Áder János köztársasági elnök úr fővédnöksége és Horváth Ildikó államtitkár asszony védnöksége alatt 2019. november 29-30-án megrendezésre került az I. Hatékony Egészségfejlesztési Konferencia a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ szervezésében a Semmelweis Egyetemen. A rendezvény házigazdája Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora volt.

A konferenciasorozat első rendezvényének célja, hogy kézzelfogható módon, gyakorlati oldalról közelítsünk az egészségfejlesztéshez. A fókuszban a személyesség, az egészséghez való személyes és felelősségteljes közelítés áll. Ennek jegyében hívtunk 2019-ben civil szervezeteket Egészségfejlesztési Civil Expora, szakembereket, érdeklődőket és egyetemi hallgatókat szakmai szimpózium plenáris ülésre és műhelymunkára, az orvos- és egészségtudományi egyetemek vezetőit egyeztetésre a népegészségtan oktatás aktuális kérdésköreinek megvitatására, hogy közösen tárjuk fel és mutassuk be azokat az újdonságokat, jó gyakorlatokat, ismereteket, amelyek segítségével a saját és közösségünk egészségét fejleszthetjük, tehetjük jobbá.

Az Egészségfejlesztési Civil Expora egészségnevelő, egészségfejlesztő programjaikkal kiemelkedő teljesítményt nyújtó 30 civil szervezetet hívtunk meg. A kiválasztott szervezetek két napon keresztül kiállítási lehetőséget kaptak a Semmelweis Egyetem impozáns épületében, az Elméleti Orvostudományi Központban (EOK), ahol bemutatták jó gyakorlataikat, és közösen tártuk fel a lehetséges későbbi kapcsolódási pontokat. Célunk az volt, hogy ezzel a kezdeményezéssel a Semmelweis Egyetem – évszázados tudásbázisára alapozva – szakmai platformot teremtsen a magyar civil kezdeményezésű egészségfejlesztési tevékenységek számára. A szakmai zsűri által és a közönségszavazatokkal kiválasztott legjobb pályázatokat díjakat nyertek.

szakmai szimpózium során plenáris üléseken és workshop-okon az állam, a lakosság és az egészségügy felől közelítettünk az egészségfejlesztés lehetőségeihez.  

A szakmai szimpózium workshop fókuszai a következők voltak:

Lehetőségek – korlátok – megoldások: A kortárs oktatáson alapuló iskolai egészségfejlesztés
Moderátor: Feith Helga

Az Egészségfejlesztési Irodák a hazai népegészségügyben
Moderátor: Pipicz Márton

Változtatás- és innovációmenedzsment a népegészségügy és egészségfejlesztés területén
Moderátor: Szócska Miklós és Joó Tamás

A hosszú távú terápiás kapcsolat és a tercier prevenció kihívásai
Moderátor: Eörsi Dániel és Nagy Ágnes

Miről? Kiknek? Mikor? Hogyan? – Hiteles és sikeres kommunikáció az egészségfejlesztésben
Moderátor: Dékán Zita

A népegészségtan oktatásának aktuális kérdései – Fókuszban az egészségfejlesztés – meghívásos workshop
A 21. századi oktatás elérése mindannyiunk célja, ezért a konferencia keretén belül a négy orvos- és egészségtudományi egyetem felsővezetőinek, a tantárgy felelőseinek, az intézeti vezetőknek lehetőséget biztosítunk megújító egyeztetésre.
Moderátor: Hermann Péter és Terebessy András

Népegészségügy 3.0, az egészségfejlesztés modern irányai/ Hatékonyság az egészségfejlesztésben – plenáris ülés és kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Vitrai József

A konferencia szerves részét képezte továbbá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által támogatott Partneri Együttműködés előkészítése és bemutatása, valamint a 60 éves Egészségfejlesztés folyóirat jubileumi rendezvénye is.

Hiszen hitünk szerint partnerségben, közös szakmai stratégia mentén hatékonyabbak lehetünk saját és közösségünk egészségfejlesztésében!

Konferenciaprogram →

Szakmai Szimpózium →

Egészségfejlesztési Civil Expo →

Meghitt, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!