v: Dr. Tusnády Gábor

Téma: Transzmembrán fehérjék bioinformatikai vizsgálata

Beosztás: kutatási szakértő

Bemutatkozás:

Az ELTE Természettudományi Kar Vegyész szakán szerezte diplomáját, majd az ELTE Biológiai Doktori Iskolájában a Szerkezeti biokémia programban a PhD fokozatát. 1992-től az MTA SZBK Enzimológiai Intézet munkatársa, 2023-tól a tanszékünk kutatási szakértője. Kutatási területe a transzmembrán fehérjék bioinformatika vizsgálata. Ezen fehérjék rendkívül fontos szerepet játszanak az élettani folyamatok szinte minden területén, részt vesznek az anyagok sejtekbe és sejt-organellumokba történő ki- és beszállításában, az információ átadásban, jelátviteli útvonalak érzékelőiként, sőt még a sejtek energiatermelésében. Éppen emiatt ezen fehérjék szerkezetének és működésének a megértése orvosbiológiai szempontból rendkívül fontos. Mivel a transzmembrán fehérjék kísérletesen nehezen és költségesen vizsgálhatók, ezért szerkezetüknek, tulajdonságaiknak bioinformatika módszerekkel való feltárása szinte az egyetlen járható út. Tusnády Gábor által létrehozott adatbázisokat és szervereket, amelyek a transzmembrán fehérjék szerkezetének különböző szintjeiről nyújtanak információt évente több millióan használják világszerte.

Munkáját számos díjban ismerték el (Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj, Bolyai János Emlékplakett, Kajtár Márton Díj), több hazai is nemzetközi tudományos társaság tagja (Magyar Biokémiai Társaság, Magyar Biofizikai társaság, Magyar Bioinformatikai Társaság, International Society for Computational Biology), 2016 óta a Magyar Bioinformatika Társaság Főtitkára.

Több doktori iskolában (ELTE BDI, FDI; BME Oláh György DI, SE) és MSc szakán oktatott és oktat Fehérje Bioinformatikát, diákjai közül 2 OTDK 1 helyezést ért el, 1 Pro Sciencia Díjat kapott.