztályon nem található mikrohullámú sütő, az élelmiszer melegítéséhez kérje az osztályon dolgozók segítségét, mert beteg vagy hozzátartozó a nővérszobában nem tartózkodhat. Megértését köszönjük.
Televízió
A kórtermek nagy részében van televízió készülék használata többségi beleegyezés alapján történik a gyerekek életkora szerint, 22:00 óra után televíziót nézni nem lehet.
Fűtési rendszer
Az Ön és gyermeke számára nem megfelelő hőmérséklet esetén, kérjük, jelezze azt a személyzet felé, aki értesíti a klinika karbantartóját. A radiátor és a termosztát állításához kérjen segítséget az ápoló személyzettől.
Légkondicionáló rendszer
A kórtermek nagy része légkondicionált. Bekapcsolása csak a kórterem betegeinek egyetértésével történhet. A légkondicionáló berendezés használatának igénye esetén kérje az ápoló segítségét.
Behozható eszközök, elektromos tárgyak
Nagyobb értékű elektromos eszközöket (laptop, tablet, okostelefon) mindenki saját felelősségére hozhat be, betegtársai zavarása nélkül. Felhívjuk a figyelmét, hogy telefonnal vagy egyéb eszközzel a klinika területén nem készíthet kép és hangfelvételt (képmással/ hangfelvétellel visszaélés tilalma miatt). Kérjük, eszközeit soha ne hagyja felügyelet nélkül! Eltulajdonítás, rongálódás esetén a klinika felelősséget nem tud vállalni.
Internet elérhetőség
Betegeink részére WIFI elérhetőség van a jelszó osztályonként különböző, kérje az ápolószemélyzet segítségét.
- A látogatás és az intézményben való bent tartózkodás rendje
Intézményünkben látogatásra az alábbi rend szerint nyílik lehetőség.
Látogatási idő:
a hét minden napján 15:00-19:00 óráig
Látogatás helye:
A betegek látogatóikat a folyosón, vagy az aulában fogadhatják.
Látogatók száma:
Látogatási időben egy betegnél a kórteremben csak 1 látogató tartózkodhat. A folyosón/aulában több látogató is fogadható maximum 3 fő.
Látogatók életkora, állapota:
14 év alatti gyermek csak felügyelettel látogathatja a Klinikánkat. Kérjük, hogy pácienseinket hozzátartozók betegen (pl: influenza) ne látogassák.
Intézményben való bent tartózkodás:
A gyermekek mellett 1 hozzátartozó 24 órán keresztül tartózkodhat. A hozzátartozó részére lehetőség szerint pótágyat biztosítunk, élelem biztosítására nincs lehetőségünk, illetve tudomásul kell vennie, hogy a vizitek, és a többi beteg ellátása közben a hozzátartozó nem tartózkodhat a kórteremben.
Viselendő védőfelszerelések:
Abban az esetben, ha a betegek látogatásához a látogatóknak védőfelszerelést kell viselniük a kórterem ajtaján, kihelyezünk figyelmeztető feliratot a betartandó szabályokról. Ebben az esetben a kórterembe lépés előtt a beteg és az Ön és gyermeke érdekében feltétlen tartsa be az utasításokat, köpeny, lábzsák, sapka, szájmaszk, stb.
Látogatók teendői:
Kérjük, hogy a látogatás megkezdésekor és távozáskor a beteg és saját érdekében minden esetben a kórteremben található csapnál kezüket mossák meg, a kihelyezett adagolóban található fertőtlenítőszerrel kezüket a kézmosást követően fertőtlenítsék. A kihelyezett fertőtlenítőszer alkoholos tartalmú ezért letörölni nem kell, meg kell várni, hogy megszáradjon. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kézmosásra, fertőtlenítésre.
Látogató által végezhető ápolási tevékenységek:
Fekvőbetegeink ilyen jellegű igénye és korlátozása minden esetben személyre szabott. Erről az ápoló- személyzet ad felvilágosítást.
A fertőzések megelőzése, valamint a betegek és a dolgozók biztonsága érdekében kérjük, hogy látogatás alkalmával ne hozzon be:
- semmilyen a beteg által otthon szedett gyógyszert, nem gyógyszertári forgalomban levő gyógyhatású készítményt
- cserepes vagy vágott virágot
- tudatmódosító szereket
- dohány termékeket
- nagy értékű műszaki eszközöket
- ékszereket, értéktárgyakat
- nagy mennyiségű készpénzt
- amennyiben élelmiszert hoznak, kérjük, minden esetben egyeztessék az osztályos ápolóval, hogy a beteg fogyaszthatja-e a behozott élelmiszert
Látogató viselkedése:
Kerülni kell a látogatást fertőző betegség gyanúja, alkohol vagy egyéb tudatmódosító szer befolyásolása esetében.
Kép és hangfelvétel készítése:
Gyógykezelt gyermekek és az itt dolgozó személyzet személyiségi jogainak tiszteletben tartása érdekében a látogatás során mindenféle állókép, mozgókép vagy hangfelvétel készítése szigorúan tilos.
- Intézményünk munkarendje
06:00 – 07:00 óra között a nappali beosztásban szolgálatot teljesítő ápolók megkezdik a reggeli munkát, az osztály átadása/átvétele szóban, írásban (betegágy mellett is).
07:00 – 08:00 óra kórterem rendbetétele, szellőztetés, ágyazás, fürdetés, hőmérőzés. Ápolási vizit osztályos főnővérrel.
08:00 – 08:30 Reggeli kiosztása, reggeliztetés
08:30 – 09:00 Kórtermi vizit az orvossal
09:30 – 10:30 Orvosi vizit
10:30- 11:45 Betegfelvétel, elrendelt vizsgálatok, tevékenységek előkészítése, elvégzése, gyógyszerelés
Professzori vizit időpontja osztályonként változó.
A vizitek ideje alatta betegek szíveskedjenek a kórteremben tartózkodni.
Napközben történnek a vizsgálatok, műtétek.
11.45 – 12.30 Az ebéd kiosztása, ebédeltetés
13:00 – 14.00 Csendes pihenő, aktuális gyógyszeres kezelések indítása, dokumentációvezetés
15:00 – 15:30 Délutáni orvosi vizit
17.30 -18.00 Vacsoraosztás. Ápolási átadás elkészítése írásban, ápolási lapok bejegyzéseinek komplettálása, lázlapok bejegyzéseinek elkészítése, előkészület a betegátadáshoz.
18.00 – 18.30 Az osztály átadás/átvétele szóban, írásban az éjszakás ápolók számára (betegágy mellett is)
19.30 – 20.00 Orvosi vizit
22:00 órakor villanyoltás.
Felhívjuk kedves betegeink figyelmét, hogy klinikánk oktató intézmény, ezért az orvostanhallgatók, illetve ápoló hallgatók oktatása történik a fekvőbeteg osztályainkon. Az oktatások időpontja változó, 8.00-16.00 óráig tart. Kérjük kedves betegeinket, hogy segítség az oktatást.
Az étkezések ideje: reggeli 8.00-8:30, ebéd 12.00-12:30, vacsora 17.00-17:30 között. Azon betegek esetében, akiknek a speciális diéta miatt az időpontok meghatározottak, természetesen a saját időpontjaihoz alkalmazkodunk. Amennyiben a beteg tárgynapon 10 óra után érkezik klinikánkra csak pót-vacsorára és a beérkezést követő nap pót -reggeli, pót-ebéd és pót-vacsora szolgáltatást vehet igénybe.
Ápolóink/szakdolgozóink munkarendje az alábbiak szerint alakul: ápolók munkarendje 6.00-18.00 óráig, illetve 18.00-6.00 óráig tart. Az osztály átadás 5:45-6:15 és 17:45- 18:15 között zajlik. Ebben az időszakban csak fontos esetben zavarják meg az osztály és a betegek átadását.
A gyógyszerosztás rendje: a gyógyszereket az osztályos gyógyszerelési rend szerint kapják a betegek. Azokat a gyógyszereket, amelyeket előírás szerinti időpontban kell bevenni, a betegek az időponthoz igazodva kapják meg. A betegeknek az esti vizit alkalmával van lehetőségük az orvostól az éjszakára esetlegesen szükséges altató kérésére.
- Betegek átadása, szállítása más osztályra, illetve más intézménybe
Intézményünkben történő ellátása során előfordulhat, hogy olyan változás következik be állapotában ami szükségessé teszi más osztályra vagy más intézménybe történő áthelyezését.
Az áthelyezés szükségességéről az osztályvezető orvos dönt. A beteget/hozzátartozót szóban tájékoztatjuk az áthelyezés tényéről, időpontjáról, az intenzív osztályon lévő beteg állapotváltozásáról.
Akut, életveszélyes állapot hirtelen kialakulása miatt áthelyezett beteg esetén a hozzátartozót telefonon, vagy személyesen értesítjük.
Munkatársaink elkészítik a zárójelentést, a bennfekvésről készült igazolást, és az ápolási zárójelentést, vagy ápolási áthelyezési lapot, amely a másik intézménybe történő áthelyezéshez szükséges.
A kezelőorvos dönt a szállítás módjáról. Ennek megfelelően megrendelésre kerül a mentő vagy a betegszállító.
Klinikák közötti áthelyezés esetén a klinika betegszállítója, ‒ ha szükséges orvosi és ápolói felügyelettel ‒ kíséri át a beteget a fogadó klinikára.
Áthelyezése esetén személyes tárgyai, ruházata az alábbi úton jutnak el Önhöz:
- áthelyezés esetén más osztályra, az osztályra (ahol a beteg eredetileg feküdt) beosztott ápoló leltárt készít a klinikán maradt holmikról, amelyet a leltári jegyzékkel együtt az osztályon tud átvenni.
- A beteg elbocsátása
Amennyiben a gyerek állapota már nem indokolja a további ellátást, elbocsátásra kerül intézményünkből. Az elbocsátás lehetőségéről, annak tervezett időpontjáról és módjáról kezelőorvosa tájékoztatja a szülőt. Ennek során mindenképp jelezze, ha hazabocsátásához segítségre van szüksége. Ilyen esetekben a Központi Ágynyilvántartó szerint megadott területileg illetékes osztállyal vesszük fel a kapcsolatot, a beteg további kezelésével kapcsolatban.
Az elbocsátásra a nap folyamán a délutáni órákban szokott sor kerülni. Az elbocsátás napján még reggelit/ebédet fog kapni.
Amennyiben betegszállító autóval vagy mentővel távozik, az autó érkezéséig az intézményben, a kórteremben tartózkodhat, az ágyat a betegszállító autó megérkezését követően kell elhagyni.
Elbocsátása előtt az alábbi dokumentumokat kapja kézhez:
- korábbi zárójelentések, egészségügyi dokumentumok
- CT, MR CD dokumentációja
- jelenlegi bennfekvéséről készült zárójelentés
- igazolás a bennfekvés időtartamáról
- ha szükséges szakorvosi javaslat (gyógyszer, tápszer, gyógyászati segédeszköz)
- receptek az újonnan beállított gyógyszerekről
Elbocsátásakor mindenképp érdemes tudakozódni, ha nem kapott kielégítő válasz az alábbi kérdéseire:
- további gyógyszerszedés rendje,
- lehetséges mellékhatások
- azok az esetek, tünetek, panaszok, amikor azonnal orvoshoz szükséges fordulni,
- következő kontroll időpontja, helye
- követendő életmód,
Egészségügyi dokumentációját a későbbiekben az alábbiak szerint kérheti meg intézményünktől:
Jogos kérelem esetén tájékoztatjuk a kérelmezőt a másolat kiadásának módjáról, költségéről és a másolatok kiadásának vagy megküldésének várható idejéről. Az írásban átvett kérelmet az intézmény vezetősége illetve a kezelő szakorvos megvizsgálja/engedélyezi, és ha nem arra jogosult terjesztette elő, vagy jogosultságát nem igazolta, vagy olyan adatok megismerését kívánja, melyekhez joga nincs, úgy a kérelmet el kell utasítani.
Amennyiben úgy dönt, hogy intézményünket a gyermeke az Ön saját döntése alapján, a kezelőorvos javaslata ellenére vagy értesítése nélkül hagyja el, ezt az alábbi módon teheti meg:
A kezelőorvos, ügyeleti időben az ügyeletes szakorvos pontosan tájékoztatja Önt gyermeke betegségéről, a várható szövődményekről, a kezelés elutasításának következményeiről. Arról, hogy a javaslat ellenére, el kívánja utasítani a kórházi ellátást, írásban, aláírásával kell nyilatkoznia. Ezt követően elkészítésre kerül a zárójelentése, melybe szintén beírásra kerül. A zárójelentés átadását az orvos, az átvételt Ön írja alá.
Intézményünk nem javasolja, hogy kórházunkat a kezelőorvos értesítése nélkül hagyja el, az alábbi okok miatt:
Ön és gyereke bejelentés nélkül csak akkor távozhat, ha nem jár azonnali egészség romlással. Onkológiai kezelést a jelenleg hatályba lévő jogszabály értelmében szülő nem utasíthat vissza.
- Biztonság
Vagyonvédelem, értéktárgyak megőrzése
A Klinika csak a gazdasági iroda páncélszekrényében elhelyezett készpénzért/értéktárgyakért vállal felelősséget. Egyéb helyen tárolt értékekért a Klinika felelősséget nem vállal.
Amennyiben értékmegőrzést kíván igénybe venni, jelezze az osztályvezető főnővérnél, aki leltár készítése után az Ön és gyermeke értékeinek elhelyezéséről gondoskodik a klinika széfjében. A széfbe csak pénz, ékszer, értékpapír elhelyezésére van lehetőség. Nagyméretű eszközök pl. laptop elhelyezése nem lehetséges. Felhívjuk figyelmüket, hogy a széfből csak hétköznapokon 08:00-15:00 óra között lehet az ott elhelyezett tárgyakat kivenni, illetve oda elhelyezni.
A felvételre került fekvőbetegek felsőruházatának, cipőjének megőrzéséről kérésre, illetve eszméletlen betegek értéktárgyainak megőrzéséről a szülő gondoskodik. A ruházat elhelyezhető az osztályon található zárható szekrényben, a beteg saját felelőssége mellett.
A kísérő nélkül érkező eszméletlen, tudatzavar jeleit mutató betegnél, illetve kiskorú, korlátozottan cselekvőképes, cselekvőképtelen beteg esetében az ápoló értékleltárt készít, és a beteg pénzét és értékét továbbítja a Klinika Gazdasági Hivatalába; s mivel az eszméletlen beteg aláírni nem tud, két tanúval köteles az értékleltárt aláíratni.
A mentővel szállított betegek esetében a Mentőszolgálat tételes leltárral adja át a beteg értékeit és ruházatát, és csak a szabályszerű átadás után lehet a mentő menetlevelét leigazolni.
Amennyiben a kórtermet elhagyja, úgy kérjük, személyes értéktárgyai őrzéséről gondoskodni szíveskedjen (zárja el, bízza hozzátartozójára, vigye magával), semmiképpen se hagyja jól látható, mások által könnyen hozzáférhető helyen!
A Klinika területére tilos kést, fegyvert, vagy – a jogszabályban meghatározott – közbiztonságra különösen veszélyes eszközt behozni.
Tűzvédelem
A Klinika területén a dohányzás és nyílt láng használata tilos! Dohányzásra kizárólag a bejárattól számított 5 méteres körzeten kívül, illetve a klinika udvarán kijelölt helyen van lehetősége.
Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a Klinika területét – pl.: közterületen történő dohányzás érdekében – elhagyja, úgy abban az időszakban nem áll gyógykezelés, így a Klinika felügyelete alatt. Kérjük távozása célját és várható idejét, illetve visszaérkezését minden esetben közölje az osztályos nővérrel/orvossal!
Tűz esetén kérjük, kövesse a klinika munkatársai, portaszolgálat vagy a hatóság utasításait! A menekülési útvonalakat a folyosón elhelyezett alaprajzokon tekintheti meg.
A Klinika kiürítése esetén, kérjük, az épület elhagyását azonnal kezdje meg (ne kezdje el személyes tárgyainak összepakolását) és kövesse a menekülési útvonalat jelző zöld nyilakat (mennyezeten, oldalfalon elhelyezve a folyosókon)!
Környezetvédelem
Klinikánkon a hulladékok gyűjtése jelenleg nem szelektív módon történik.
Az egészségügyi ellátás során veszélyes hulladékok is keletkezhetnek, melyeket a többi hulladéktól külön, erre rendszeresített hulladékgyűjtő edényben gyűjtünk. Bár a veszélyes hulladékot legtöbbször az egészségügyi személyzet helyezi el, előfordulhat, hogy ellátása során a gyermeknél is keletkeznek ilyen jellegű hulladékok, leginkább pl. vérvétel után, vérrel szennyezett gézlap. Kérjük, ha a gyermeknél ilyen veszélyes hulladék keletkezik, azt minden esetben a személyzetnek adja oda, majd ők gondoskodnak a kidobásáról.
Rendkívüli események, segítségkérés
Amennyiben rendkívüli – a házirendbe, jogszabályba ütköző vagy egyéb a normálistól eltérő – eseményt észlel (pl.: látogatási időn kívül ismeretlen személyek a kórteremben, lopás, egyéb rendbontás, tűz stb.), kérjük haladéktalanul jelezze a Klinika munkatársainak, a portaszolgálatnak, vagy hívja a nap 24 órájában az
Egyetem Központi Diszpécser- és Járőrszolgálatát a 06 20 663 2000-es telefonszámon
(belső telefonról 0*2000, vagy központon keresztül a 2000-es mellék)!
- Betegazonosítás
Intézményünkben a betegellátás biztonságának fokozása és az esetleges tévesztések elkerülése (pl.: betegcsere, leletcsere, oldaltévesztés, gyógyszercsere, stb.) érdekében betegazonosító rendszert működtetünk. Ennek keretében a gyermek felvétele folyamán, ha Ön ez ellen nem tiltakozik, a gyermeket betegazonosító karszalaggal látjuk el, melynek kérjük folyamatos viselését és olvashatóságának megőrzését.
Ezen túl, a gyermek biztonsága érdekében, ellátása során egyes tevékenységek megkezdése előtt (pl. gyógyszer beadása, vizsgálat elvégzése, átadási folyamatok) munkatársaink megkérdezhetik a gyermektől, Öntől a gyermeke nevét, és más adatát is annak érdekében, hogy személyazonosságáról megbizonyosodjanak. Kérjük, válaszaival ekkor is segítse munkánkat!
- Térítés ellenében nyújtott szolgáltatások
Intézményünkben – térítés ellenében – további szolgáltatások igénybevételére nyílik lehetőség. Ezeket a szolgáltatásokat az Egyetem Térítési Díj Szabályzata (https://semmelweis.hu/betegellatas/teritesi-dijak/) tartalmazza, mely az egyetem honlapján érhető el, illetve a Betegfelvételi Irodában kérhet tájékoztatást.
A Semmelweis Egészségügyi KFT-n keresztül is igénybe veheti szolgáltatásainkat. Erről részletesen tájékozódhat a https://semmelweiskft.hu oldalon.
Hotelszolgáltatás igénybevétele-magasabb komfortfokozatú elhelyezés
A Klinikán a Pulmonológiai osztályon térítés ellenében van lehetőség.
- Egyéb szolgáltatások
Ezen túl, intézményünk területén az alábbi szolgáltatások kereshetők fel:
Büfé a klinikán nem működik, a szolgáltatás pótlására a klinikával szemben lévő Reggeliző-Kávézóban van lehetőség. A klinika területén 3 db ital-étel automata található.
- Vallásgyakorlás
A klinikánkon erre nincs mód.
- Betegjogok és betegkötelezettségek
(lásd Jelen dokumentum végén BETEGJOGOK GYAKORLÁSA c.)
Pácienseinket megilletik az egészségügyről szóló 1997.évi CLIV. törvényben meghatározott betegjogok. Ezek az egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltósághoz való jog, a kapcsolattartás joga, a gyógyintézet elhagyásának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, az orvosi titoktartáshoz való jog.
Ugyanakkor a betegjogok mellett, a betegnek a kórházi tartózkodás, a gyógyítási folyamat során kötelezettségei is vannak.
- A betegjogi jogvédelem lehetősége
14.1. Panaszkezelés
Ha a beteg vagy hozzátartozója az egészségügyi ellátás igénybevétele során az ellátással összefüggésben panaszt kíván tenni, és az őt kezelő osztályon nem nyer orvoslást, a klinikaigazgatónál jegyzőkönyvbe diktálhatja. 10 munkanapon belül a panaszbejelentés kivizsgálásáról írásbeli tájékoztatást kap az egészségügyi intézménytől.
A kórházi panaszkivizsgálás rendje nem érinti a beteg azon jogát, hogy a panasz kivizsgálásával összefüggésben más szervhez is fordulhat (Betegjogi képviselő).
14.2. Betegjogi képviselő
Panaszával fordulhat a területileg illetékes betegjogi képviselőhöz is az alábbi elérhetőségeken:
Betegjogi képviselő
Erhardtné Dr. Gachályi Anikó
06-20-4899-525
fogadó órája, helye: minden hónap 1. és 3. hetében csütörtökön 14:30-16:30 óra között
SE Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részleg, Könyvtár (csak előzetes egyeztetés után)
aniko.erhardtne@ijb.emmi.gov.hu
BETEGJOGOK GYAKORLÁSA
Betegjog mindazon jogosultságok összessége, melyek az egészségügyi ellátás során az azt igénybevevő személyt megilletik. A betegjogoktól nem választhatók el a beteg kötelezettségei sem, melyeket a betegjogok mellett ebben a kiadványban ismertetünk.
- BETEGJOGOK AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNYBEN (1997.évi CLIV. törvény)
- AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSHOZ VALÓ JOG
Az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátást, a fájdalom csillapítását, illetve a szenvedés csökkentését is jelenti. Az egészségügyi ellátáshoz való jog akkor megfelelő, ha a vonatkozó szakmai, etikai szabályok, irányelvek betartása megtörténik. Folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie az ellátásnak, ami azt jelenti, hogy a beteg egészségügyi állapotának megfelelő ellátási szinten, például alapellátásban, járó,- vagy fekvőbeteg-ellátásban kell az adott ellátást biztosítani.
- AZ EMBERI MÉLTÓSÁGHOZ VALÓ JOG
azt jelenti, hogy a betegen kizárólag az ellátáshoz szükséges beavatkozások végezhetők el, továbbá, hogy a beteg ellátása során szeméremérzetére tekintettel ruházata csak a szükséges időre és szakmailag indokolt mértékben távolítható el. A beteget csak méltányolható okból és indokkal lehet várakoztatni.
A beteg az ellátás során korlátozható jogainak gyakorlásában, de csak indokoltan a törvény szerinti feltételek fennállása esetén. A beteg személyes szabadsága is korlátozható ugyan, de csak sürgős esetben, illetve mások és saját testi épsége, egészsége, élete megóvása érdekében.
A korlátozó intézkedéseket főszabály szerint a kezelőorvos rendelheti el. (Kivételt képeznek ez alól azok az intézmények, ahol nincs állandó orvosi felügyelet: akkor a korlátozó intézkedést a szakápoló is elrendelheti, úgy hogy arról a kezelőorvost jóváhagyás céljából értesíti.) A korlátozó intézkedésről a területileg illetékes szakterületnek megfelelő jogvédelmi képviselőt (betegjogi, ellátottjogi vagy gyermekjogi képviselőt) is értesíteni kell. Az intézkedés jóváhagyása esetén az orvosnak jogszabályban meghatározott időközönként felül kell vizsgálnia a korlátozó intézkedés elrendelésének jogszerűségét. A korlátozás addig tarthat, amíg az elrendelés oka fennáll.
- A KAPCSOLATTARTÁS JOGÁNAK GYAKORLÁSA
Mindig a gyógyintézetben meglevő feltételektől függ, ezt a Betegtájékoztató-Házirend tartalmazza. Természetesen a joggyakorlás feltétele a betegtársak jogainak tiszteletben tartása és a betegellátás zavartalanságának biztosítása is. Ez a jog magában foglalja, hogy a betegnek joga van a gyógykezelés ideje alatt szeretteivel, hozzátartozóival, és egyéb személyekkel kapcsolatot tartani, látogatókat fogadni, vagy egyes személyeket a látogatásból kizárni.
Súlyos állapotú betegnek joga van ahhoz, hogy az általa, vagy cselekvőképtelensége esetén törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon. A kiskorú beteg mellett tartózkodhat szülője, vagy törvényes képviselője, illetve az általuk megjelölt személy. A szülő nőnek joga van ahhoz, hogy az általa megjelölt személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig ahhoz, hogy gyermeke vele lehessen, ha ennek orvos-szakmai akadálya nincs.
A betegeket megilleti a vallási meggyőződésüknek megfelelő egyházi személlyel való kapcsolattartás és a szabad vallásgyakorlás joga is.
- A GYÓGYINTÉZET ELHAGYÁSÁNAK JOGA
alapján a beteg a gyógyintézetet elhagyhatja, ha azzal mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti. Amennyiben a beteg bejelenti a távozási szándékát, avagy bejelentés nélkül távozik, akkor ezt a kezelőorvosnak rögzíteni kell a beteg egészségügyi dokumentációjában. Cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes, illetve az egészségügyi jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott személy esetén a törvényes képviselőt/helyettes joggyakorlót/támogatott döntéshozót a gyógyintézet értesíti. A beteg gyógyintézetből való elbocsátása esetén őt, illetve hozzátartozóját erről ‒ lehetőség szerint ‒ 24 órával korábban tájékoztatni kell.
- A TÁJÉKOZTATÁSHOZ VALÓ JOG
kétfajta lehet, az önrendelkezési és a terápiás célú. Az önrendelkezési tájékoztatás célja, hogy a beteg megalapozottan dönthessen a kezelésbe történő beleegyezésről vagy elutasításról. A terápiás tájékoztatás célja a terápiához kapcsolódó tudnivalók a beleegyezés után, például életvezetési tanácsok, vagy a kontroll szükségessége.
A betegnek joga van számára egyéni formában, érthető módon történő, teljes körű tájékoztatásra:
- egészségi állapotáról, annak orvosi megítéléséről,
- javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, azok elvégzésének előnyeiről, kockázatairól, tervezett időpontjaikról, a vizsgálatokkal kapcsolatos döntési jogáról,
- az ellátás folyamatáról, várható kimeneteléről,
- a további ellátásokról, lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
- a javasolt életmódról,
- a vizsgálatok eredményéről.
A betegnek joga van:
- megismerni az ellátásában közreműködő személyek nevét, szakképesítését, beosztását
- a tájékoztatás során és azt követően kérdezni
- megjelölni azt a személyt, akit az orvos tájékoztathat, illetve kizárni személyeket a tájékoztatásból.
A tájékoztatásról a cselekvőképes beteg lemondhat, azonban, ha a beavatkozásra a betegkezdeményezésére kerül sor, lemondása csak írásban érvényes.
- AZ ÖNRENDELKEZÉSHEZ VALÓ JOG
alapján a betegnek joga van szabadon dönteni az egészségügyi ellátás igénybevételéről, a beavatkozásokba történő beleegyezésről, illetve azok visszautasításáról. Cselekvőképes beteg megnevezheti azt a személyt, aki jogosult helyette a beleegyezés és visszautasítás jogát gyakorolni, illetve hozzátartozói közül bárkit kizárhat ezen jog gyakorlásából. Amennyiben a beteg cselekvőképtelen és nincs helyettes nyilatkozattételre jogosult személy, akkor az egészségügyi törvény által meghatározott sorrend érvényesül a beleegyezés és visszautasítás jogának a gyakorlására: törvényes képviselő, házastárs/élettárs, gyermek, szülő, testvér, nagyszülő, unoka.
A beteg beleegyezése nem szükséges, ha:
- a beteg közvetlen életveszélyben van,
- a beavatkozás elmaradása mások testi épségét, egészségét veszélyezteti,
- a helyettes joggyakorló beleegyezése késedelemmel jár, a beavatkozás késedelme pedig a beteg egészségének súlyos vagy maradandó károsodásához vezet,
- invazív (testen belüli) beavatkozás közben szükségessé válik a műtét kiterjesztése, és a kialakult állapot sürgős szükségnek minősíthető.
A beteg beleegyezése történhet szóban, írásban, ráutaló magatartással, melyet bármikor visszavonhat.
Írásbeli nyilatkozat kell:
- minden műtéti, illetve az emberi testbe hatoló komolyabb beavatkozás előtt,
- bármely, életében eltávolított sejtjének, szövetének, szervének, testrészének – egészségügyi ellátással össze nem függő – bármilyen célú felhasználásához.
- AZ ELLÁTÁS VISSZAUTASÍTÁSÁNAK JOGA
szerint minden cselekvőképes beteget megillet az ellátás visszautasításának joga kivéve, ha ezzel mások életét, vagy testi épségét veszélyezteti. Lehetőség szerint fel kell tárni, hogy mi vezette a beteget arra, hogy a kezelést visszautasítsa, és tájékoztatni kell a kezelés elmaradásának következményeiről. Meg kell kísérelni, hogy a döntését megváltoztassa, de nem szabad a döntés megváltoztatására kényszeríteni.
A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez a jog nem illeti meg a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes beteget.
Életmentő vagy életfenntartó ellátás visszautasítására egy 3 tagú orvosi bizottság (pszichiáter, szakorvos, kezelőorvos) vizsgálatát követően van mód. A bizottságnak egybehangzóan és írásban kell nyilatkoznia arról, hogy a beteg döntését a következmények tudatában hozta meg, a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül–megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. A beteget a vizsgálatot követő 3. napon ismételten nyilatkoztatni kell két tanú előtt. A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására.
A cselekvőképességében bármely módon korlátozott beteg esetében – életmentő vagy életfenntartó ellátás visszautasításakor – az egészségügyi szolgáltató indít keresetet a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A bíróság nem peres eljárásban, soron kívül jár el.
A visszautasításra vonatkozó jognyilatkozat bármikor, alaki kötöttség nélkül visszavonható. Cselekvőképes személy – későbbi esetleges cselekvő képtelensége esetére – közokiratban előre rendelkezhet a visszautasításról, illetve a helyettes joggyakorlóról. (un. „Élő végrendelet”)
- AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOKUMENTÁCIÓ MEGISMERÉSÉNEK JOGA
alapján az egészségügyi dokumentációval az egészségügyi szolgáltató, az abban szereplő adattal a beteg rendelkezik.
A beteg jogosult
- a gyógykezeléssel összefüggő adatainak kezeléséről tájékoztatást kapni,
- a rá vonatkozó egészségügyi adatokat megismerni,
- az egészségügyi dokumentációba betekinteni, azokról kivonatot vagy másolatot készíteni, valamint saját költségére másolatot kapni,
- több résztevékenységből álló, összefüggő ellátási folyamat végén vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátást követően írásbeli összefoglaló jelentést (zárójelentést) kapni,
- az általa pontatlannak vagy hiányosnak vélt, rá vonatkozó egészségügyi dokumentáció kiegészítését, kijavítását kezdeményezni.
A beteg halála után törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, valamint örököse – írásos kérelme alapján – jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az egészségügyi dokumentációba betekinteni, valamint azokról kivonatot, másolatot készíteni vagy saját költségére másolatot kapni.
Az egészségügyről szóló törvény kivételesen lehetőséget ad a pszichiátriai betegek esetén a dokumentáció megismeréséhez való jog orvos általi korlátozására, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a dokumentáció megismerése a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személyszemélyiségi jogait sértené. A korlátozásról a betegjogi képviselőt és a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul értesíteni kell.
- AZ ORVOSI TITOKTARTÁSHOZ VALÓ JOG
alapján a beteg jogosult arra, hogy az ellátásában részt vevő személyek a rá vonatkozó adatokat bizalmasan kezeljék.
A betegnek joga van:
- eldönteni, hogy állapotáról kinek adható felvilágosítás, illetve joga van ki is zárni személyeket a tájékoztatásból.
- olyan körülmények biztosításához, amikor gyógykezelése során csak az ellátásában résztvevő személyek vannak jelen.
A BETEG KÖTELEZETTSÉGEI
A beteg – amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:
- tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
- tájékoztatni őket – saját betegségével összefüggésben – mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
- tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
- a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
- a gyógyintézet házirendjét betartani,
- a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni
- jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.
A betegek és hozzátartozóik jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait, az intézmény jelen tájékoztatóban előírt működési rendjét, továbbá nem sérthetik az egészségügyi dolgozók törvényben foglalt jogait.
A BETEGJOGI KÉPVISELŐ
Fő tevékenysége:
- segít a betegnek panasza megfogalmazásában,
- kezdeményezheti a panasz kivizsgálását,
- a beteg – illetve egészségügyi okból történő akadályoztatása esetén a hozzátartozó – írásbeli meghatalmazása alapján panaszt tehet az egészségügyi szolgáltató vezetőjénél, fenntartójánál, továbbá a beteg gyógykezelésével összefüggő ügyekben eljár az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál, és ennek során képviseli a beteget,
- segíti a beteget az egészségügyi dokumentációhoz való hozzájutásban, azzal kapcsolatos megjegyzések, kérdések feltételében.
A betegjogi képviselő panaszkezelése:
- A betegjogi képviselő tájékoztatja a beteget a megtett panasz és arra kapott válasz tartalmáról, az eljárási cselekmények helyzetéről, az esetleges további jogorvoslatok, eljárások kezdeményezésének lehetőségeiről.
- A betegjogi képviselőtől a panasz kivizsgálására irányuló megkeresésre az egészségügyi szolgáltató vezetője 30 napon belül érdemben válaszol.
- A betegjogi képviselő a panasz megalapozottsága esetén az érintett és a szolgáltató közötti megegyezés létrehozására törekszik.
A betegjogi képviselő jogai, kötelezettségei:
A betegjogi képviselő – az ellátás zavartalanságát nem veszélyeztetve – illetékességi körében jogosult:
- az egészségügyi szolgáltató működési területére belépni,
- az ügyre vonatkozó iratokba betekinteni,
- az egészségügyben dolgozókhoz kérdést intézni.
A betegjogi képviselő köteles:
- a betegre vonatkozó orvosi titkot megtartani,
- a beteg személyes adatait a vonatkozó jogszabályok szerint kezelni,
- az egészségügyi szolgáltató működésével kapcsolatban észlelt jogsértő gyakorlatra és egyéb hiányosságokra a szolgáltató vezetőjének, illetve fenntartójának a figyelmét felhívni, és azok megszüntetésére javaslatot tenni,
- különös figyelmet fordítani az életkoruk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk, egészségi állapotuk, illetve társadalmi-szociális helyzetük miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek jogi védelmére,
- rendszeresen tájékoztatni az egészségügyi dolgozókat a betegjogokra vonatkozó jogszabályokról, és azok változásairól.
Mellékletek:
- Mátrix osztály házirend
- Onkológiai osztályok házirend
- Hematológiai osztály házirend
- Intenzív osztály házirend