A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikája szeretettel vár mindenkit a Rosszcsont jótékonysági futásra és családi napra, ahol kis pácienseink, családtagjaik, barátaink és támogatóink együtt mozoghatnak egy jó ügyért. Az esemény kapcsolódik a március 18-i gyermekreumatológiai világnaphoz, és célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára, valamint a gyermekreumatológiai betegségekkel élő gyermekek támogatására.
Futás vagy séta – mindenki a saját tempójában
A Rosszcsont futás egy jelképes, családbarát program, amelyen bárki részt vehet kortól és edzettségi szinttől függetlenül: lehet szó könnyed sétáról, kocogásról vagy akár igazi futásról is. A kijelölt távot mindenki annyiszor teljesítheti, ahányszor szeretné. Aki csak egy kört sétálna, annak is örülünk, aki pedig vállalkozó kedvű, akár háromszor is lefuthatja az útvonalat. A lényeg: együtt mozdulunk meg, közösen, jó hangulatban.
A futás az Angyal utca 39. szám alól, vagyis a főbejárattól indul, majd a Tompa utcán, a Telepy utcán és a Tűzoltó utcán keresztül tér vissza a kiinduló pontra – vagyis a Tűzoltó utcai részleg körül teszünk egy kb. 2,5 km-es kört. A résztvevők biztonságáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság gondoskodik, akik az esemény idejére lezárják az útvonalat.
A közös mozgás várhatóan egy-másfél órás időtartamú lesz, ezt követően pedig a program a Klinika parkolójában folytatódik.
Családi programok a futás után
A Rosszcsont jótékonysági futás nemcsak a mozgásról szól – egész délelőtt családi programok várják az érkezőket.
A parkolóban „járműsimogatóval” készülünk: a gyerekek közelről is megnézhetik a tűzoltó- és mentőautót, sportautókat, motorokat. Emellett kézműves foglalkozások is színesítik a programot.
A hasznos tudás sem marad el:
- Barátom, a gyermekorvos – játékos, edukációs program gyerekeknek
- Mit tegyek, ha beteg a gyermekem? – tanácsadás szülőknek
- Okostányér – dietetikai tanácsadás a tudatos táplálkozásról
- Gyermek-újraélesztés oktatás – életmentő ismeretek gyakorlati bemutatóval
A szervezők célja, hogy a Rosszcsont jótékonysági futás egyszerre legyen örömteli közösségi esemény, értékes ismereteket adó program és valódi támogatási lehetőség – ahol a közös élmény, a tudás és az összefogás egyaránt fontos.
Hogyan jótékonykodunk?
A részvétel egyben támogatás is: a Rosszcsont futás célja, hogy felhívja a figyelmet a Klinikán kezelt gyermekekre, és lehetőséget adjon arra, hogy a résztvevők adományukkal hozzájáruljanak a gyermekreumatológiai ellátás és a kis páciensek mindennapjainak támogatásához.
A rendezvényen lehetőség lesz jelképes nevezési adomány felajánlására, amelyet a Klinika a gyermekek gyógyulását segítő programokra fordít.
Nagy szeretettel várunk mindenkit!
