Száz éves korában elhunyt a kognitív terápia atyjának tartott pszichiáter, Aaron Beck
Elhunyt Aaron Beck, akit a kognitív terápia atyjaként tartottak számon. A philadelphiai otthonában hétfőn elhunyt pszichiáter, aki forradalmasította a depresszió és más mentális rendellenességek kezelését, júliusban töltötte be a 100. életévét. Halálhírét a Beck Kognitív Viselkedésterápia Intézet jelentette be, amelyet lányával, Judith S. Beckkel együtt alapított.
„Apám csodálatos ember volt, aki életét annak szentelte, hogy másokon segítsen. Tanítványok, orvosok és kutatók számos nemzedékét inspirálta elhivatott és úttörő munkásságával” – fogalmazott a lánya, megemlítve, hogy apja élete végéig dolgozott.
Beck az 1960-as években a Pennsylvaniai Egyetemen fejlesztette ki a kognitív terápiát, amely megtanította a pácienseknek, hogy felismerjék, és elvessék az irracionális, negatív gondolatokat magukról, a világról és a jövőről.
A tudós észrevette, hogy depressziós páciensei gyakran tapasztaltak irreális, negatív gondolatokat, amelyeket ő „automatikus gondolatoknak” nevezett el. A freudi pszichoanalízissel ellentétben, amely a páciensek gyermekkorát vizsgálja és rejtett belső konfliktusok után kutat, a tucatnyi vagy annál kevesebb kezelésből álló kognitív terápia segít az önmarcangoló belső monológ feloldásában, s ezzel kulcsot ad számos pszichológiai probléma enyhítéséhez.
Beck az elméletét azzal az antifreudiánus mondással hirdette, hogy: „Több van a felszínen, mint amennyi látszik”.
Felfedezte, hogy azok a betegek, akik megtanulják felismerni negatív automatikus gondolataik hibás logikáját, mint például, hogy „én mindig kudarcot vallok” vagy „engem senki sem szeret”, megtanulhatják legyőzni a félelmeiket és racionálisabban képesek gondolkodni, ami csökkenti a szorongásukat és javítja a hangulatukat. Beck tapasztalata azt mutatta, hogy a terápia eredményei a kezelés befejezése után is hosszú ideig tartottak, mivel a páciensek megtanultak szembenézni ezekkel a gondolatokkal.
A kognitív terápiás ülések szigorú formátumot követnek, mindig kitűzik az ülés céljait és házi feladatokat kapnak a páciensek. A depresszión kívül többek között bulimia, pánikrohamok, szociális fóbia, kényszerbetegség és kábítószerfüggőség kezelésére alkalmazzák. Beck pszichoterápiás felfogásának egyes kritikusai a kognitív terápiát felszínesnek nevezték, de a pszichiátriai rezidensek számára kötelező képzéssé vált.
Kutatásait a tudós saját lapjában, a Cognitive Therapy and Research című folyóiratban publikálta. 17 könyvnek volt a szerzője, illetve társszerzője. Munkáját a Lesker-díjjal, a Heinz-díjjal és a Sarnat-díjjal ismerték el. Az American Psychologist folyóirat 1982-ben Becket minden idők 10 legnagyobb hatású pszichoterapeutája közé választotta.
Az orosz emigránsok gyermekeként született Beck saját magán tapasztalta meg a kognitív terápia hasznát már gyermekkorában, miután nyolcévesen kórházba került. A kórháztól való félelmét elbeszélése szerint úgy sikerült legyőznie, hogy megtanulta figyelmen kívül hagyni ezeket a gondolatait, és más dolgokkal kötötte le a figyelmét.
1942-ben a Brown Egyetemen, majd 1946-ban a Yale orvosi karán végzett. Kórházi gyakorlata megszerzése után 1954-ben kezdett dolgozni a Pennsylvaniai Egyetem pszichiátriai karán.
Fiatal pszichológusként végzett kutatásai nyomán megállapította, hogy a depresszió az alacsony önértékelésből ered. Későbbi munkáiban a kognitív terápia hatékonyságát kutatta a skizofrénia, a borderline személyiségzavar és az öngyilkossági kísérleteket elkövető betegek kezelésében.
Beck 70 éven át élt együtt feleségével, Phyllis Beck bíróval, a Pennsylvaniai Egyetem jogi karának egykori dékánhelyettesével. Három gyermekük, tíz unokájuk és tíz dédunokájuk született.