(Budetin, 1862. október 12. – Budapest, 1914. március 22.)
Tanszék: Élettani Intézet 1910-1914.
Középiskoláit a budapesti I. kerületi állami, illetve a piarista főgimnáziumban végezte, majd a budapesti tudományegyetemen orvosi tanulmányokba fogott, ahol az élet- és kórvegytan tárgykörében Plósz Pál tanítványa volt. 1883. december 8-án avatták orvosdoktorrá a budapesti orvoskaron. Már felavatását megelőzően a Korányi Frigyes vezette I. sz. Belgyógyászati Klinikán gyakornokoskodott 1886-ig, majd hosszabb tanulmányútra indult, melynek során először Ernst Felix Hoppe-Seyler strassburgi intézetében töltött egy évet, majd 1887-ben Eugen Baumann kémiai intézetében folytatta tanulmányait a Freiburgi Egyetemen. 1889-ben itt szerzett magántanári képesítést az orvosi vegytan tárgykörében. 1890-ben hazatért és átvette az I. sz. Belklinika laboratóriumának vezetését. 1891-ben Budapesten is megszerezte a magántanári képesítést, ugyancsak az orvosi vegytan tárgykörében. 1892-ben nyilvános rendkívüli tanári kinevezést kapott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem élettani tanszékére. Kinevezését 1893-ban nyilvános rendes tanárira módosították. Eközben az élet- és kórvegytant is előadta. A tanulmányi szüneteket leginkább német, francia, belga és svájci intézetek látogatásával töltötte. 1894 telén a Belügyminisztérium megbízásából kifejezetten a fertőző betegségek kutatásával foglalkozó német intézeteket járta végig. Kolozsváron két ízben (1895/96, 1902/03) töltötte be az Orvostudományi Kar dékáni, egyszer (1909/10) az egyetem rektori tisztét. 1910-ben visszahívták Budapestre, az élettan tanárának, ahol korai haláláig működött.
Élettani kutatásaival, főként a szénhidrátok kimutatására általa kidolgozott és tisztázott reakcióval nemzetközi hírnevet szerzett. Kimutatta a ptomainok jelenlétét a vizeletben cystinuriánál, tisztázta az urohelanin képződését, valamint a putrescin kémiai szerkezetét. Megállapította, hogy erjedéskor főtermékként glicerin keletkezik. Jelentősek voltak a látásra és a hőérzetre vonatkozó kutatásai is.
A Felsőoktatási Egyesület és a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke volt. 1891-ben a Magyar Természettudományi Társulat Élettani Szakosztályának egyik alapító tagja, 1913-1914 folyamán alelnöke volt. Tagja volt az Erdélyi Múzeum Egyesület választmányának és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlése állandó központi választmányának. Elnökölte az 1909-ben Budapesten megrendezett XVI. Nemzetközi Orvosi Kongresszus II. szakosztályát. 1909. április 29-én az MTA levelező tagjává választotta.
Főbb munkái: A furfurolreakcióról. In: Mathematikai és Természettud. Ért., 1888.; Über die Identität des Putrescins und des Tetramethylendiamins. In: Berichte des Deutschen Chemischen Gesellschaft, 1888.; Az épélettani glycosuria kérdésének mai állásáról és az emberi vizelet össz-szénhidráttartalmának meghatározásáról. In: Orvosi Hetilap, 1889.; A glycerin képződéséről a szeszes erjedésnél. . In: Mathematikai és Természettud. Ért., 1889.; A dimainoknak úgynevezett ptomainoknak a cystinuriánál való előfordulásáról (Baumann Jenővel). In: Orvosi Hetilap, 1889.; Az épélettani szénhydrátkiválasztás szakaszos ingadozásáról. Korányi Frigyes működésének megünneplésére kiadott jubiláris dolgozatok. Bp., 1891.; A száj szerveinek melegérzékenysége és melegfájdalom-érzékenysége. Dolgozatok Purjesz Zsigmond negyedszázados tanári működésének emlékére. Bp., 1906.; A látás élettana. In: A szemészet kézikönyve I. Bp., 1909.; A fájdalom egységértékének kérdése. In: Mathematikai és Természettud. Ért., 1911.
Nyughelye: nem ismert.