Kedves Hallgatók!

Az orvosi szaklapok között a második legrégebbi, az 1911 óta megjelenő, Egyetemünk gondozásában kiadott Orvosképzés. A Tudományos Diákköri Tanács 2020 tavaszától évente megjelenő különszámok kiadását tervezi – elsősorban tudományos diákköri munkát végző – hallgatók közleményeinek megjelentetésével.

A Semmelweis Egyetem diákköri hallgatóinak publikációs lehetősége újabb alkalmat biztosít a tudományos fejlődésére, képzésére. A különszámban olyan munkák közlését tartjuk elsődlegesnek, amelyek az orvostudomány bármelyik ágának érdekes, ritka klinikai esetét mutatják be röviden, összefoglalva az aktuális irodalmi hátteret. A közlemények megjelentetésének célja egyben egy későbbi Semmelweis Egyetem Esetei Almanach gyűjtemény, mely oktatási céllal is felhasználható lehet. A kézirat elkészítésekor, kérjük ezt is vegyék figyelembe! A beadott dolgozatokhoz mentori, témavezetői ajánlást kérünk benyújtani. Elsőbbséget élveznek a megjelentetésben a Tudományos Diákköri hallgatók közleményei. A tanulmányokat a szerkesztőbizottság előzetes bírálatra adja ki, a kézirat közlésére a bírálat eredményének függvényében kerül sor.

 

Tudományos dolgozat benyújtására az alábbiak szerint van lehetőség: Kizárólag jól dokumentált, lehetőség szerint fotókkal is dokumentált esetismertetés (case report) nyújtható be. A tudományos-közleményeket elektronikusan, Word dokumentum formátumban kérjük eljuttatni a Tudományos Diákkör részére. A dolgozat kiterjedése (csak törzsszöveg) nem haladhatja meg az 1.500 szó terjedelmet. A dolgozatot 200 szóból álló absztrakt előzze meg! Az orvosi szavak helyesírásában az Akadémia állásfoglalásának megfelelően, a latinos írásmód következetes alkalmazását tekintjük elfogadottnak. Magyarosan kérjük írni a tudományágak és szakterületek, a technikai eljárások, műszerek, a kémiai vegyületek neveit. A mértékegységeket SI mértékrendszerben kérjük megadni. A szerkesztők fenntartják maguknak a stiláris javítás jogát.

Az illusztrációkat, ábrákat és táblázatokat külön file-ként kérjük elküldeni, ezek szám (ábrák, táblázatok együtt) legfeljebb három. Az ábrák címeit és az ábramagyarázatokat a Word dokumentumban külön oldalon kell feltüntetni, az ábra/táblázat számának egyértelmű megjelölésével a dolgozat végén. A digitális képeket minimum 300 dpi felbontásban kérjük, elfogadunk tif, eps, illetve cdr kiterjesztésű file-okat.

 

A kézirat felépítése a következőket kell, hogy kövesse: (1) címoldal, (2) magyar összefoglalás, kulcsszavakkal, (3) angol összefoglalás (angol címmel), angol kulcsszavakkal, (4) rövidítések jegyzéke (ha van), (5) szöveg, (6) irodalomjegyzék, (7) ábrajegyzék, (8) táblázatok, (9) ábrák. Az oldalszámozást a címoldaltól kezdve kell megadni és az egyes felsorolt tételeket külön lapon kell kezdeni.

(1) A címoldalon sorrendben a következők szerepeljenek: a kézirat címe, a szerzők neve, valamint a szerzők munkahelye, a kapcsolattartó szerző pontos elektronikus és postai címének megjelölésével.

(2,3) A magyar és az angol összefoglalások terjedelme – külön-külön – ne haladja meg a 200 szót (kulcsszavak nélkül). A témához kapcsolódó, maximum 5 kulcsszót az összefoglalók oldalán, azokat követően kérjük feltüntetni magyar és angol nyelven.

(4) A kéziratban előforduló, nem általánosan elfogadott rövidítésekről külön jegyzéket kell készíteni abc-sorrendben.

(5) A szövegtörzs szerkezete világos és az olvasó számára átlátható legyen. Tagolása a következőket kövesse: bevezetés, esetismertetés, megbeszélés.

(6) Irodalom: a hivatkozásokat (maximum 10db) a szövegben való megjelenés sorrendjében tüntessék fel. A szövegben a hivatkozást a sorszáma jelöli. Hivatkozás cikkre: sorrendben: szerzők neve (6 szerző felett et al./és mtsai), cikk címe, folyóirat neve (Index Medicus szerint rövidítve), év; kötetszám: első-utolsó oldal. Példa: 1. Kelly PJ, Eisman JA, Sambrook PN. Interaction of genetic and environmental influences on peak bone density. Osteoporosis Int 1990; 1:56-60. Hivatkozás könyvfejezetre, sorrendben: a fejezet szerzői. A fejezet címe. In: szerkesztők (editors). A könyv címe. A kiadás helye, kiadó, megjelenés éve; fejezet első-utolsó oldala. Példa: 2. Delange FM, Ermans AM. Iodide deficiency. In: Braverman LE, Utiger RD, eds. Werner and Ingbar’s the thyroid. 7th ed. Philadelphia, Lipincott-Raven, 1996; 296 316.

(7) Ábrajegyzék: a megjelenés sorrendjében, arab számmal sorszámozva egymás alatt tartalmazza az ábra címét és alatta rövid és lényegre törő ábramagyarázatot.

(8) Táblázatok: külön-külön lapokon kérjük, címmel ellátva és arab számmal sorszámozva. Törekedjenek arra, hogy a táblázat könnyen áttekinthető legyen, ne tartalmazzon zavaróan sok adatot.

(9) Ábrák: külön-külön lapokon kérjük. Csak reprodukálható minőségű ábrákat, fényképek küldését kérjük (min. 300 dpi felbontásban), a korábban megjelölt file formátumokban.

A formai hiányossággal beküldött kéziratokat nem tudjuk elfogadni. A gyors lektori és korrektúrafordulók érdekében kérjük a legbiztosabb levelezési, illetve e-mail címet, telefonszámot megadni. Elfogadás esetén külön levélben kérjük jelezni, hogy a szerzők a közleménnyel egyetértenek (és ezt aláírásukkal igazolják), valamint lemondanak a folyóirat javára a kiadási jogról. Írásbeli engedélyt kérünk mellékelni a már közölt adat/ábra felhasználása, felismerhető személy ábrázolása, szerzőnek nem minősülő személy nevének említése/feltüntetése esetén. A szerkesztőség az általa felkért szakértők személyét titkossággal kezeli. A kézirat tulajdonjoga a megjelenésig a szerzőt illeti meg, a megjelenés napján tulajdonjoga a kiadóra száll. A megjelent kéziratok megőrzésére szerkesztőségünk nem tud vállalkozni.

 

A kéziratok benyújtása folyamatosan lehetséges, melyeket a következő címre várjuk:
Dr. Szijártó Attila – TDT elnök
Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, 1082 Budapest, Üllői út 78.
E-mail: tdk.esetismertetes@semmelweis-univ.hu