„A gyógyulás nem rövidtávfutás, hanem maraton; sok-sok kis lépés sorozata.

 

 

„Kedves Klinikai Dolgozók, Mindenki, akinek kicsit is része volt Lencsi gyógyításában!

Január óta életünk igen nagy részét töltöttük Lencsi lányommal a Hematológiai osztályon, pár nap múlva fejezzük be a kezeléseket. A többi gyereken és családjaikon láttuk, hogy milyen nagy és hihetetlen dolog, amikor valaki elhagyja a folyamatos kórházi jelenlétet, visszatalál a családjához, régi életmódjához. Arra gondoltunk, mi lenne, ha az utolsó kezelés után egy kis harang adná tudtul, hogy egy gyerek ilyen nagy fordulóponthoz érkezett. Ez a harang ott lenne a „játszós teraszon” jól látható helyen, reményt sugározva minden gyereknek, szülőnek, hogy a hónapokig tartó kezeléseknek egyszer vége lesz, tartsanak ki!

És persze a nagy terv az, hogy Lencsi legyen az első, aki megkongatja. A harang felirata pedig ez legyen: Nem vagy egyedül!

A megváltozott hétköznapi életünkben rengeteg konkrét segítséget, biztatást, imát kaptunk akár ismeretlen emberektől, de itt a Klinikán is ugyanezt tapasztaltuk. Amellett, hogy szakmailag biztonságban érezhettük magunkat, egy-egy érdeklődő kérdésből, beszélgetésből, empatikus hallgatásból, vagy csak a csendes munkavégzésből úgy éreztük, mindenki Lencsi gyógyításán fáradozik. Egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben felértékelődnek mondatok, gesztusok, mindenkinek köszönjük a támogatást! És itt köszönjük meg az OVSZ, NEAK és OGYÉI dolgozóinak munkáját is, végül pedig a gyerekorvosunknak, hogy nagyon hamar jó kezekbe kerültünk!

Közösségeink adományából a harang elkészült! Már fent van a Hematológia teraszán, megtekinthető. Riesz Doma atya és Németh Szilvia evangélikus lelkész áldották és szentelték meg. A harang mellé Lencsi készít meglepetést.

Most már tudjuk, az első kongatás 2022. november 24-én, csütörtökön 13:05-kor lesz, aki hallja a hangját, tudja, mit jelent!

Tehát Kedves Munkatársak, akikkel találkoztunk és akik a háttérben értünk dolgoztak, az, hogy idáig eljutottunk, mindannyiuk közös sikere. Valahányszor megszólal majd a harang, ezt az örömöt hirdeti. Fogadják ajándékul hálánk jeléül!

Szeretettel: Lencsiék”

Galéria

4kép