A tavaly évben elkezdett “Új kihívások és lehetőségek a gyermekorvosi gyakorlatban” című előadássorozatunk következő rendezvényére 2022. május 10-én (kedden) 15:00 órától kerül sor, amikor a “Genetika a mindennapokban” címmel, klinikánk genetikus szakembereinek vezetésével, bepillanthatunk a genetika különleges világába.
A járványügyi helyzet szerencsés alakulása miatt, a régi hagyományoknak megfelelően, a rendezvényt SZEMÉLYES JELENLÉTTEL tervezzük megtartani.
A genetika viszonylag fiatal tudomány, mely az öröklődés alapelveinek feltárásával foglalkozik. Egy olyan dinamikusan fejlődő tudományág, mely az elmúlt évtizedekben komoly válaszokat adott a tudomány számára. Csupán néhány évtizeddel ezelőtt történt, hogy kutatók eredményesen megfejtették az ember genetikai információját, melynek segítségével beleláthatunk a gének és az egyes betegségek összefüggéseibe. Fontos mérföldkő ez, hiszen ezen információk birtokában feltárulhat előttünk a jövő, megelőzésre koncentráló, személyre szabott orvostudománya.
Előadóink, klinikánk genetikával foglalkozó szakemberei, akik igyekeznek az érdeklődők számára hasznos információkat átadni ezen a délutánon.
Azok számára, akik nem tudnak személyes jelen lenni az eseményen, biztosítjuk a Zoom rendszeren keresztüli becsatlakozás lehetőségét.
Join Zoom Meeting: https://semmelweis.zoom.us/j/97649156904?pwd=YzRmcHlpSnFzN2lReDhLaXBhcXVmZz09
Meeting ID: 976 4915 6904
Passcode: 168063
Jelentkezéseiket várjuk az alábbi elérhetőségek bármelyikén: +36 1 459-1500/52860, proftitk@gmail.com
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!