Mit jelent egészségesnek lenni? – interjú Csabai Márta egészségpszichológussal

Mára jelentősen megváltozott az egészség definíciója, és ez nagy mértékben meghatározza az emberek gondolkodásmódját és lehetőségeit is. Csabai Márta egészségpszichológussal, egyetemi tanárral való beszélgetésünkből kiderül az is, hogy miért fontos az egyéni hozzáállás, miért alakul ki szégyenérzet a megbetegedések esetén, és hogy milyen egészségpszichológiai hozadéka lehet a celebek, hírességek egészségi állapotukkal kapcsolatos coming out-jainak.

Az emberek jó része – olykor rajtuk kívülálló okok miatt – sok mindent gondol azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent az „egészség”. Meghatározható-e pontosan, hogy mit jelent egészségesnek lenni?

A korábbi, úgynevezett biomedikális koncepció még azt az embert tekintette egészségesnek, akinek nem volt kimutatható, betegségre utaló tünete. Ugyanakkor napjainkban már egy ennél komplexebb jólléti modellben gondolkodunk;

eszerint az egészség nemcsak tünetmentességet vagy a betegség hiányát jelenti, hanem azt, hogy az adott egyén hogyan érzi magát összességében lelkileg és testileg az ő értékeihez, ideáihoz, céljaihoz képest. Az ebben a formában kitáguló egészségfogalom annak a lehetőségét is magával hozta, hogy érezheti jól magát valaki abban az esetben is, ha valamilyen egészségi problémával küzd.

Vagyis élhet valamilyen krónikus betegséggel, például magas vérnyomással, ha azzal megfelelően foglalkozik. Tehát egy komplex kérdésről van szó, mert a válaszban megjelennek a bio-, pszicho-, szocio-, a spirituális- és a kulturális dimenziók is. A WHO egészségdefiníciója is időről időre változik.

Ha jól értem, ez a tágabb meghatározás megengedőbb, szerethetőbb és jobban szolgálja a személyes jóllét megélését a biomedikális modellnél, hiszen – maradva a példánál – magas vérnyomással is érezheti jól magát valaki, ez pedig az egyén szintjén mindenképpen nyereséget hoz…

Ez a lehetőség valóban megjelenik, ahogy egyre inkább erősödik az a szemléletmód is, ami szerint az egészség és a jóllét olyan állapotokat jelent, amelyekre van hatásunk, amelyeket alakíthatunk. Ezzel párhuzamosan megjelenik az a vélekedés is, hogy ebben már nagyon nagy szerepe és felelőssége van az egyénnek is. A biomedikális modell alapján még az orvos határozta meg, hogy valaki egészséges-e vagy beteg. A szakszerű diagnosztika természetesen most is az orvosok feladata és kompetenciája, ugyanakkor a személyes egészségfejlesztés területeit és módját már az egyén határozza meg, szükség szerint igénybe véve más szakemberek segítségét is. Szerteágazó kérdésről van szó, mert a társadalmak demokratizálódása, az információkhoz való hozzáférés lehetőségéinek bővülése mind hozzájárultak az egészségkoncepció tágulásához és ahhoz, hogy az embereknek legyen lehetőségük részt venni az egészségükkel és a betegségükkel kapcsolatos folyamatokban.

Ha ránézünk az online világra, akkor azt látjuk, hogy az emberek nagyon szeretnek azzal büszkélkedni, ha jó formában, jó bőrben vannak, ugyanakkor a betegségekhez még most is erős szégyenérzet társul. Mi lehet annak az oka, hogy a betegség állapota ilyen nehezen vállalható fel, esetenként akár szégyenérzetet vált ki?

Az ember testéhez való viszonya egy nagyon komplex témakör, mély kulturális és társadalmi gyökerekkel. A jelenség mögött jelen van a kereszténység bűnös test koncepciója, de a testtel összefüggő szemérem és szégyenérzet a jelen kor társadalmaiban is megfigyelhető. Ugyanakkor a megbetegedés okán megjelenő szégyenérzet kiváltója lehet az egyéni felelősség kérdésköre is.

Hogyan kapcsolódik össze az egyéni felelősség és a szégyenérzet?

Nagyon sok szó esik arról – és ez igaz is –, hogy az embereknek ma már számos lehetőségük van, hogy aktívan tegyenek az egészségük, a jóllétük érdekében. Az egészséges életmód, a szűrővizsgálatokon való részvétel és az orvostechnológia folyamatos fejlődése lehetőséget ad az egészség megőrzésére, fejlesztésére. Ugyanakkor ez azt az illúziót is táplálja, hogy cselekvéssel minden betegséggel kapcsolatos probléma megoldható. Ezt az illúziót erősíti az a közbeszédben jelen lévő szlogen is, ami szerint „csak akarnod kell, és meggyógyulsz”. Mindez együttesen pedig túlhangsúlyozza az egyéni felelősséget, ezért ha valaki megbetegszik, akkor megtörténhet, hogy eltúlzott mértékben teszi magát felelőssé és bűnösnek érezheti magát. Nagyon nehéz megtalálni az egészséges egyensúlyt, hiszen nagyon fontos a személyes felelősségvállalás. A preventív szemléletmód valóban egy fejlesztendő terület, de az egyéni felelősségvállalással kapcsolatos elvárások is erősen felülreprezentáltak.

Egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy hírességek, celebek írnak és beszélnek az addig rejtett betegségeikről, mint például a depresszió, vagy valamilyen függőség. Ha jóhiszeműen eltekintünk attól, hogy nem a hírverés a cél és nem is PR-fogásról van szó, akkor adódik a kérdés: az ilyenfajta kitárulkozásnak lehet-e bármilyen egészségpszichológiai hozadéka akár egyéni, akár társadalmi szinten?

Igen, lehetséges, hogy ezek a megjelenések felhívják a figyelmet a prevenció alapú gondolkodás – például a szűrővizsgálatok és az egészséges életmód – fontosságára, illetve arra, hogy lehetséges proaktívan is élni az életet. Bátorítást adhatnak abban is, hogy az emberek betegségeikkel küzdve ne érezzenek szégyent és bűntudatot. Ugyanakkor az ilyenfajta kitárulkozásoknak lehetnek negatív hozadékai is, hiszen egészséges emberekben is kialakíthatnak szorongást az egészségükkel kapcsolatban. Érdemes felidéznünk Angelina Jolie színésznő esetét, aki egy genetikai pozitivitás hatására, a daganatos megbetegedés elkerülése céljából mindkét mellét leoperáltatta. Abban az időszakban nagyon sokan – olyanok is, akik esetében nem volt halmozódás – elvégeztették az akkor háromezer dollárba kerülő genetikai vizsgálatot. Vagyis ez a prevenciós lehetőség eleve csak azok számára volt elérhető, akik anyagi helyzete ezt lehetővé tette, miközben a vizsgálatok megemelkedett száma az ellátórendszert terhelte meg. És nem utolsó sorban egyéni szinten nőtt a szorongás mértéke is. Ez az eset rávilágít a kommunikációval együtt járó felelősségre és a társadalmi egyenlőtlenségekre is.

És mi a helyzet a szorongással, mint állapottal? A világra adott természetes reakcióról van szó, vagy valamilyen patológiás jelenségről?

A szorongás érzése az élet velejárója, ahogyan az egzisztencialista pszichológusok megfogalmazták: a szorongás az élet kísérőjelensége, amitől nem lehet megszabadulni.

Ugyanakkor az embereknek vannak olyan énvédő stratégiái, amelyekkel csökkenthetik a szorongásukat. A problémák akkor jelentkeznek, ha ezek a stratégiák valamilyen okból kifolyólag nem működnek megfelelően, vagy ha a szorongás olyan méretet ölt, ami már akadályozza az egyén mindennapi életvitelét. Vagyis nem tud teljesíteni családi életében, a munkájában, nem képes pihenni és aludni, illetve megjelennek a testi és a lelki viselkedéses tünetek.

Az egészségszorongás a szorongás egy speciális változata, és adódik a kérdés, hogy egy súlyos betegség gyanúja vagy konkrét diagnózisa esetén miért rendül meg az ember, adott esetben akár alapjaiban is…

Az igazolt betegségek negatívan érintik, sértik az igazságos világba vetett hitünket, és azt a meggyőződésünket, hogy a világban minden rendben van, biztonságban élünk, és hogy az irányításunk alatt tudjuk tartani az életünket. Megrendülhet az a meggyőződésünk, hogy megvan a képességünk és a hatókörünk az irányításra, és mindez pedig fontos részét jelenti annak az alapbizalomnak, ami nélkül nem tudnánk létezni.

Az egészségi állapotunkat érintő változások a legközvetlenebbül érintenek bennünket, akár a testi funkcióink fenntartása, a legalapvetőbb biztonságérzet szintjén is. A jó hír azonban az, hogy ha az említett alapbizalmunk („ősbizalomnak” is nevezi a pszichológia) elég erős, akkor a kontrollérzetünk átmeneti megingásai ellenére is vissza tudjuk nyerni az egyensúlyunkat.

Ha úgy érezzük, hogy ez mégsem sikerül, és a szorongás vagy a stressz már a mindennapi működésünket akadályozza, akkor mindenképp érdemes segítséget kérni: tájékozódni a háziorvosnál, a családsegítő szolgálatnál, vagy a regionális egészségfejlesztő központokban, hogy hol érhető el számunkra személyesen vagy online támogató szakember. Hasznosak lehetnek a támogató csoportok és az ismeretterjesztő szakirodalom, műsorok, podcastok is.

Érdemes megemlítenünk a hipochondriát is, mint olyan jelenséget, amit gyakran ábrázolnak viccesnek vagy komikusnak szánt formában, miközben – ha jól tudom – a hipochondria az egészségszorongás egyik legerősebb formája. Tehát érdemes tisztázni, hogy mit is jelent a hipochondria és miért vicceljük el a dolgot?

Valóban így van, a korábban hipochondriának nevezett jelenség az egészségszorongás erős formáját jelenti. Ma már megbélyegzőnek tartja a szakma a hipochondria kifejezést, mivel azt a képzetet kelti, hogy az illetőnek valójában nincs semmi baja, csak beképzeli a tüneteit. Holott a szorongás is valódi probléma, amelynek egyébként vannak testi következményei is – összeszorul a gyomrunk, gyorsabban ver a szívünk, izzadunk, szédülünk, megfeszülnek az izmaink –, és ezek a tünetek önmagukban is kellemetlenek, zavaróak, és bár nem feltétlenül jelentenek betegséget, de fontos, hogy törődjünk velük. Mivel azonban ezek mögött nincs kimutatható orvosi ok, gyakran hajlamosak vagyunk bagatellizálni, elviccelni ezeket, mondván, hogy csak a komoly tünettel járó lehet igazi betegség, és csak ez tarthat számot a szakember figyelmére. Pedig érdemes a szorongásos és stressz-tüneteinkkel is foglalkozni – természetesen nem eltúlozva ezek jelentőségét –, egyrészt az általános jóllétünk, kiegyensúlyozottságunk miatt, másrészt pedig, hogy ezek a szorongásos tünetek ne erősödjenek, ne állandósuljanak, és ne legyenek későbbi betegségek kiindulópontjai.

Az nem kérdés, hogy a technológia és a technológiai fejlődés sokat tesz hozzá az életünkhöz, de ha most az egészség témakörére fókuszálunk, akkor azzal kell szembesülnünk – és erről Ön részletesen ír az Aggódó testünk című könyvében – hogy nagyon sokan küzdenek a cyberhondria jelenségével is.

Fontos tisztában lennünk azzal, hogy alapesetben az internet egy hasznos eszközünk. Tehát azokat a készségeinket érdemes fejlesztenünk, amelyekkel megfelelően tudunk információkat kinyerni az online térből, és azokat jól tudjuk hasznosítani.

A cyberhondria az internetfüggőség és az egészségszorongás kombinációját jelenti: akkor alakul ki, amikor valaki az egészségével kapcsolatos információk után kutatva, újabb ás újabb kereséseket indítva egyfajta spirálba kerül, és próbál olyan információkhoz vagy adatokhoz jutni, amelyek megnyugtatják őt, csillapítják az egészségszorongását.

Ugyanakkor ennek gyakran éppen az ellenkezője történik, azaz csak a szorongás növekszik a keresések során, mert nem megfelelő oldalakra jut, esetleg súlyosabb betegségek leírásához, ami csak az aggodalmat növeli, és ezért addig próbál keresni, amíg megnyugtató információhoz nem jut, de gyakran ez további tévutakra vezeti. Ezért lényeges dolog, hogy legyen kivel megosztanunk – legjobb esetben szakemberrel – az aggodalmainkat, a szorongásainkat, a félelmeinket.

Egy orvossal való konzultáció során kiderülhet például, hogy valakinek magas a vérnyomása, de kaphat lelkileg nagyon megterhelő, sokkoló diagnózist is. Hogyan kell ezt az orvosnak megfelelő módon kommunikálnia, és milyen a megfelelő páciens-hozzáállás ebben az esetben?

Ilyen helyzetekben jól kommunikálni – aminek nagyon sok variációja lehetséges – csak egyénre szabottan lehetséges. Fontos, hogy az orvosnak legyen képe a páciensek információs szükségleteiről, a kommunikációs készségeiről és a nyitottságáról. Fontos, hogy tisztában legyen a beteg érzelmi állapotával. A páciensnek pedig bíznia kell az orvosaiban, és készülnie kell arra, hogy szükség esetén fel tudja tenni a kérdéseit. Úgy kell tekintenie magára, mint aki nem csak egy passzív elszenvedője a helyzetnek, hanem ő maga is tehet valamit a saját érdekében. Lényeges, hogy a betegek ne érezzék magukat alárendelt helyzetben, de természetesen a helyzet irányítása minden esetben a szakemberek, az orvosok feladata és kompetenciája.

„Az egészségszorongástól a belső biztonságig”, ez az alcíme a könyvének. Hogyan értelmezzük ezt a belső biztonságot, és hogyan tudjuk magunkat fejleszteni, erősíteni? 
Például úgy, hogy el tudjuk fogadni: az életben vannak és lesznek nehézségeink. Képesek vagyunk megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a szorongás az életünk természetes velejáróra, és nem szorongunk a saját szorongásunktól. A belső biztonságra való törekvés lényeges elemét jelenti az is, hogy nyitottak vagyunk, vannak céljaink, értelmet találunk az életünkben. Viktor Frankl osztrák neurológus és pszichiáter, a XX. század pszichológiájának egyik meghatározó alakja – akit a II. világháború idején elhurcoltak koncentrációs táborba és szörnyű tragédiákat élt át – vallotta azt, hogy a legszélsőségesebb helyzetekben is van valami, ami a rendelkezésünkre áll. Mégpedig a helyzethez való hozzáállásunk, az attitűdünk megváltoztatásának képessége.

Eszerint rajtunk múlik, a mi kezünkben van a döntés azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tekintünk egy adott helyzetre.

Lippai Roland

Fotó1: Egészségfejlesztési Központ

Fotó2: Lucas Pezeta: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tajkep-termeszet-napnyugta-naplemente-2529375/

Fotó3: Tima Miroshnichenko: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/ules-itthon-otthon-kereses-8376286/