A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati, és Szemészeti Klinikái által tavasszal elindított Nemzetközi Retinoblastoma Hét folytatásaként, tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt a 2024. május 10-én megrendezésre kerülő  „Gyermekszemészeti onkológia: Retinoblastoma és orbita-daganatok” című akkreditált szakmai konferenciára, melyet a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részleg Tantermében rendezünk.
 
A retinolastoma a szem ideghártyájából kiinduló, gyorsan terjedő rosszindulatú daganat, mely a gyermekkori szemészeti daganatok között,  az egyik leggyakoribb, ám talán a legjobban kezelhető betegség. Mint minden betegségnél, itt is fontos szerepe van a korai felismerésnek, így a szülők és a gyermek körül élők felelőssége kiemelt jelentőséggel bír! 
A több szakmai csoport összefogásával létrejött Semmelweis Egyetem Retinoblastoma Munkacsoport az elmúlt hónapokban jelentős munkát fektetett abba, hogy létrejöhetett az egyetemen az a Központ, mely hazánkban egyedülálló módon, a retinoblastomas betegek nemzetközi színvonalú ellátását teszi lehetővé! Az életet és látást veszélyeztető betegség ellátásának központosítása lehetővé tette olyan új kezelési módszerek bevezetését egyetemünkön, melyek korábban csak külföldön voltak elérhetőek a retinoblastomas betegségben szenvedők számára.
 
Jövő májusi szakmai konferenciánk legfőbb célja, hogy újra összehozza a betegséggel foglalkozó szakembereket, akik ezen a fórumon megoszthatják egymással tapasztalataikat, kutatási eredményeiket a retinoblastomával és a retinális rendellenességekkel kapcsolatban. Rendezvényünk kiemelkedő platformot biztosít résztvevőinknek arra, hogy bemutassák és megvitassák a retinoblastoma betegségek területén tapasztalt leggyakoribb kihívásokat és alkalmazott megoldásokat.
 
Orvos kollégák részvételi szándékukat az OFTEX portálon jelezhetik. 
 
Legyen részese Ön is szakmai rendezvényünknek, örömmel várjuk!