Naponta hat perc a magabiztosságért

A megfelelő szájhigiéné kedvezően befolyásolhatja az egészségi állapotunkat, a társas kapcsolatainkat, magabiztossággal ruház fel bennünket a munkavégzés során és a magánéletben is. Ezért fontos, hogy szájunk és fogaink egészségének a megőrzése a mindennapi rutinunk része legyen, a fogorvosi kontroll pedig félévente–évente legyen előre beütemezett programunk. 

Szájhigiénének nevezzük azokat a naponta elvégzendő tevékenységeket, amelyek a szájüreg egészségéhez szükségesek.

Az ember ősidők óta használ valamilyen eszközt a szájüreg tisztítására. Nem véletlenül, ugyanis ennek elhanyagolása számos problémát okozhat: az érzékeny fogak, a gyakori, erős fájdalom, a foghiány, illetve az egyéb esztétikai elváltozások rontják az életminőségünket, ráadásul szorongást is okozhatnak. 

Emellett a fogágy betegsége jelentősen növeli az agyvérzés, a szívinfarktus és a koraszülés kockázatát. Tehát minden érv a tudatos szájhigiéné mellett szól. 

Vegyük sorra, hogy milyen főbb problémák léphetnek fel a szánk egészségét illetően:
  • Rágási nehézség alakulhat ki, ha a szájban nincsen elegendő fog, vagy a meglévők terhelhetősége csökken. Gondot okozhatnak az állkapocsízület betegségei is
  • A szájban fájdalom keletkezhet a fogszuvasodás következményeként fellépő fogbél (az „ideg”) gyulladása, egy elhalt, fertőző vagy például fogcsikorgatás miatt túlterhelt fog miatt, továbbá panaszt okozhat a szájnyálkahártya elváltozása, illetve a nyálmirigyek betegsége is. Különösen veszélyes az, ha a szájban egy hetek óta nem gyógyuló, fájdalmas vagy fájdalmatlan seb van, amely egyre növekszik. Ilyen esetben azonnal orvoshoz kell fordulni, mert ennek hátterében rosszindulatú folyamat – akár daganatképződés – állhat.
  • A fogsor esztétikai megítélése szubjektív, amit az aktuális trendek és a saját elvárásaink határoznak meg. Ugyanakkor a kivizsgálatlan, elszíneződött, illetve érdes felszínű fogak valódi problémákra utalnak.
  • A fogkő szakemberért kiállt! Eltávolításának hiánya idővel fogágybetegséget okozhat, ekkor nemcsak az íny gyulladása az egyedül probléma, hanem a fogakat tartó csont károsodása is. A megfelelő szájhigiénés szokásokkal, illetve rendszeres, professzionális megelőző kezelésekkel mindez megelőzhető.
  • A dentális plakk fogkefére vár! Plakknak nevezi a szakirodalom azt, ami a fogainkon a szájban élő baktériumokból képződik. Ez olyan erősen tapad a fogak felszínéhez, hogy semmiféle öblögetéssel vagy vízsugárral nem lehet eltávolítani. Csak mechanikusan, dörzsöléssel tudunk megszabadulni tőle – ezt melegen ajánljuk, mivel a fogak betegségeinek jelentős részéért éppen ez felel. 
A fogszuvasodás és fogvesztés megelőzése érdekében:
  1. Legalább a főétkezések után, naponta háromszor, két percen keresztül mossunk fogat! Akkor járunk el a legprofesszionálisabban, ha étkezés után 30 perccel tesszük mindezt, és ha a fogmosások között elkerüljük a nassolást.
  2. Naponta használjunk fogselymet és fogkőtisztító kefét!
  3. Járjunk el rendszeresen (félévente–évente) fogorvosi kontrollra!

Képek: Canva

Meghitt, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!