2019. május 11-én első alkalommal került megrendezésre a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ és a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesületének együttműködésével az Egészségügyi Hozzáférés Konferencia és Egészségfejlesztési Szakmai Fórum a Semmelweis Egyetem Elméleti orvostudományi Központ (EOK) épületében. Az egész napos rendezvény célja volt többek között, hogy az egyetemi polgárok számára nyitott fórumon bemutatásra kerülhessen az újonnan létrejött Egészségfejlesztési Központ hivatása, mely elősegíti, hogy a Semmelweis Egyetem egy olyan egészséges színtérré váljon, mely működésének minden szintjén az egészségtudatosságot képviseli, a rendelkezésre álló eszköztárát bővíti, fejleszti, hogy az Egyetem az egészségfejlesztés kiemelt rangú szereplőjeként lépjen ki a társadalom elé.

Egy ilyen mértékű integrált, innovatív koncepció létrehozásához elengedhetetlen, hogy minden szereplő ismerje egymást. Ezen okból elsőként szerveztük meg a konferencia részeként a Szakmai Fórumot az Egyetem vezetőségi körein belül, így minden szereplő megismerhette egymás programját, célkitűzéseit, sikereit. A Fórum nyitott volt az Egyetem hallgatói számára is.
A program keretében a Szakmai Fórumot megelőzően aktuálisan az egyetemes egészségügyi hozzáférés témájában tartottunk plenáris előadásokat, valamint workshopokat. Ezek kiemelt célja volt, hogy a különböző egészségügyi karok hallgatói és dolgozói együtt gondolkodhassanak a modern egészségügy problémáin és azok megoldásain. 
 
A konferenciáról készült hivatalos sajtó összefoglalót itt tekintheti meg.

Meghitt, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!