Csoda a sajátos nevelési igényű gyerekek életében – interjú Fekete István úszóedzővel

A víz gyógyító erővel bír és csodát tehet a sajátos nevelési igényű gyermekek életében – vallja Fekete István Tamás testnevelő tanár és úszó edző, aki 40-50 családdal dolgozik közösen a saját módszertana alapján a Hód Úszó SE medencéiben. Az „Év kedvenc tesitanára” díjat is magáénak tudó szakember őszintén beszélt nekünk a sikereiről, az érzelmi bevonódásról, a kihívásairól s a gyerekkel való mély kapcsolatáról is. Interjú.

Honnan táplálkozik az elhivatottságod, és mi indított arra, hogy tipikus és atipikus gyerekekkel kezdj el foglalkozni? Az első tanítványod egy autista kislány volt… mesélnél a kezdetekről?

Az egész történet egy felkérésből indult, amikor az iskolánk igazgatóhelyettese beajánlott engem egy szülőnek. Egy autizmussal élő kislány úszásoktatását kellett elkezdenem azzal a céllal, hogy biztonságosan tudjon úszni, például a tengeri nyaralásaikon. Ekkor még szinte semmit nem tudtam az autizmusról, de megszólított a lehetőség és úgy éreztem, adnom kell egy esélyt a helyzetnek. Az első alkalom során különleges kapcsolódást tapasztaltam a kislánnyal és a családjával.

Ezután rájöttem, hogy a vízben való munka sokkal többről szólhat, mint az úszásoktatás: a víz fejlődési és terápiás közeggé is válhat. A víz gyógyító erővel bír.

Már korábban is dolgoztam tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel, és már akkor is megértettem, hogy minden gyereket egyénileg kell megközelíteni. A vízben való foglalkozásokra olyan módszereket dolgoztam ki, amelyek játékosak, de strukturáltak. Azóta is hiszek abban, hogy nem az úszás, hanem a vízben megélt szabadság és öröm az, ami igazán különleges eredményeket hoz a gyerekek életében.

Voltak kétségeid, mielőtt belevágtál ebbe az úszásoktatási és terápiás munkába? Gondolkodtál azon, hogy milyen nagy felelősséget vállalsz?

Igen, természetesen voltak kétségeim. Nem volt szakmai képzettségem ezen a területen, és az elején tartottam attól, hogy mi történik, ha valami nem sikerül. A vízben dolgozni hatalmas felelősség. Ugyanakkor ösztönösen éreztem, hogy meg tudom oldani, és a gyerekekhez való kapcsolódásom sokat segített a kétségeim meghaladásában. Az évek során megtanultam határokat húzni: a vízben maximális profizmusra törekszem, az érzelmi bevonódást a szükséges szinten tartom. Ez fontos a hosszú távú egyensúlyom megőrzéséhez is.

Mit jelent számodra az „úszáson keresztüli nevelés”? Hogyan foglalnád össze a szakmai filozófiádat?

Az „úszáson keresztüli nevelés” azt jelenti, hogy az úszást nem önmagáért tanítom, hanem eszközként használom a gyerekek fejlesztésére. A víz egy különleges közeg, amely segít a koncentráció, a kitartás, a szabálykövetés és a feladattartás fejlesztésében. Ezeket a képességeket a gyerekek más területeken is tudják alkalmazni és adaptálni, például az iskolában vagy az életük más területein, megannyi helyzetben. A foglalkozásaim célja, hogy a gyerekek a vízben megtapasztalt pozitív élményeket átültethessék a mindennapi életükbe. Nem az a célom, hogy mindenkiből profi úszót faragjak, hanem az, hogy erősödjön az önbizalmuk, fejlődjenek a koncentrációs és szociális készségeik.

Ezért a foglalkozások során játékos elemekkel, személyre szabott feladatokkal dolgozom. Az eredményeket mindig a szülőkkel együtt értékeljük, hogy lássuk, a gyerekek fejlődése hogyan hat ki a mindennapjaikra.

A csapatos foglalkozásokon pedig mindig megcsináljuk az úgynevezett „szeretet kört”, amikor is mindenki elmondja – és a többiek figyelmesen meghallgatják – hogy az adott napon mi volt számára a legjobb, legfontosabb esemény, történés. Örömmel tapasztalom azt is, hogy a gyermekek közül néhányan beszoktak állni mellém igencsak hatékonyan segíteni a kisebbek oktatásában.

Hogyan kezeled a felelősséget és a már említett érzelmi bevonódást, amely ekkora számú gyerek és család mellett mégis csak elkerülhetetlen?

A munkámban ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást. Az érzelmi bevonódás természetes, hiszen minden gyermek és család története egyedi, és nagy bizalommal fordulnak hozzám. Azonban, ahogy említettem, megtanultam, hogy határaim meghúzása is fontos: a foglalkozások ideje alatt maximálisan figyelemmel és támogatással vagyok jelen, de a munkát nem viszem haza érzelmileg. Ez nem mindig könnyű, de elengedhetetlen a kiegyensúlyozottságom megőrzéséhez.

Emellett keresem azokat a lehetőségeket, amelyek segítenek az érzelmi regenerálódásban, például támogató beszélgetéseket folytatok szakmabeliekkel vagy a hozzám közel álló emberekkel. Fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel való munkában mindig jelen legyek, és ezt a profizmusra való törekvéssel érem el.

Említetted a transzferhatást, vagyis azt, hogy az úszás közben tanultak hogyan vihetők át a mindennapi életbe. Ez rendkívül érdekes, főleg szülőként is hallgatva. Ugyanakkor ez egy kevéssé kézzelfogható jelenség lehet – különösen azoknak a szülőknek, akik még nem látták ennek konkrét példáit. Hogyan látod, mennyire hisznek a szülők ebben a hatásban, és mennyire támogatják ezt a folyamatot?

Érdekes, hogy a kezdetekben, amikor néhány családdal elkezdtük a közös munkát, nem mindig kaptam egyértelmű visszajelzéseket. Inkább tapasztalati alapon haladtunk, és később a szülőktől érkező történetek, beszámolók igazolták vissza, hogy működik, amit csinálok. Például egyes szülők mesélték, hogy a gyerekük otthon türelmesebb lett, segítőkészebbé vált a testvéreivel szemben, vagy hogy már jobban figyel a szobája rendben tartására. Ez a fajta transzferhatás nagyon személyes és finom, de valóságos. Az úszáson keresztül kialakított rendszeresség, a szabályok, és a különféle játékos feladatok megtanítják a gyerekeket például türelmet gyakorolni, figyelni a részletekre vagy alkalmazkodni új helyzetekhez. A szülők hozzáállása pedig kulcsfontosságú. Szerencsére, akik velem dolgoznak, már látják ennek az értékét, és a közösség ereje is sokat segít. Egyre többen osztják meg tapasztalataikat szülői csoportokban, például autizmussal élő gyerekek szülei között. Ez megerősíti a bizalmat, hiszen a történetek hitelesek, valódiak.

Egy másik fontos aspektus, amit szeretnék kiemelni: nem lehet sablonos megoldásokkal dolgozni. A spektrumon belül nagyon széles a különbség: más megközelítést igényel egy Asperger-szindrómás, rendkívül intelligens, de szociális készségekben fejlődni vágyó gyermek, mint egy nem beszélő, súlyosabban érintett gyermek esetében. A célok ezért mindig egyediek: van, akinél a szocializáció az elsődleges, másnál a koordináció fejlesztése, vagy egyszerűen csak a víz szeretetének kialakítása.

Szívet melengető, ahogy erről beszélsz, ez még kívülállóként is megérint. Téged személyesen hogyan érintenek ezek a visszajelzések? Mit jelentenek neked ezek az élmények a nehéz napokon?

Ezek az élmények szinte minden nap adnak valamit, ami erőt ad a folytatáshoz. Nem egyszerű ezt szavakba önteni, mert érzelmi szinten nagyon mélyen érint. Például amikor egy gyerek, aki az autizmus spektrum súlyosabb oldalán van, egy év után végre megfog egy tárgyat a vízben – az olyan, mintha közösen értünk volna el valami óriásit. Az is rengeteget jelent, amikor a gyerekek rajzokkal, kis ajándékokkal fejezik ki a szeretetüket. Az egyik legmeghatóbb pillanatom az volt, amikor egy autista gyerek rajzban mutatta meg, mit jelent neki az úszás. Ezek az apróságok hihetetlenül feltöltenek energiával, főleg a nehezebb időszakokban. Van, hogy fáradtan érkezem az uszodába, de ezek a gyerekek – akár egy mosolyukkal vagy egy mozdulatukkal – teljesen kirántanak a nehézségekből.

Beavatnál bennünket abba, hogy milyen eszközökkel, technikákkal dolgozol a mindennapokban? Hogyan építed fel az óráidat?

A módszertanomban mindig az egyéni szükségletek állnak a középpontban. Az eszköztáram is ezt tükrözi: van nálam mindig úszódeszka, habszivacs rúd – amit a gyerekek hurkának hívnak –, különféle merülőjátékok, és egyéb színes, játékos eszközök. Ezek nemcsak az úszástanításban segítenek, hanem kognitív képességeket, figyelmet, türelmet, sorrendiség-érzéket is fejlesztenek.

Az óráim felépítése is rugalmas. A klasszikus úszásoktatási lépéseket (lebegés, siklás, lábtempó stb.) természetesen alkalmazom, de mindig igazodom a gyerek aktuális állapotához. Ha például egy gyerek nem hajlandó valamit megfogni a vízben, először játékosan, indirekt módon próbáljuk lebontani a gátlásokat. Az autista gyerekeknél a megfigyelés és a türelem kulcsfontosságú tényezők. Sokszor hónapokig dolgozunk egy-egy mozdulaton, de amikor sikerül, az mindig hatalmas eredmény.

Az egyik kedvenc feladatom a „kincskeresés”: a gyerekek szín vagy szám és forma alapján keresnek tárgyakat a vízben, és azokat kell visszavinniük egy adott helyre. Ez egyszerre fejleszti a figyelmet, a mozgáskoordinációt és a sorrendiséget. Egy másik példa a merülő kapu, amin át kell úszni, vagy a „mentőakció”, ahol tárgyakat kell felhozni és szállítani. Ezek a feladatok játékosak, mégis komoly fejlődést eredményeznek. Az eszközök és a módszerek lényege, hogy a gyerek érdeklődéséhez és képességeihez igazodjunk. Ez a rugalmasság az, ami az úszáson keresztüli fejlesztést igazán hatékonnyá teszi.

Mik a legnagyobb kihívások, amelyekkel a munkád során szembesülsz, és hogyan tudsz ezekkel megküzdeni?

A legnagyobb kihívásnak a szocializáció kérdését látom. A legtöbb esetben, amivel én is küzdök, hogy valaki be tudjon kapcsolódni a folyamatba és valóban érezze, hogy ő tartozik valahová. Tartozik egy közösséghez, ahol nincs másság, ahol nem cikiznek senkit, nem bántják, és nem kérdőjelezik meg a helyét. Az egyik legnagyobb kihívás, hogy elérjük, hogy a gyerekek ne érezzék magukat másnak. Fontos, hogy az órák során senki ne érezze úgy, hogy nem tartozik ide. Ez a legnagyobb küzdelem, és ezen dolgozom nap mint nap, hogy mindenki egyenlőként legyen kezelve. A másik nagy kihívás, amit említettem, az a szülőkkel való kapcsolattartás. Nagyon fontos, hogy a szülők is megértsék és támogassák a munkát, amit itt végzünk. A családok számára gyakran nagy teher a gyermekek nevelése, különösen, ha valamilyen speciális szükségletekkel rendelkeznek. Sok esetben a szülők nem tudják, hogy miként kezeljék a helyzetet, és nem merik kimondani, hogy segítségre van szükségük. Ilyenkor nagyon oda kell figyelnem a családokra is, és segítenem őket, hogy érezzék, nincsenek egyedül. Ezen kívül, amikor egy-egy pozitív visszajelzést kapok, például, hogy a gyerekek jól érzik magukat az órákon, vagy hogy egy szülő elmondja, hogy a gyereke már jobban be tud illeszkedni a közösségbe, az mindenképpen megerősít engem abban, hogy jó úton haladunk. Szeretném jelezni, hogy a Hód Úszó SE a kezdetektől támogatja munkásságomat.

A jövőre vonatkozóan milyen terveid és céljaid vannak? Hogyan képzeled el a következő évtizedeket ebben a munkában?

Igen, ezen már gondolkoztam, és biztos vagyok benne, hogy szeretném tovább vinni ezt a kijelölt utat. Az egyik nagy célom, hogy olyan embereket találjak, akik nyitottak és érdeklődnek az iránt, amit csinálok. A szegedi Juhász Gyula Pedagógiai Kar gyógypedagógiai hallgatói már hallottak erről, és volt már érdeklődő is. Az egyik legnagyobb örömöm az volt, amikor egy kislány, aki hospitált nálam, úgy döntött, hogy szeretne maradni ebben a szegmensben, és hosszabb távon is sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgozni a vízben. Emellett nagy álmom, hogy minél több elkötelezett és nyitott szakember dolgozzon ezen a speciális területen. Fontosnak tartom, hogy legyen utánpótlás. Az úszásban való fejlesztés is egy fontos része a munkámnak. Egyre több olyan gyerek jön, aki a mozgásformákat nem csak a vízben, hanem a szárazföldön is szeretné fejleszteni. Ezt is fontosnak tartom, hogy ne csak a vízi terápiában legyenek erősek, hanem más területeken is fejlődjenek. Végül, a hidroterápia – mint területben, egy új irányban – is látom a lehetőségeket. Nagyon örülnék, ha több olyan ember csatlakozna ehhez a szakmai területhez, aki elhivatott a vízi környezetben történő fejlesztés iránt. Ha valaki gyógypedagógiai háttérrel rendelkezik, akkor például hidroterápiás képzéseken való részvétel is jó lehetőséget biztosíthat számára, hogy tudományos alapokon támogassa a gyerekeket. A célom tehát, hogy egyre többen végezzük ezt a fantasztikus munkát. Ha sikerül még több szakembert bevonni, akkor biztosan jobb életminőséget biztosíthatunk a gyerekek számára és segíthetünk nekik a személyes fejlődésükben és a közösségekbe való beilleszkedésben.

Lippai Roland

Fotó1: Fekete István 

Fotó2: Kindel Media: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/viz-uszas-tizeneves-tinedzser-8688552/

Fotó3: Kindel Media: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szemely-viz-jatszik-jatek-8688178/