(Alsószombatfalva, 1905 – Budapest, 1986)
Tanári oklevelét a m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte fizika-matematika szakon 1927-ben. 1929-ben fizikából doktorált. 1938-ig a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen működött az Orvosi Fizikai Intézetben. 1935-ben magántanári habilitációt nyert. 1936 és 1947 között gimnáziumi tanári állást is vállalt, majd 1947-ben kinevezték a Közoktatási Minisztérium tudományos ügyosztálya élére. Ezzel egyidőben vezette az Országos Tervhivatal szociális és kulturális osztályát is, illetve fizikát tanított a Műszaki Főiskolán. 1948 márciusában rendkívüli egyetemi tanári kinevezést kapott. 1948 októberétől 1950 szeptemberéig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán már egyetemi tanárként vezette az újonnan alapított Orvosi Fizikai Intézetet (1968-tól Biofizikai Intézet). Ezután 1956 októberéig középiskolai tanárként működött, majd az Országos Sugárfizikai Laboratórium tudományos osztályvezetője lett. 1962 januárjában kinevezést kapott az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet fizikai osztályának élére. Innen vonult nyugdíjba 1973. január 1-jén. A sugárvédelemmel és dózisméréssel kapcsolatos kutatásainak eredményeként 1957-ben bevezette az egyéni dózismérést, amit később országosan is kötelezővé tettek.
/forrás és a kép lelőhelye: dr. Székely Sándor (szerk.): A Semmelweis Orvostudományi Egyetem klinikáinak és intézeteinek története 1945-1975. Bp. 1976./