2019 októberében indítottuk el a Központ önkénteseinek toborzását, melyre az ÁOK, ETK, GYTK, FOK hallgatóit hívtuk első körben. A toborzás mintegy három hét alatt zajlott le, több mint 130 jelentkezővel.

Az önkétesek képzésével és bevonásával célunk az, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatói a gyakorlatban is kipróbálhassák elméleti szakmai tudásukat, így első alkalommal minden jelentkezőnek részt kell vennie egy – a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ szakemberei által kidolgozott – képzési alkalmon. 

 

A képzések célja első körben a hallgatók bevonása, egy első kapcsolatfelvétel, melynek során képet kapnak arról, hogy milyen tevékenységekben vehetnek részt jelenleg és a későbbiekben is az Egészségfejlesztési Központ működésének keretében. A becsatornázás során képzésekre, eseményeken való önkéntes részvételre, gyakorlati tapasztalatok szerzésére, karok közötti együttműködésre és szakmai kapcsolódási lehetőségekre, majd későbbi kutatási lehetőségekre, oktatási tevékenységekre helyezzük a hangsúlyt. Évente többször toborzunk és képezünk új önkénteseket, újabb alkalmakat szervezünk, tematikus továbbképzési lehetőségeket biztosítunk a Semmelweis Egyetem hallgatói számára.

Az önkéntesek korábban már lehetőséget kaptak elméleti tudásuk kipróbálására az egészségnapokon, lakossági szűréseken, és  a jövőben az Egyetem és a Központ további eseményeire is meghívást, részvételi lehetőséget biztosítunk számukra. Az első lépcsős képzés után további, témaspecifikus alkalmakat is tervezünk, melyek segítik az elméleti tapasztalataik gyakorlatba történő átépítését is.

 

 

 

 

Meghitt, békés karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!