(Pest, 1858. április 19. – Budapest, 1937. július 6.)
Tanszék: gyermekgyógyászat 1885-1937.
Édesapja a híres orvosdinasztia alapítója, Bókai János, bátyja a gyógyszertan tanára, Bókay Árpád volt. Középfokú tanulmányait a budapesti evangélikus főgimnáziumban, orvosi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1880. december 4-én kapott orvosdoktori oklevelet, felavató tanára saját édesapja volt. 1880-tól segédorvosként a budapesti Stefánia Szegénygyermek-kórházban dolgozott, amely intézmény gyakorlatilag az Orvoskar gyermekgyógyászati tanszékeként működött. 1884-ben egyetemi tanársegéddé, illetve kórházi rendelő főorvossá lépett elő, majd 1885 júniusától, édesapja halálát követően az intézmény élethossziglan megválasztott igazgatója lett. Az 1884/85. tanévben az egyetemen magántanári habilitációt szerzett a gyermekgyógyászat tárgykörében. Ugyanekkor kapott meghívást a lipcsei Jahrbuch für Kinderheilkunde négyfős szerkesztőségébe. 1891/92. tanévben rendkívüli tanári címet kapott az egyetemen. 1902-1929 között a gyermekgyógyászat nyilvános rendes tanáraként működött. A gyermekgyógyászat az ő munkássága idején, 1916-tól lett kötelezően választható, majd 1922-től kötelező szigorlati tárgy. Ő vezette be Magyarországon a sokáig rettegett torokgyík (diftéria) intubációs kezelését, majd szérumgyógyítását. Külföldi felkérésre végezte el a Behring-féle diftéria-ellenes oltás hatásvizsgálatát. Kimutatta az övsömör (herpes zoster) és a bárányhimlő (varicella) közötti kóroktani kapcsolatot. Közreműködött a járványos gyermekbénulás (Heine-Medin-kór vagy poliomyelitis) kórtanának tisztázásában. Jelentős szervező tevékenységet fejtett ki a gyermekek kórházi ellátása és a társadalmi csecsemővédelem, így a védőnőképzés terén. 1912-ben társszerzőkkel írt tankönyve több (köztük német nyelvű) kiadást megért és évtizedekig maradt használatban. Elnöke volt annak a bizottságnak, mely az I. világháború után irányította az amerikai gyermeksegélyező akciót hazánkban. 1923-ban az Akadémia levelező tagjai sorába választotta. Alapítója volt az Orvosi Hetilap Gyermekgyógyászati mellékletének, illetve 1923-ban a Magyar Gyermekorvosi Társaságnak. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy közelgő 70. születésnapja tiszteletére, 1927-ben a Deutsche Gesellschaft für Kinderheilkunde Budapesten tartotta éves közgyűlését. 1931-ben Korányi Sándorral együtt kezdeményezte a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) megalapítását. Az orvosláson kívül zeneszerzéssel és muzsikálással is foglalkozott, tanulmányokat írt Mozart halálának okáról, Beethoven fülbetegségéről. Az általa összegyűjtött és leírt bronzkori szoptatóedénykék ma is megtalálhatók az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika gyűjteményében. Még a Monarchia idején (1896. ápr. 11.) bókai előnévvel magyar nemességet nyert. Bátyjához hasonlóan ő maga is jelentős szabadkőműves tevékenységet fejtett ki.
Főbb munkái: A csecsemők gyomor- és bélbántalmai. Bp., 1897.; Gyermekkórházi vénygyűjtemény. Bp., 1900.; Die Lehre von der Intubation. 1908.; A gyermekorvoslás tankönyve. /Bókay Zoltánnal és Flesch Árminnal/ Bp., 1912.; Transparentia vizsgálatok hydrocephalusos gyermekeken. MTA, Bp., 1929.
Nyughelye: Fiumei úti temető FM/JOBB/1/490.
