Balogh Károly, vitéz krasznaczégényi (Krasznacégény, 1895. február 13. – Budapest, 1973. május 4.)
Tanszék: Stomatológiai Klinika 1944-1959, Szájsebészeti Klinika 1959-1966.
Viselt egyetemi méltóság: Orvostudományi Kar dékánja 1946/47., dékánhelyettese 1945. február-június, 1947-1950, 1953-1955, Fogorvosi Kar dékánja 1955-1964.
Hétgyermekes kisbirtokos nemesi családból származott, édesapja maga gazdálkodott az ősi családi birtokon. Kilencévesen került a zilahi Református Gimnázium Wesselényi Kollégiumába, ahol 1912-ben érettségizett. Ekkor a budapesti Orvostudományi Karra iratkozott be, de 1914-ben, tanulmányait megszakítva, számos társához hasonlóan önként jelentkezett katonai szolgálatra. Harctéri egészségügyi feladatokra vezényelték. Mindössze II. évet végzett medikusként lett a kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály 21. gyalogezrede egyik zászlóaljának orvosfőnöke. Szolgálata során Károly csapatkereszttel, Bronz, Kis- és Nagyezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki, utóbbit a Bruszilov-offenzíva idején tanúsított helytállása elismeréseként. Egy 1916 őszi, trieszti maláriatanfolyam után Albániába vezényelték, ahol később maga is megbetegedett. 1918. december 15-én eü. hadnagyi rendfokozattal szerelt le. A háború után a budapesti, Hold utcai Klotild főhercegnő kisegítő hadikórházban alkalmazták, ahol szállás és ellátás fejében dolgozott, de közben folytathatta egyetemi tanulmányait. A 400 ágyas kórház főnöke a későbbi urológus egyetemi tanár, Illyés Géza volt. Diplomáját 1920. június 12-én szerezte meg, majd az I. sz. Kórbonctani Intézetben dolgozott Buday Kálmán mellett, mivel eredetileg sebésznek készült. 1921 szeptemberében Szabó József hívására az újjászervezett Stomatológiai Klinikára került gyakornokként, ahol a szövettani laboratórium megszervezése és vezetése lett a feladata. 1924-ben díjas gyakornok és címzetes tanársegéd lett, majd 1927-ben állása mellett magánrendelést nyitott. 1932-ben adjunktusi kinevezést nyert, a klinikán első volt ebben a beosztásban. 1933-ban a fogbetegségek kór- és gyógytana tárgykörben magántanári habilitációt nyert. 1935-ben alkalmazását nem újították meg, így ettől kezdve magánrendeléséből tartotta fenn családját. 1940 júliusában a Szent István Kórház újonnan felállított fogászati osztályának főorvosává nevezték ki, amely az ország első szájsebészeti osztálya volt. Nem kis megütközést keltve, egyébként amerikai mintára, ő vezette be a zöld szín használatát a műtőben, mely később teljesen általánossá vált. 1944-ben az egyetem visszahívta a Stomatológiai Klinika élére, ahová május 6-án kapott nyilvános rendes tanári kinevezést. Kevéssé ismert, hogy 1942-ben, miután az 1940-es 2. bécsi döntéssel visszakerült Magyarországhoz az ő szűkebb pátriája is, szülei földjét vitézi birtokká nyilváníttatta, és világháborús érdemei okán elfogadta a már korábban felkínált vitézi címet.
Az 1944. október 16-i nyilas hatalomátvétel után, novemberben zsidók bújtatásáért rövidebb ideig letartóztatásban volt, de aztán bizonyíték hiányában végül szabadon engedték, mivel a razzia kiérkezése előtt sikerült riasztani az érintetteket. Decemberben, kormányzati parancs ellenére megakadályozta a klinika nyugatra történő kitelepítését és az eszközállomány széthordását, ezért az ostrom után gyorsan újra lehetett indítani a klinika működését. Az 1946/47. tanévben ő töltötte be az Orvostudományi Kar dékáni tisztét. Dékáni működésének két eredménye a Pápai Páriz Kollégium létesítése, illetve a kar háborúban megsérült épületeinek helyreállítása a „Munkások a tudományért, tudósok a munkásokért” mozgalom keretében. Az 1848-as forradalom centenáriumán Kossuth-díjra jelölték, de a feltételt, a pártba való belépést nem volt hajlandó teljesíteni, így nem került a díjazottak közé, ahogyan később akadémiai tagságot sem nyerhetett.
1952-ben, korábbi tudományos munkásságára tekintettel, elnyerte az orvostudományok doktora fokozatot. Balogh professzor komoly szerepet játszott a Stomatológiai Klinika Fogorvostudományi Karrá fejlesztésében a már önállósult orvosegyetemen belül. 1956. október 20-án az Osztrák Fogorvosok Egyesületének meghívására Bécsben tartott előadást, ahonnan a forradalmi események miatt csak novemberben térhetett haza. A klinika hamarosan négyfelé vált. Az utódok közül az 1959-ben létrehozott Szájsebészeti Klinika a Stomatológiai Klinika épületében maradt, vezetését Balogh Károly vitte tovább 1966 szeptemberében történt nyugdíjba vonulásáig. Főleg a száj daganatos betegségeivel, különösképpen az odontogen és parodontogen daganatok histopatológiájával, a fogeredetű gyulladások szövődményeivel és therápiájával, gerostomatológiával, a nyelv és az ízérzés élet- és kórtanával, az experimentalis és biosynthetikus caries-kutatással foglalkozott. Számos, ma is használt műszert (ínyletoló, szájsebészeti sebkampó stb.) szerkesztett.
Tanári pályafutása során háromszor volt dékánhelyettes (1945. február-június, 1947-1950, 1953-1955), 1946/47-ben orvoskari, 1955-1964 között fogorvoskari dékán.
1950-ben Magyar Népköztársasági Érdeméremmel, 1963-ban akadémiai nagydíjjal és Árkövy Emlékéremmel tüntették ki. A háború előtt választmányi tagja volt a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének, az Országos Orvosi Kamarának és alelnöke a Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének. A háború után elnöke volt az ETT fogászati szakbizottságának, a fogorvosi szakcsoport tudományos bizottságának. Az Osztrák Fogorvosi Egyesület tiszteletbeli, több német társaság, köztük a Hallei Academia Leopoldina rendes tagjává választotta. 1957-ben a Fédération Internationale Dentaire, római kongresszusán tiszteletbeli alelnökévé választotta.
Főbb munkái: Az epulis (paradentoma) pathogenesise. In: Fogorvosi Szemle 17:1924.; A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatológiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933. Bp. 1933.; A stomatológia tankönyve. Bp. 1948.; Fogászat – egyetemi tankönyv (Schranz Dénessel és Boros Sándorral). 1950, 1952, 1958, 1964 (4. átd. kiadás); Fogeltávolítás – A gyakorló orvos kiskönyvtára sorozat. Bp. 1957.; Fogászati és szájsebészeti anaesthesiológia I-II. (Bartha Miklóssal) BOTE-Bp., 1960.; Gerostomatologie (Molnár Lászlóval, Schranz Dénessel és Huszár Györggyel; ford.: Reimholz Károly és Rehák Rudolf). Bp-Leipzig. 1962.; Szájsebészet (Skaloud Ferenccel, Varga Istvánnal és Berényi Bélával). Bp. 1962.; Fog- és szájbetegségek megelőzése (Huszár Györggyel és Sugár Lászlóval). Bp. 1965.; A nyelv (Lelkes Kornéllal). Bp. 1965.
Nyughelye: Budapest, Farkasréti temető 27-3/0/1/14.
(Felhasznált irodalom – Huszár György: Balogh Károly /1895-1973/ életútja és iskolája. In: Orvostörténeti Közlemények. 149-157. 1995-1996.; Prof. dr. ifj. Balogh Károly visszaemlékezése /kéziratban/.)
